Balog Zoltán: Gőgösen hangzik, hogy a kormány megvédi a keresztény Európát
További Belföld cikkek
- Hatalmas, 4000 milliárd forintos fejlesztési program kezdődhet a MÁV-nál
- Ezek Hosszú Katinka kedvenc ételei, a világbajnok úszó kislánya is szeret nassolni
- Technikai probléma lépett fel a Wizz Air rendszerében, a jegyfoglalást is érinti
- Pénteken rögtön letörnék a főpolgármester túlhatalmát, de Karácsonynál van az aduász
- '56-os szervezetek tiltakoznak Magyar Péter lépése ellen
Balog Zoltán, az Emmit Kásler Miklós előtt vezető exminiszter a Szemlélek blognak adott meglehetősen ön-és kissé kormánykritikus interjút, ahol már mint lelkészi hivatáshoz visszatérő nyilatkozik, de azért mond néhány dolgot korábbi munkájáról.
Azt gondolom, hogy minden olyan területet, amely rám volt bízva, jobb állapotban adtam tovább, mint ahogy átvettem, de messze nem vittem végig mindazt, amit el szerettem volna érni
- mondja például a miniszter, és hozzáteszi - amit már akkor is említett, amikor eldőlt, nem ő fogja továbbvinni a gigaminisztériumot -, hogy egy ekkora minisztériummal erre esélye sem lett volna. Majd hozzátette, hiába győzködte Orbánt, hogy változtatni kellene valamit a struktúrán, mert így nem tudja hatékonyan működtetni a minisztériumot:
"KÜLÖNBÖZŐ VERZIÓKAT VÁZOLTAM FÖL, ÁM AZT MONDTA, Ő ÚGY GONDOLJA, KÉT VÁLASZTÁST MEGNYERTÜNK EZZEL A KONSTRUKCIÓVAL, MI ITT A PROBLÉMA..."
Aztán végül, mint ahogy korábban is elmondta, egy másik feladatot elvállalt, a lelkipásztorkodás mellett a Fidesz pártalapítványát egyengeti. A kérdésre, hogy: "Ezek szerint te is egyetértesz azokkal, akik szerint a kultúra, az oktatás, az egészségügy önálló tárcát érdemelne?" Balog azt feleli:
Nem az a kérdés, melyik terület mit „érdemel”, hanem az emberi teljesítőképesség.
Szerinte nem biztos, hogy önálló minisztériumokra van szükség, de ő biztosan hatékonyabban tudott volna dolgozni, ha úgy lett volna.
Az interjúból kiderül, Balog, miután visszaadta a mandátumát, főállású református lelkészként a Hold utcai közösség lelki vezetőjeként szolgál tovább.
"Felmerül-e a szószékre kiálló Balog Zoltán lelkészben, hogy mi lesz azokkal a hívekkel, akik nem a kormánypárttal szimpatizálnak?" - teszik fel a kérdést a volt miniszternek. Releváns kérdés, főleg, hogy lelkipásztorkodása mellett, azzal párhuzamosan a kormánypárt alapítványát is viszi. Balog erre az mondja,
Hogyne! Eddig is felmerült. De én hiszek a szavak, az érvelés erejében. Nem vagyok pártvezető, sem egyházi vezető. Ha én a kormány politikájáról beszélek, az egy keresztyén ember véleménye, melyet megoszt a közösségével, és meg is vitat. De ez már nem a kormány vagy az egyház hivatalos álláspontja.
Az interjúban előkerül a déli határon felhúzott kerítés ügye is.
Kerítést fogunk építeni, hát hogy?
Balog arról beszél arról, hogy értékrendjéből próbálta mindvégig levezetni, hogy miért tudja támogatni a kormány álláspontját, de a kerítésnél ős erősen elgondolkodott, de végül ez a fennakadás nem tartott sokáig:
Kerítést fogunk építeni, hát hogy? Komoly, éjszakáig menő vita volt a kormányülésen, ahol a keresztény erkölcsi kérdés is felmerült. Azóta nekem is változott az álláspontom. Ma már sokkal kevésbé érzem megdöbbentőnek. Kell a kerítés
- mondja a miniszter, de hozzáteszi, hogy ő mindig elmondta, hogy nem a migránsokat gyűlölik, hanem a migrációra mondanak nemet, és a migránsok is emberek, Isten teremtményei. Miközben a kormány a gyűlöletre építette az egész kommunikációját, Balog pedig nem igazán emelte fel miniszterként ez ellen a szavát. De most azt mondja, neki is gyakran sok volt értelmiségiként a migrációs kommunikáció a választási kampány hevében.
Balog szerint ezt az ő általa mindig hangsúlyozott pozitív, Isten teremtményeis kitételt a balliberális sajtó azért nem írta meg, mert nem illeszkedett volna az általuk idegengyűlölőnek beállított fideszes képbe, a kormánypárti sajtó pedig azért nem, mert féltek, hogy az majd gyengíti az eredeti üzenet erejét.
A kormánynak nem feladata a keresztényi hit védelme
De mondott még meglepőbbet is:
Megmondom őszintén, ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez? A kereszténységnek van egy közösségi letéteményese.
Balog elárulta, a miniszterelnökkel sokat beszélgetett erről személyesen, "ketten is, meg tágabb körben is, hogy a kormánynak nem feladata a keresztény hit védelme és képviselete". Szerinte az, hogy a kormány megvédi a keresztény Európát, meg a kereszténységet, az merev, durva leegyszerűsítés.
"Így gőgösen is hangzik"
- mondta.
Balog az interjúban elismerte, hogy arrogáns volt, amikor az Index riporterének a választás éjszakáján azt mondta, hogy csak akkor ad interjút, ha az indexesek megtérnek. Szerinte mondhat ilyet egy miniszter, de "önmagában viszont ez tényleg arrogáns stílus egy minisztertől, ami nem helyénvaló".
De Balog szerint lapunk is arrogáns volt vele. "De ha valaki megnézi az Index-szel való személyes történetemet az elmúlt években, azt a mennyiségű mocskot, manipulációt, amit rám hordtak személyesen, akkor talán megérti, hogy ez a mondat annak a minimális kompenzálására született. Felfokozott állapot volt a választások éjszakáján, egy ilyen helyzetben nem könnyű kellően cizelláltan fogalmazni" - mondta.