Évek óta a Dunában lehetett az autó, aminek a roncsai közt emberi csontokat találtak
Emberi csontokat találtak abban az autóroncsban, amelyet Dunakeszinél emeltek ki a folyóból, írja a Blikk. A lap képeket is közölt a folyó mélyéről kiemelt Ford Escortról, amelyet a Rév utcától 100-200 méterre találtak meg.
Az Index információi szerint a roncsot egy környékbeli lakos fedezte fel a Dunában, ő tett bejelentést a rendőrségnek. A katasztrófavédelem búvárai ezután lemerültek, és emberi csontokat fedeztek fel az autóroncsban. Ezután emelték ki a kocsit a víz alól. A roncs már évek óta a vízben lehetett.
András Tamás rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek megerősítette, hogy emberi maradványokat, csontokat találtak a roncsban. Bűncselekményre utaló körülmény eddig nem merült fel, az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
A roncsot és az emberi maradványokat szakértők vizsgálják.