Lakókocsit vett egy hajléktalannak a Kétfarkú Kutya Párt
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával sikerült még áprilisban elhelyezni egy győri hajléktalant, írja a párt a Facebook-oldalán. A posztot a hajléktalanokat sújtó rendelet és az azzal kapcsolatos politikusi reagálások miatt aktualizálták.
Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutyának is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá.
![29789983 585115298529585 9152567963381923840 n](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2125/21257/212575/21257532_c5452ed88853a41cd02e0a1777c8451d_wm.jpg)
A párt azt írja: szeretnének másoknak is segíteni még több lakókocsival. Többek között erre is fordítanák a 2019-es párttámogatásuknak azt a részét, melyet nem kell az akcióik miatt kirótt büntetésekre fordítaniuk.
A poszt aktualitását láthatóan Gyurcsány Ferenc akciója adja, aki mosolyogva és jó hangulatban éjszakázott a Parlament lépcsőjén valódi segítséget, a templomok és a stadionok megnyitását követelve. A Kutyapárt ezzel kapcsolatban ezt írja:
Aztán persze mi is kiülünk majd egyik éjjel a Parlament lépcsőjére.(Mindenképp érdemes odaülni, mert az címlapos hír egy napig, erről meg egy szót se írt semelyik újság.)
A párt Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap ( azaz RÓSÁNÉKÖTÉKA ) néven írt ki pályázatot 2019-es pártfinanszírozása hasznos elköltésére. Ehhez várják az újabb ötleteket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen
A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.
február 9., 07:18
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Az egyetemisták negyede tapasztalt már politikai megnyilvánulásokat oktatók részéről
A hallgatók 5 százaléka pedig hátrányos helyzetbe került a politikai véleménye miatt.
február 8., 17:48
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Izgalmas futamok, látványos betétprogramok az MVM Dome-ban, ahol két magyar elvitte a show-t a terepmotoros világklasszis elől
február 8., 19:49
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája