Nem az a nagyobb hátrány, hogy roma vagyok, inkább az, hogy meleg

,,Nagyon szegény körülményekből jövünk mind a ketten, anyámat a mai napig én támogatom. Az, hogy ezt meg tudtuk valósítani, hogy kivegyünk egy albérletet Pesten, már önmagában nagy dolog” – meséli Váradi Lénárd.

Két fiatal srác, Váradi Lénárd és Gagyi Gergő mesélik el hogyan törtek ki melegként, romaként a salgótarjáni szegénységből. A találkozáskor kiderült, hogy bár még saját álmaikat se vitték teljesen véghez, de már azon gondolkodnak, hogy hogyan mutassanak példát a szegény sorban felnőtt gyerekeknek.

Zugló csendes részén találkozunk egy társasház egy szobás nagyobbacska lakásában, amit lassan két hónapja bérelnek. Gergő éppen a munkából ér haza melós ruhában és egy rapper sapkában, egy építőipari cégnél dolgozik vésőként. Lénárd már régebb óta vár ránk, az ő munkaideje hamarabb véget ér a Magyar Cetelem Bank call centerében. Olyanok, mint egy összeszokott házaspár: Gergő a laza, kicsit mackós típusú pasas, Lénárd pedig folyamatosan beszél, barátja szavába vág. Bár ránézésre nem lehet megmondani, nagy a korkülönbség kettejük között, Gergő 31 éves, Lénárd pedig még csak 19.

Mindketten Salgótarjánból, nagyon szegény, roma családból jöttek, alkalmi kapcsolatból ismerték egymást. Gergő és Lénárd is akkor jelentették be a családjuknak, hogy melegek, amikor kettejük között komolyabbra fordultak a dolgok. Volt egyfajta kényszer is, hogy elmondják, mert akkoriban már terjedtek a pletykák, és nem lehetett volna sokáig titkolni. A bejelentés után pedig elindultak egy leejtőn, amiből csak 3 év alatt tudtak kimászni.

,,Ez úgy történt, hogy leültem a szüleimmel, hogy el kell mondjak valamit: meleg vagyok. Nekik ez hitetlen volt elsőre, ahogy kiejtettem a számon. Nem hitték el, mert nálunk romáknál úgy van, hogy egyfajta átkot szoktak annak érdekében mondani, hogy összeházasodjunk egy lánnyal, erre én borítottam mindent. Anyám csak kiabált, hempergett, kiabált, hempergett. Apám meg csak ült, őt megviselte, láttam” – meséli Gergő.

Gergőt kitagadta a családja, elüldözték a háztól, két fiútestvére sem beszélt vele egy jó darabig. Egyedül a nagybátyja volt hajlandó befogadni egy kis szobába, de a barátja onnan is ki volt tiltva.

Lénárd édesanyja már jól fogadta a hírt, a pár épp a könyvtár előtt ült, amikor a fiú anyja arra sétált. Bemutatkoztak egymásnak, az egyedülálló anya nagyon jó kapcsolatot ápolt a fiával, nem zavarta a melegség, sokkal inkább a nagy korkülönbség a két fiú között. Lénárd akkor még csak 17 éves volt. A fogadtatás ellenére Gergő és Lénárd abba a házba se mehettek együtt, mert Lénárd testvérei még kicsik voltak, az anya pedig nem akarta, hogy lássák őket.

A fiúk magukra lettek utalva, miközben egyre több támadás érte őket, ahogy a városban elterjedt a pletyka, hogy melegek, mindenki megbotránkozott. A Facebookon is felvállalták melegségüket, ami még inkább kicsapta ismerőseiknél a biztosítékot, és táptalajt adott a csúfolódásoknak.

,,Undorító, hányinger, faszszopók, buziktól kezdve mindent kaptunk a Facebookon. Tudta mindenki, érződött, hogy kinéznek minket Salgótarjánban, de nekem úgy a szemembe sosem mondta senki, talán mert nem merték vagy nem tudom miért” – mondja Gergő.

Lénárd Gergő szavába vágva fűzi hozzá, hogy ő viszont nem volt ilyen szerencsés, folyamatosan bántották emiatt a középiskolában és a városban is, ha Gergő nem volt vele. Szerinte ez azért van, mert Gergő sokkal erősebb jellem, mint ő, és nem mertek belekötni. Lénárd Gyarmaton járt középiskolába, ahol az osztálytársai kiközösítették, lelkileg úgy bántották, ahogy tudták melegsége miatt. A fiút ez nagyon bántotta, még most is nehezen beszél róla, ezért ott is hagyta az iskolát, és Egerbe ment egy másik gimnáziumba, amit végül nem fejezett be. Elkezdett egy tanfolyamra járni, de ott is érezte a légkörön, hogy gúnyolódnak rajta, ahogy későbbi salgótarjáni munkahelyein is, ahol pincérként dolgozott. Most esti suliban kezdte újra a negyedik osztályt, hogy érettségit szerezhessen.

Miután Gergőt elzavarta otthonról a családja, dolgozni kezdett egy salgótarjáni gyárban, hogy albérletet vehessen ki. Ehhez három hónap munkaviszonyra volt szükség, de pont a harmadik hónapban minden magyarázat nélkül elbocsátották. Később hallotta csak, hogy azért, mert a csoportvezetője megtudta, hogy meleg. Lénárd úgy érzi, hogy ugyanebből az indokból nem talált munkát, bárhol keresett a kisvárosban. Ekkor érkeztek el életük legmélyebb pontjára, 22 800 forintos segélyből éltek, ebből 16 ezer forintot egy víz és gáz nélküli kis kunyhó bérlésére költöttek, a maradék 6 ezer forintból futotta csak ételre.

