Ödön
2 °C
11 °C

Gazdagék itt azt csinálnak, amit akarnak

DSC 4829
2018.10.25. 07:50
A budapesti és Pest megyei zártkertek nem lakóövezeteiben nagyon vegyesen élnek az elszegényedő devizásoktól az idénymunkás albérlőkön át a békére vágyó felső középosztálybeli párokig. Az önkormányzatokra nem, csak magukra számíthatnak az itteni emberek, ha valakinek jó kapcsolatai vannak, akkor is elhordják a havat a háza elől, ha kilométerekre lakik a belterülettől. Senki sem panaszkodik, mert úgy érzik, hogy így vagy úgy, de megtalálták a helyüket ebben a különös és dinamikusan benépesedő világban. A zártkertekről szóló sorozatunk második része.

Sóskút egy háromezer fős település Pest megyében, Érd és Biatorbágy között. A falu neve onnan lehet ismerős, hogy az itt bányászott jó minőségű, szarmata mészkőből több ezer lakóház épült Magyarországon, de például a Parlament, az Opera, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Műegyetem épületéhez is ez szolgált alapanyagul.

A település nem klasszikus budapesti agglomeráció, de ha a Hegyi Meki Falatozónál elkanyarodunk jobbra, akkor az Öreghegyen egy nagyon vegyes zártkerti világba kerülünk, ahol a helyiek szerint a 2000-es évek óta megnégyszereződött a lakosság. (Az egyre benépesedő zártkertektől sorozatunk előző részében olvashat.)

Az egykori szőlőhegyen sokféle státuszú ember él a nyugdíjas melóstól a felső középosztály önmegvalósító szabadúszó informatikusáig. A területen hol sűrűbben, hol ritkásabban állnak ingatlanok, a hatalmas birtokok mellett sok a befejezetlen vagy eladó, elhagyatott telek. Egyszer csak elfogyott a pénz, a lelkesedés, vagy meghalt az idős tulajdonos, és nem volt, aki kijárjon gondozni a területet.

Ilyen házra sosem volt pénzünk

Többen jöttek ide Erdélyből, a hegy lábánál találkoztunk olyan fiatal anyukával, aki családjával fél éve költözött ide. Házuk tipikus sufnituning megoldással épül egy borospincére, frissen látszik az emeleti szint szigetelése, csatorna híján a lakás oldalából egy csövön keresztül folyik ki a mosogatólé a ház melletti kövekre. Csak pár szót tudtunk vele váltani, de a lényeg gyorsan kiderült: itt hatmillióért megvették, ami a városban 10-12 millióba került volna, majd beszaladt, mert elkezdett a sírni a kisebbik gyerek.

Pár házzal mellettük lakik Szakácsné Nagy Éva és férje, akik a módosabb zártkertbe költözők között vannak. 2003-ban jöttek egy gazdagréti panelből egy „olyan családi házba, amire korábban sosem volt pénzük Budapesten". Eladták a lakást, így tudtak venni itt egy nagy telket egy kis épülettel, amihez hozzáépítettek, ottjártunkkor is éppen a térkövezés utáni munkálatok zajlottak. Gazdagréten hatvan négyzetméteren éltek, itt most már a dupláján.

Szakácsné üzemszervező agrármérnök, férje mezőgazdasági gépészmérnök, ötvenhez közelítettek, amikor a gyerekeik elköltöztek otthonról. „Úgy voltunk vele, hogy vagy most meglépjük, vagy sosem – mesélte a feleség. – Szeretünk itt lakni, az összes kulturális eseménytől harminc kilométerre vagyunk.” Ma már nyugdíjasok, de évekig jártak be Budapestre és Százhalombattára dolgozni, mindkettőjük vezet, és két autójuk van, így ötven perc alatt odaértek, ahova akartak.

Szakácsné 2006 óta vezeti az Öreghegyi Élettér Egyesületet, közös erővel próbálnak lobbizni az önkormányzatnál. Az aszfaltutat a házuk előtt maguknak köszönhetik, több család összefogott, és megcsinálták. Az egyesülettel aktívak a környék életében, „ápoljuk Sóskút hagyományait, mi, pestiek”. Azt mondja, az emberek odafigyelnek itt egymásra.

Tegnap például volt egy lovunk, ami elszabadult a környéken, én kötöttem ki.

