Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Kormánypárti újságírók vannak az Emmi fizetési listáján

2018.10.19. 12:32 Módosítva: 2018.10.19. 17:14

Kormánypárti újságírókat foglalkoztat megbízási szerződések alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – derül ki a Hvg.hu cikkéből

A lap szerint három, összesen 1,5 millió forintért foglalkoztatott belsős munkatárs egyike például a tavaly decemberig a pénteki alákérdezős miniszterelnöki rádióinterjúk készítőjeként ismert Kocsis Éva, akit a szociális területért felelős államtitkárság alkalmaz tanácsadóként – az államigazgatásban szokatlan, korszerű foglalkoztatási formában: távmunkában.

Akad volt rádiós a szerződésesek között is: a miniszter három beszédírója közül az egyik Szende Gabriella, aki az Origónál dolgozik. Rajta kívül beszéd- és szövegjavaslatokkal segíti Kásler Miklóst a korábban az Antall Tudásközpontnak és a Schmidt Mária vezette Terror Házának is dolgozó Nyári Gábor történész, aki mellesleg Kásler hatkötetes Nemzeti nagyvizit sorozatát is szerkesztette-lektorálta korábban.

Kásler Miklós szerepléseit a Hatos csatorna nevű tévéadó kreatív igazgatója, a magát a miniszterhez hasonlóan multifunkciós emberként aposztrofáló jogász-természetgyógyász-zenész-rendező-arculattervező Gyarmati-Paor Zoltán örökíti meg videókban. A Kásler Miklósról már évekkel korábban filmet forgató Gyarmati-Paorról csak onnan tudjuk, hogy havi 450 ezer forintot kap a munkájáért, hogy megbízását az Emmi szeptember elején feltüntette egyszer a tárca szerződései között.

A kultúráért felelős államtitkár beszédeit a Magyar Időkben rendszeresen publikáló író-költő Pál Dániel Levente írja, aki mellesleg a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja is egyben – megbízása a Hvg.hu szerint „aligha független attól, hogy a kulturális államtitkár, Fekete Péter májusig a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója volt".

Az Emmi után a legtöbb kommunikációs tanácsadót az Agrárminisztérium (AM) foglalkoztatja: csak megbízási szerződéssel hetet. A miniszter, Nagy István beszédeit, köszöntőit és közleményeit például havi 470 ezer forintért írja Lévai András, a Kossuth rádió Hajnaltáj című agrárműsorának felelős szerkesztője, de a Magyar Időkben és a Demokratában is rendszeresen publikáló Vass Krisztián is havi 462 ezer forintot kap ezzel egybevágó feladataiért: a miniszter és az államtitkárok nyilvános szereplésein elhangzó beszédek, vázlatok írásáért és előkészítéséért.

További havi 356, illetve 320 ezer forintért alkalmazza a minisztérium még beszédírásra – emellett tanácsadásra, sajtófigyelésre is – a három éve a KDNP ifjúsági szervezetének elnöki székéért is induló Csontos Sandrát és Böröndi Lajos költő-tanárt, utóbbi 2014–16 között eggyel előkelőbb poszton, a tárca parlamenti államtitkára, Farkas Sándor politikai főtanácsadójaként dolgozott, de 2013 márciusában kirúgták, miután elhíresült „Majd fing elvtárs megoldja”-felütésű Facebook-bejegyzésében varangynak és liberálhülyéknek nevezte a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó tanárokat.

Rajtuk kívül még két embernek fizet az AM havi 320, illetve 520 ezer, egy kis bt.-nek pedig további havi 200 ezer forintot kommunikációs szaktanácsokért, mindent összeadva tehát havi több mint 2,6 millió forintot költ erre a minisztérium.

Az Emmi egyik szerződéses dolgozója „stratégiai helyettes államtitkár munkáját segítő, bizalmi jellegű, személyhez kötött protokolláris feladatok ellátását" végzi, de amikor a Hvg.hu utánajárt, hogy mi is ez a munkakör, kiderült: „alapból” gépkocsivezető, de ezen túl megbízási szerződéssel is dolgozik Sölch Gellért helyettes államtitkárnak. Azt viszont, hogy mit takar a talányos hangzású munkakör, a feladat bizalmi jellegére hivatkozva az illető nem árulta-árulhatta el, ahogy azt sem, hogy az extramunkáért mennyi pénzt kap havonta.