,,Nagyon sokszor volt, hogy vajas kenyeret ettünk. Tényleg sokszor volt úgy, hogy nem volt. Amíg nem találtam munkát a Tesco előtt a bevásárlókocsikból kéregettem el a százforintosokat. Sokat jártam az erdőbe is fáért” – magyarázza Gergő.

Lénárd édesanyja sem tudta segíteni őket, mert inkább ő szorult segítségre, Gergő családja pedig továbbra sem békélt meg. Ha Gergő ajándékot vitt édesanyjának, akkor kidobta a házból a fiával együtt. A kunyhóból, ahogy ők foglalmaznak, egy másik kunyhóba költöztek, egy városi társasházba, ahol még ajtó se volt. Pár hónappal később sikerült egy egész jó albérletet találniuk, de a főbérlő menesztette őket, mert a testvérének elvették a házát, és neki volt szüksége a lakásra. Miközben Gergő meséli, hogy albérletből albérletbe vándoroltak, Lénárd közbeszól: emlékszel, hogy akkor is, hogy ráébredtünk, hogy nem számíthatunk senkire. Azután, hogy felvállalták melegségüket, akiket barátoknak hittek, mind elfordultak tőlük. Egy valakire mégis számíthattak, Lénárd nagymamájára, aki egy nagyon konzervatív asszony, rosszul is viselte az unokája másságát, mégis befogadta őket egy időre, amikor végleg nem volt hova menniük.

A folyamatos atrocitások és sikertelen állásinterjúk után úgy döntöttek, hogy Budapesten próbálnak munkát keresni. Lénárd különböző cégeknél hoszteszkedett, Gergő pedig építkezésre szállított szlovák munkásokat, minden reggel hajnali 4-kor indultak el Salgótarjánból és este 10-kor értek haza, ha nem volt dugó. Lénárd néha lejárt bérlettel utazott fel a fővárosba, mert nem volt újra még pénze, de ahogy Gergő is munkát kapott az építkezésen, elkezdett minden jobbra fordulni. Tudtak már maguknak ruhát, cipőt venni, élelmiszert is bátrabban vásároltak.

Ami a leginkább megdöbbentette őket, hogy Budapesten teljesen másképp álltak a melegségükhöz, mint vidéken. Volt, hogy Lénárd az állásinterjút is azzal indította, hogy meleg, de ez nem zavarta a munkáltatót, fel is vették a Cetelem bankhoz dolgozni, hogy hiteleket értékesítsen. Gergő ugyanezt tapasztalta az építkezésen, mindenki tudja róla, hogy meleg, de elfogadták és egyáltalán nem kezelik úgy, mintha ő más lenne.

,,Szerintem nem az a nagyobb hátrány, hogy roma vagyok, inkább az, hogy meleg vagyok. Az nem valami jó dolog, nagyon nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki fevállalja, hogy meleg, főleg ha roma, főleg ha olyan háttérből, olyan közegből érkezik, mint mi. Én nem voltam melegek között soha, én heterók között nőttem fel, ezért is jön a stílusom is, soha nem érezte magamat lánynak és mégis meleg voltam. Salgótarjánban, akik melegek, nehezebben vállalják fel, mert félnek a közegtől, hogy mit fognak szólni” – magyarázza Gergő.

Egy évig ingáztak folyamatosan, mire sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, hogy kivegyék havi 80 ezer forintért azt az albérletet, amiben mi is beszélgetünk. Most Gergő az építkezésen havi 300 ezer forintot keres, Lénárd pedig 200 körül hoz haza, ebből Lénárd tudja segíteni az édesanyját is, és jól megélnek. Gergő már nem érzi úgy, hogy ki lenne tagadva a családból, viszont továbbra sincs beszélő viszonyban a szüleivel, de a testvérei már megbékéltek. A nehézségek után pedig Lénárd az álmait is elkezdte megválósítani, sokat járt castingokra, hogy egyszer majd egy színdarabban vagy egy játékfilmben mutathassa be történetüket, hogy lássák a szegény sorból érkezők, semmi sem lehetetlen. Azt már sikerült elérniük, hogy egy zenés színdarab estet tarthassanak decemberben hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek énekesek közreműködésével, ahol Gergő előadja majd egyik saját dalát a melegségről, Lénárd pedig beszél arról a gyerekeknek, hogy az sem lehet kifogás, ha rossz példa van előttünk.

,,Példát akarunk mutatni a gyerekeknek, mert sokan fogják rá a szüleikre, hogy milyenek voltak, de én előttem se volt jó példa, mégsem követtem. Amikor az a helyzet volt, hogy kitagadtak, munkahelyünk se volt, örültünk, ha étel került az asztalra, akkor sem adtuk fel. Nem adom fel, nekem akárki nemet mondhat, én nem” – mondja Lénárd.

Az egy órán át tartó beszélgetés alatt többször is leszögezték, hogy ők nem akarnak meleg celebként, bulvárlapokban szerepelni, hanem egyszerűen csak nagy dolognak tartják, hogy abból a helyzetből, amiben voltak, ki tudtak kerülni önerőből, és ezzel másokat is motiválni szeretnének.

(Borítókép: Hajdú D. András / Abcúg)