Az Öreghegyen majdnem minden zártkerthez tartozik egy borospince is. Ezek többsége ma már nem az eredeti funkcióját tölti be, de vannak még kivételek. Szarvas Tibor például ilyen, nem itt lakik, csak hobbiborászkodni jár ki. Tekintélyes présházukat 1975-ben vették, korábban egy falusi bíróé volt, aki elment kezesnek, elszegényedett, és el kellett adnia. Szarvas egy 1800-as években készült présgéppel készíti saját borát.

Mi úgy hívjuk őket: gazdagék

Tiszta a levegő, alacsony a rezsi, és nincsenek cigányok

– foglalta össze tömören az Érdről kiköltöző Kata, hogy miért szeret az öreghegyi zártkertben lakni. A háromgyerekes anyuka most legkisebb fiával van otthon gyesen, férjével és apjával élnek egy folyamatosan épülő kis házban.

Eredetileg az apa költözött ki nyolc éve a XII. kerületből, egy ismerőséhez járt ki párszor, aztán megszerette a helyet. Rokkantnyugdíjas, bottal jár, ami megnehezíti a közlekedést a rossz minőségű, hegyi utakon, de van egy quadja, azt mondta, azzal nagyon könnyű minden.

A család szerint itt nagyon kis pénzből is ki lehet jönni. Hat embernek 15 ezer forint a rezsije, plusz a UPC, pedig a két kisgyerek miatt naponta kétszer mosnak, hat emberre főznek, szóval eléggé fogy a palackos gáz.

Autójuk nincs, úgyhogy most eléggé meg kell szervezniük az életüket, és ahogy a nagyapa mesélte, a szomszédok is sokat segítenek nekik. „Erzsike jön ki a XI. kerületből, automatikusan hozza ilyenkor a kristálycukrot meg a lisztet. A segítőkészség megvan.” Krisztián, aki ma gyerekeket tanít focizni, korábban polcrendszerekkel foglalkozott, és a Maglódi útra járt be naponta dolgozni, egy nap összesen 3-4 óráját elvitte az utazás, de ma már nem kell ilyen messzire járnia.

A zártkerti övezetekre jellemző, hogy a jó kapcsolatok sokat dobhatnak az életminőségen. A családnak például volt egy szomszédja, aki a Belügyminisztériumnál dolgozott osztályvezetőként – „messzire elért a keze, amikor még élt, kijöttek, és a havat is elkotorták az útról”, ami azzal együtt egészen megdöbbentő, hogy a család háza kilométerekre van a belterületről, és magasan is laknak a hegyen.

A közösséggel ma már nincsenek maradéktalanul megelégedve, szerintük régebben összetartóbb volt itt a társaság.

Most már jönnek a rongyrázósabbak, mi csak úgy hívjuk őket, hogy gazdagék

– mondta Kata, majd elmesélték, hogy tartottak itt fiatalok olyan házibulit a környéken, hogy belerengett az egész házuk. „Előtte kifüggesztették, hogy az önkormányzat nekik megengedte, hogy bármit csinálhatnak, mivel ez zártkert, nem lakóövezet.”

Az itteni boldogulásnak a nagyapa szerint az a kulcsa, hogy kicsit mindenhez kell érteni”. Ő például rájött, hogy nem fog minden szennyvizet az emésztőbe ereszteni, arra jutottak, hogy ha környezetbarát szerekkel mosnak és mosogatnak, azt nyugodtan leereszthetik a fákhoz. A pár egyébként azt tervezi, hogy hamarosan elköltöznek a kis házból, de mindenképpen szeretnének a környéken, zártkertben maradni.

Van időnk itt élni

Bogyolai Attila és felesége Szakácsékhoz hasonlóan akkor költözött ide, amikor felnőttek a gyerekeik. Itt a nagy telek házzal együtt egyharmadával olcsóbb volt, mint a jóval szűkösebb érdi társasház.

Majdnem az Öreghegy tetején laknak, a feljutásra azt mondja, hogy télen kicsit „grízes”, egy nagyobb eső után valóságos kráterek keletkeznek az úton, de egy nagy terepjárójuk és egy városi, de hegyi közlekedésre alkalmas gumikkal felszerelt kis autójuk van, így nem probléma nekik, hogy meredek földúton kell közlekedniük.

