Így fosztják ki a csomagját a Liszt Ferenc repülőtéren

DSC 0494
2018.11.08. 08:57
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Így fosztják ki a csomagját a Liszt Ferenc repülőtéren

Megszólalt egy rakodómunkás, aki közelről látja, mi történik a feladott poggyászokkal. Kiderült, hogy hiába kamerázzák be az egész repülőteret.

7358 · Nov 08, 2018 08:57am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

„Bele van kalkulálva a rakodók bérébe, hogy szajréznak” – foglalta össze a Liszt Ferenc repülőtéri csomaglopási botrány lényegét egy, a lapunknak megszólaló rakodómunkás. A témával néhány hete kezdtünk foglalkozni, amikor egyre több olvasónk számolt be arról, hogy a Budapesten áthaladó csomagját kinyitották, átkutatták, értékeit ellopták.

A neve elhallgatását kérő informátorunk elmondása szerint azért volt hajlandó beszélni, mert a budapesti repülőtéren uralkodó állapotok idővel azt is bűnbe sodorják, aki amúgy becsületesen végezné a munkáját. A csomagok fosztogatása ugyanis folyamatos probléma a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

„Nem a repülőtér épületében történik a csomagok nyitogatása. A csomagfeladás útja végig be van kamerázva, a különböző cégek munkásai együtt dolgoznak, ott van a repülőtéri személyzet is. A nyúlkálás akkor kezdődik, amikor a csomag elhagyja az épületet, és elindul a repülőgép felé” – magyarázta a folyamatot informátorunk. A repülőgépnél viszont már több évtizedes rutinnal folyik a munka.

A rakodók háromfős brigádokban dolgoznak.

Egyikük lenn a futószalagra rakja a bőröndöket, két ember pedig a csomagtérben tevékenykedik. A poggyásztérben dolgozók közül az egyik munkás a rakodó, a másik a nyitogató. A nyitogató ember a munka elején falat épít a nehezen felnyitható csomagokból, többnyire a fóliával betekert bőröndökből, majd vár.

A rakodó feladata összetett. Kell hozzá fizikai erő, hogy lekapja a futószalagról az érkező csomagokat. Ugyanakkor jó megérzésre és rutinra is szüksége van, hogy egyetlen pillanat alatt eldöntse, ígéretes bőrönddel van-e dolguk, vagy olyannal, amivel nem érdemes foglalkozniuk. Az utóbbi esetben elhelyezi a poggyászt a poggyásztérben.

Ha azonban úgy ítéli meg, hogy a csomagban érték lehet, az épített fal mögé dobja azt. Ekkor következik a fosztogató, aki gyorsan kinyitja és átkutatja a bőröndöt, hogy végül visszazárva berakja a többi közé.

A csapat nem véletlenül dolgozik ilyen szervezetten. „A gép feltöltésére legfeljebb fél óra van. Három ember munkáját pedig csak kettő végzi, mert egyikük a nyitogatással foglalkozik.”

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Bakró-Nagy Ferenc

Joggal vetődik fel, hogy a felügyelők miért nem figyelnek oda erre a zónára is. Mint kiderült, elvileg több ponton is ellenőrzik a repülő poggyászterét.

Vannak rendőrök, akik időnként jönnek, de őket a legkönnyebb kiszúrni. A repülőtéren minden kocsin van valamilyen cégjelzés, ha civil autót látunk, akkor egyértelmű, hogy ők a rendőrök

– magyarázta informátorunk.

A poggyásztérben dolgoznak persze biztonsági őrök is, akik kamerával rögzítik, hogy minden szabályszerűen menjen.

A rakodók szólnak az őröknek, hogy mikor fordítsák más felé a kamerát

– mutatott rá a férfi arra, hogy mennyire egyszerű kijátszani ezt a biztonsági intézkedést is. És hogy miért hajlandó falazni még az őr is? „Ezek nyomott órabérű emberek, akik valamennyi pénzért összejátszanak a rakodókkal. De volt olyan is, hogy a munkások mondták az őröknek: ha mindent lekameráztok, akkor jövő héten már ti pakolhatjátok a csomagot, mert mindnyájan elmegyünk a picsába.”

E két pont egyébként a kulcsa a budapesti repülőtéren uralkodó állapotoknak. A csomagfosztogatás oka egyrészről a munkások alacsony bére, másrészről a munkaerőhiány, derült ki informátorunk leírásából.

Nincs pénz, kevés az ember, ezért lophatnak

„Ezerforintos órabérért végzünk nagyon nehéz munkát. Naponta több tonna csomagot is megemelünk. Kerozingőzben, sokszor térden kell dolgozni, ami tönkreteszi az ízületeket, a hallásvédő, amit kapunk, semmit nem ér, biztos a halláskárosodás. Én magamnak vettem jó hallásvédőt. Így nem éri meg senkinek” – vázolta a férfi a munkakörülményeket.

Ezek után érthető, ha szinte halászni kell az embereket a munkára. „Annyira nincs ember, hogy bárkit felvesznek. Elvileg van átvilágítás, de tudok olyan embert, akinek rendőrségi ügyei voltak, volt büntetett előéletű, mégis felvették. Van tanfolyam és vizsga, de az úgy megy, hogy a vizsgáztató lediktálja a választ, hogy mindenki átmenjen."

