Szétlopott termálcső miatt gőzölgött a Margit híd

2018.10.09. 07:35

Gomolygó gőzfelhő mellett gurulhattak el a Margit híd alatt a pesti oldalon reggel az autósok. Több bejelentés érkezett a Katasztrófavédelemhez és a Főtávhoz. A helyszíni szemle alapján azonban kiderült: a Margitszigetről jövő termálvezeték sérült meg, innen folyik az 50 fokos víz a rakpartra. Tehát a kezdeti gyanúval ellentétben

nem távhőszolgáltató vezeték sérült meg

– tudatta a Főtáv. A szolgáltató kommunikációs igazgatója, Herpai Attila elmondta ehhez azért sem fért kétség, mert a Főtávnak a hídon át nincs is vezetéke. 

„A FŐTÁV Zrt. munkatársai a helyszínen is megvizsgálták a szivárgó vezetéket és a helyszíni szemle is megerősítette, hogy a kérdéses vezeték nem a FŐTÁV üzemeltetésében van, attól legközelebb ugyanis csak a Pozsonyi úton található távhővezeték. A FŐTÁV Zrt. egyébként folyamatosan vizsgálja és monitorozza a mintegy 1000 kilométeres vezetékhálózatát és a szükséges javításokat a fűtési szezonon kívül, a nyári karbantartási időszakban végzi el” – közölte a cég.

A helyszínen már a rendőrség is kint volt – bár ez a török elnök látogatásának második napja miatt egyébként is indokolt volt az útszakaszon. A gyanú szerint a termálvezeték csövéről valakik egy szelepet lophattak le, ez vezetett a szivárgáshoz, amelyet kilenc óra előtt elállítottak.