Itt eléggé egymásra vagyunk utalva, télen magunk hordjuk el a havat, ha úgy van, segítenek elvontatni egymás autóját”, az ilyesmire errefelé ha nem is mindennapos, nagyobb eséllyel megtörténik. Bogyolaiék stabil középosztálybeli családnak számítanak, a felesége irodavezető egy budapesti cégnél, elég hetente egyszer bejárnia, a többit tudja interneten intézni.

Nemrég költözött a szomszédjukba egy fiatal pár, ők is egy szép, már kész házat vettek meg. Santiago, aki Argentínából jött Budapestre, majd itt beleszeretett egy magyar lányba, azt mondta, hogy kellett neki egy hely, ahol mindent szétszerelhet, aztán összerakhat”. Korábban informatikusként dolgozott, de már nem kell csinálnia, van öt lakásuk a városban, ezeket kiadja Airbnb-n keresztül, így kényelmesen meg tud élni, maga osztja be a napjait. Van időnk itt élni” – utalt arra, hogy akkor megy be a városba, amikor akar, nem kell reggel a csúcsforgalomban araszolnia. Mikor délután meglátogattuk, éppen vacsorával készült a munkából hazaérkező barátnőjének.

Falusi hangulat Budapesten

Zártkerti övezetek Budapesten is találhatóak, egészen közel a belvároshoz. Csepel-Háros közigazgatásilag a főváros része, a XXI. kerületben mégis külterületnek számít. A csepeli temető után kezdődik, ahogy megyünk ki a városból, a II. Rákóczi Ferenc utca baloldalán.

Ez a környék talán még az Öreghegynél is vegyesebb képet mutat, a több tízmilliós hodályok mellett helyenként egy vidéki kis falu benyomását kelti az udvaron legelő juhokkal, míg egyszer csak felbukkan egy roncstelep, ami mellett egy rozoga kalyiba áll, majd megint egy napkollektoros ház drága autókkal az udvarán. Utcáról utcára változik kép, de még azon belül is szakadéknyi különbségek lehetnek.

Ami fix, hogy sehol sincs aszfaltozott út, csak a szűk dűlőutak. Helyenként annyira keskenyek, hogy egy autó mellett még egy bicikli sem fér el, tolatni kell. Mi lenne, ha most jönne a mentő?" – kérdezte prózaian egy nő az egyik utcában, miközben éppen pakolták postagalambjaikat a furgonba, hogy elinduljanak Ferihegyre.

Ami nekünk van, az már elég

A zártkerti övezet városhoz közelebbi részén lakik Lakatos Andrásné és anyósa, akit szintén így hívnak. Egy társasházban éltek Szigetszentmiklóson, az is kertes volt a háziállataik miatt. Hat hónapja költöztek ki, mert nagyon megnőtt a devizahitelük, féltek, hogy a bank el fogja venni a házukat. A törlesztőrészletük havi százezerrel kezdődött, aztán megugrott százötvenre.

Az idősebb Lakatos Andrásné műtős asszisztens volt egész életében, már nyugdíjas, a fiatalabb szaktanácsadó a Media Marktban, férje pedig vasúti kábelszerelő. Szűk élnek, de már nyugodtabban.

Megvettek egy kis kunyhót, amit mára szépen kipofoztak, kis helyen élnek, de rendben tartják, miközben az anyósnak is felhúztak egy kis kalyibát a telek másik végén. „Építgetjük, építgetjük, de sosem lesz kész, mert mellette dolgoznak a fiúk" – jegyezte meg kicsit fanyarul a fiatalabb Lakatosné. Ez már legalább saját, nem hiteles" – tette hozzá megkönnyebbülten a fiatal nő.

Az ő utcájukban még murvás út sincs, csak nagyon hepehupás földút. Ha már utca, ennek egyébként nem Lobó a neve szerintük, mégis az van kiírva, ami megnehezíti az életüket: „így senki sem talál meg minket".

„Hatszobás lakásom volt, a kényelemből jöttem ide, kicsit rossz, de így tudtam megoldani. Ami van nekünk, az már elég" – mondta az egykori műtőssegéd, aki büszkén mesélte, hogy nagy küzdelem árán, de fent tudott maradni a víz felszínén.

Egy akkora kis szobával kezdtem, mint ez a konyha, éjjel-nappal dolgoztunk a férjemmel, és kiverekedtük magunkat. Tudja hogy csináltuk? Hát így 

– mondta, aztán megkocogtatta a fogát. De nem panaszkodik, mert amit tudott és kellett, azt megtette: szakmát adtunk a gyerekeink kezébe, azzal boldogulnak".