És amúgy is teljesen követhetetlen, hogy ki dolgozik rakodóként, mert a harmadik alvállalkozó foglalkoztatja az embereket. Annyira kevés az ember, hogy volt olyan munkás, akit kirúgtak, de pár hétre rá már ugyanott dolgozott, csak egy másik alvállalkozónál.

A munkások ráadásul nem a teljes fizetésükre vannak bejelentve, a pénzük egy részét zsebbe kapják. A férfi szerint ügyeskedés nélkül, de napi 10 óra munkával havi 200-240 ezer forintot kapnak, okoskodással viszont ennek három-négyszeresét is megkeresik. „Minden arra épül, hogy a munkás megcsinálja magának.”

Régen még becsületesen loptak

Véleménye szerint a káros gyakorlat könnyen megszüntethető lenne, ha az embereket megfizetnék. „Halljuk, milyen összegeket fizetnek a légitársaságok a kiszolgáló cégeknek. Lehetne emelni a fizetésünket, de valójában senkit nem érdekel, hogy mi történik a csomagokkal.”

Pedig a morál egyre csak romlik. A rakodómunkás arról mesélt, hogy a Malév idejében még uralkodott valamifajta betyárbecsület a fosztogatók közt. Ezer dollár felett loptak el pénzt, és maximum annak 40 százalékát, idézte a régi szép időket. A távozó csomagokat nyitogatták, az érkezőket nem. Ez utóbbinak egyébként inkább gyakorlati oka volt. „Ha az érkező csomagot piszkálják, hamar lebukhatnak. Még pakolnak a munkások, amikor az utas jelenti a lopást. De ma már ez sem számít. A repülőtéren nyílt titok, hogy mi megy.”

Kérdésünkre, hogy a repülőtéri dolgozók egyfajta maffiaként működtetik az ipart, a rakodó nemmel felelt. „A cégvezetőkkel nincs kapcsolat. A szolgálatvezető kap pénzt, hogy jó járatra ossza a brigádot. A biztonságiak kapnak jattot.

Így védje meg csomagját

A létező szocializmus aranyéveit idéző leírás után a rakodómunkás reményteli információkat is megosztott velünk. Nem a helyzet javulásáról beszélt ugyan, hanem csak arról, hogyan óvhatjuk meg a csomagjainkat. Szerinte fontos tudnunk, hogy a csomagokat nem csak Budapesten nyitogatják, a lopások, igaz, különböző mértékben, de mindenhol előfordulnak.

A csomagfosztogatókat közelről ismerő forrás tanácsai:

  • A fóliázott csomagot macerásabb kinyitni, itt kisebb a lopásveszély.
  • Rögtön a csomag átvételekor vizsgáljuk át a bőröndünket, hogy az esetleges hiányt egyből jelenthessük.
  • Ne hagyjunk értékeket a bőröndben.
  • Ha a gépnél kérik el a kézipoggyászunkat, akkor szánjunk időt arra, hogy kivegyük az értékeket.

Tapasztalatai szerint vannak egyébként biztonságos járatok.

  • A Tel-Avivba tartó gépeknek külön biztonsági szolgálatuk van, ezeken nem lopnak.
  • A londoni járatok még a fapadosokkal is biztonságosnak számítanak.

A rakodómunkás azoknak is szolgál tanáccsal, akik a fentiek után kedvet kapnának a kihívásokkal teli, de jól fizető munkához. „A rendőrség nem szívesen mozdul rá az emberekre, de szúrópróbaszerűen azért ellenőriznek. Volt, hogy a kifelé tartó munkásokat átkutatták, és ha találtak náluk valamit, feljelentették. Még házkutatás is volt.

De azért ritka az ilyen keménykedés.”

A légitársaságok felelőssége

Megkérdeztük a repülőtér üzemeltetőjét, hogy mit lehetne tenni a lopások ellen. Kurucz László, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs munkatársa szerint a repülőtér a maga területén kiépítette azt a biztonsági rendszert, ami megakadályozza a lopásokat. A visszaélések a repülőgépek csomagterében történnek, ezek pedig a légitársaságok által felügyelt területek. A reptér vezetése a légi közlekedés biztonságáért felel, a poggyászok kezelése a légitársaságok feladata, mondta a kommunikációs munkatárs. A kiszolgáló cégek alkalmazzák a csomagok kezelését végző embereket és az őket felügyelő biztonsági őröket is.

„Idén március óta a rendőrség és a Budapest Airport kezdeményezésére a légitársaságok és a földi kiszolgálók a legmagasabb vezetői szinten foglalkoznak a problémával és több olyan intézkedést is sikerült bevezetni a repülőtéren, aminek a hatására drasztikusan csökkent a poggyászfosztogatások száma. Ugyanakkor, ahogy a múlt heti sajtóhírekből is kiderül, még mindig akad munka, hiszen egyetlen lopást sem tartunk elfogadhatónak” – írta Kurucz László.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

14 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

3 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

2 órája

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

3 órája

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

3 órája

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42