Borsodi állatkínzás: a rendőrség szerint nem kötötték az autó után a kutyát, a szemtanú szerint igen
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Hétfő este a Facebookon kezdett el terjedni egy bejegyzés, amely szerint a Borsod megyei Ómassán a helyiek állítottak le egy kék kisbuszt, mert egy madzagra kötött kutyát húzott maga után, írja a poszt szerzője.
Arra is kitér, hogy az állat az ómassai rendőr kutyája volt, de elszökött, és a sofőr vissza akarta vinni. A szemtanúk rendőrt hívtak, és arra gyanakodtak, hogy a sofőr ittas. Ki is érkeztek a rendőrök, akik aztán elterelték a helyszínről a szemtanúkat, akik szondáztatni szerették volna a férfit. Az ügyben feljelentést tettek, a kutya megúszta komoly sérülés nélkül, a gazdája látta el.
A történtekkel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságtól az alábbi választ kaptuk:
Valóban történt rendőri intézkedés az ügyben és az említett kutya egy helyi rendőré, továbbá az ügyben - a történtek pontos és megnyugtató tisztázása céljából - a Miskolci Rendőrkapitányság állatkínzás bűntett gyanúja miatt indít büntetőeljárást. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kutya néhány napja elkóborolt és egy helyi férfi találta meg, aki haza akarta vezetni a gazdájához. Tehát az eddig beszerzett információk szerint nem az történt, hogy a kutyát az autó után kötve húzták volna. Az eben a talpán lévő hámhorzsolásos sérülésen kívül más sérülés nem volt, ezt a gazdája ellátta.
- írta válaszában a borsodi rendőrség szóvivője.
A rendőrség válasza után sikerült elérnünk a Facebook-poszt szerzőjét, aki elmondta, hogy számukra egyértelműen úgy tűnt, hogy a kutyát az autóhoz kötötték. Elmondta, hogy a buszmegállóban ültek, amikor látták, hogy érkezik a kék kisbusz, ami után rohant a kutya. Aztán amikor a jármű bekanyarodott, a kutya elvágódott, és mint egy rongy csapódott összevissza, amíg megállt az autó a helyi rendőr házánál.
Kaptunk egy videót is, amin az látható, hogy többen indulatosan számon kérték az autó vezetőjét. A felvételen nem hallatszik, vagy nem vehető ki, hogy pontosan mi miatt kérik számon, de a férfi azzal védekezik, hogy az állat az autó után "futott, jött normálisan". Többen megkérdezték tőle, hogy miért nem az autóba rakta be a kutyát.
Az általunk elért szemtanú szerint egyébként az úton több helyen is volt vér, és miután megérkezett a helyi rendőr, aki egyébként ellátta az állatot, azt mondta, hogy nem lesz probléma, hagyhatják a dolgot. Ők viszint azt mondták, hogy nem hagyják annyiban.
A rendőrség erre azt írta, hogy az eddig beszerzett információk alapján küldték a tájékoztatást, a többi majd a nyomozás során derül ki.