Bontási végzéssel élünk

Az autópályához közel egy nagyobb házban laknak Palics Jánosnéék, akik tíz éve költöztek ide. Egy csepeli panelből jöttek, mert szerettek volna egy kis telket. Végül is szeretünk itt lakni, csak nincs rendezve a környék. Azok a cigányok sem veszedelmesek az utca elején, csak rendetlenek" – mondta.

Nem könnyíti meg az életüket az önkormányzat, az ő házukra bontási végzést küldözget a hivatal, mert nagyobb a megengedettnél. Egyébként sem lakhatnának ott hivatalosan, mert az egész környéken csak gazdasági épületek lehetnek szerinte. Itt mindenki ilyen bizonytalanul lakik" – mesélte.

A bontási végzések küldözgetése különösen azért bosszantó, mert elmondása szerint amikor ideköltöztek, azt mondták az önkormányzatban, hogy jövőre majd belterületbe vonják a Háros azon részét, ahol laknak.

Mutatták a rajzokat, hogy lesz itt minden, orvosi rendelő, iskola. Szerintem ezeket a terveket minden évben megrajzolják az építési hivatalban, aztán nem történik semmi.

Fiatalok is kiköltöznek a Hárosra, beszéltünk olyan harmincas nővel, akik tavaly jöttek, miután eladták a panelt. Akkor még elég jól mentek.” Kertes házat szerettek volna, itt vették meg, mert egy nagyobb ingatlan kétharmada annak, mint a csepeli Királyerdőn.

Az ő utcájuk ráadásul ritka kivétel a Hároson (de általában zártkerti övezetben is): közművesítve van, ami náluk szempont is volt. A Királyerdőhöz képest az is előny szerinte, hogy itt nagyobb telkek vannak, és nincsenek annyira sűrűn az emberek, mint ott. Ők, bár zártkertbe költöztek, hatalmas házra cserélték a panelt, így tulajdonképpen felfelé ugrottak, a várostól pedig ugyanolyan távolságra vannak.

Sok itt a migráns

A Háros talán legjobban menő és egyben legfurcsább része a Meggyfa utca. A legelején egy irodaházként funkcionáló nagy családi ház áll, ahol több kft. is működik. Vannak még nagy házak, de egészen kis viskók, és lepukkant tákolmányok is. A Meggyfa utca arra is rámutat, mennyire amőbaszerűen terült el a város, a II. Rákóczi út másik oldalán panelek sorakoznak.

Tihova Kraszimira már ide született 1968-ban, a telket még a nagyapja vette a hatvanas években, ki is költöztek akkor. A kézenfekvő magyarázat erre, hogy bolgárkertész családból jön.

Ő úgy látja, hogy régebben többen laktak ezen a részen, ma már több ingatlan is albérletként működik az utcájukban. „Jó ez a környék, csak sok itt a migráns" – mondja a nő, aki a kérdésre, hogy milyen migránsok vannak itt, pontosít: „hát a cigányok". Elsősorban vendégmunkásokat szállásolnak el arra felé, akik idénymunkákra jönnek, a busz felszedi őket a II. Rákóczi úton, és viszik őket gyümölcsöt szedni – mondta.

A közlekedés bosszantó, nehézkes bejutni Csepel központjába, mikor ott voltunk, mindkét irányba lépésben araszolgattak az autók és a kamionok, merthogy innen lehet felhajtani az autópályára.

Tihováék nagy házban élnek, hivatalosan ez is mezőgazdasági szálláshely, de nem piszkálja őket az önkormányzat. Igaz, nem is segít túl sokat, sőt, néha még visszabont. Elmesélte, hogy évekkel ezelőtt páran összefogtak, és leaszfaltozták önerőből az utcájukat. Aztán jött az önkormányzat és felszedték, hogy tudjanak csatornázni, de az aszfaltot nem tették vissza.

Örülhetnek, hogy megszüntették a jogsértő állapotot, hiszen a lakók engedély nélkül aszfaltozták le az utcájukat – üzente utólag az önkormányzat, a helyiek pedig azóta csak könyörögnek, hogy legalább mart aszfaltot hozzanak murva helyett, de nincs. Ez pedig így elég kellemetlen, mikor ott voltunk, egy egyórás eső után is pocsolyatengerek alakultak ki a murvakráterekben.

Nyitókép: Bődey János/Index

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?