Kongói kick-box mester békíti a romákat és a nem romákat Tiszavasváriban

Edzéshez rendezik be a szegényes, láb- és izzadtságszagú tornatermet csütörtök délután 5 órakor egy tiszavasvári általános iskolában. Amíg az edzőpólóba és rövid nadrágba öltözött fiúk bokszkesztyűket hoznak a terembe és ponyvát terítenek a linóleumpadlóra, az edzésre érkezett egyetlen kislánnyal beszélgetünk.

“Az iskolában csendes vagyok és bátortalan”

– válaszolja az ötödik osztályos Barbara, miért döntött úgy már lassan egy éve, hogy kipróbálja a kick-boxot. Több önbizalmat és jobb kiállást szeretne magának.

Az óra hamarosan elkezdődik, rövid bemelegítés után mindenkire felkerül a bokszkesztyű, ütés- és rúgáskombinációk gyakorlása után egymással verekednek a tanítványok. Kisiskolások, középiskolás kamaszok és egy jól megtermett apuka is.

A szőnyeg közepén pedig a mester, Felly Manazya áll, egy kongói születésű férfi, akit mindenki ismer a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

17 éve Tiszavasváriban

Amikor szeptember közepén a küszöbön lévő időközi önkormányzati választásokról riportoztunk Tiszavasváriban, Felly volt a legnagyobb kuriózum, akit az álmos alföldi kisvárosban találtunk.

Mikor a város főutcáján látva megszólítottuk, a mosolygós férfi elmesélte, hogy már 17 éve annak, hogy ide költözött: tősgyökeres tiszavasvári feleségét követte idáig Londonból, ahol egykor megismerkedtek.

Azóta elváltak, a férfi volt felesége és lassan nagykorú közös fiuk már máshol élnek, Felly viszont maradt a vidéki kisvárosban. Nem szerette volna otthagyni a munkát, amit helyi és környékbeli fiatalokkal elkezdett.

Felly ugyanis 2001-ben kick-box iskolát indított Tiszavasváriban.

Amikor futó találkozásunk végén rákérdeztünk, hogy ellátogathatunk-e egy edzésükre, Felly lelkesen igent mondott.

“9 éves korom óta gyakorlom a különböző harcművészeteket, mert gyerekkoromban túlságosan is sokat etettek a szüleim, és kellett valami mozgás, hogy ne hízzak el teljesen”

– meséli nevetve Felly, mikor a város központjában bérelt házában beszélgetünk.

Az előszoba falán ott díszeleg Felly nemzetközi kick-box oktatói oklevele, a falak pedig tele vannak régi vagy frissebb fotókkal azokról a kick-box csapatokról, amiknek tagja volt, és végül a tiszavasvári csapatról, aminek ő az edzője.

Az interjúhoz fotóalbumokat is előhoz: egyiken az ismert hazai bokszolóval, Kótai Mihállyal mosolyog egy képen, egy másik, alaposan kinagyított fotón egyedül pózol bokszkesztyűben és rövidnadrágban, kopaszon, feje tetején taréjjal.

“Azért a ringben félelmetesen kell kinézni”

– magyarázza kissé elkerekedett szemeinket látva. Felly az oktatáson kívül mérkőzéseket is vállal időnként, az imidzse kedvéért pedig néha szoláriumban barnítja tovább a testét.

Felly az edzőség mellett a városi őrző-védő szolgálatnál dolgozik, legtöbbször a focipályára kell vigyáznia.

“Soha nem voltam menekült”

Felly, bár egy kis faluban született, Kongó fővárosában, Kinshasában nőtt fel, jómódú családban. Katolikus iskolában tanult, ahol sokat találkozott az európai kultúrával, európai emberekkel, ami aztán könnyebbé tette a beilleszkedést, mikor ezen a kontinensen folytatódott az élete.

Felly és családja a Zairét, majd későb Kongói Demokratikus Köztársaságot 32 évig irányító Mobutu Sese Seko diktatúrájából menekült előbb a Dél-Afrikai Köztársaságba, majd onnan már egyedül – családját maga mögött hagyva – Nagy-Britanniába költözött.

Felly fontosnak tartja, hogy sohasem kért menedékjogot, még ha jogosult is lett volna rá. “Én magamat mindig önállóbb és talpraesettebb embernek tartottam annál” – magyarázza. Nálunk sem menekültként él, hanem letelepedési engedéllyel.

Magyar feleségét úgy ismerte meg, hogy a nő útbaigazítást kért tőle az utcán, amiből kapásból egy beszélgetés kerekedett. Kapcsolatuk később komolyra fordult, és már férj és feleség voltak, mikor Tiszavasváriba költöztek, ahonnan a nő – Piroska – származik. Itt született aztán meg a házaspár kisfia, Felis, aki Felly nagy büszkesége. A fiú versenyszerűen kézilabdázik, nemrég egy székesfehérvári csapatnál igazolták le. Ott él édesanyjával, aki időközben elvált Fellytől.

“Amikor Tiszavasváriba érkeztem, szerettem volna egy menedzsert magamnak, aki meccseket szervez nekem” – magyarázza. Amikor végre talált valakit, úgy adódott, hogy kick-box tudásáról azzal kellett az illetőnek számot adnia, hogy vele kesztyűzik.

“Az volt a probléma, hogy kiütöttem azt, akit a menedzseremnek szerettem volna” – magyarázza nevetve, majd hozzáteszi: szerencsére ebből végül nem lett feszültség köztük. A férfi később tényleg szervezett Fellynek meccseket.

Mindenki Felly-je

A kongói férfi az utóbbi időben azonban inkább a tanításnak szenteli a munka mellett fennmaradó energiáit.

“2001-ben volt, hogy megkerestem Tiszavasvári akkori polgármesterét, Sulyok Józsefet, hogy szeretnék a környékbelieknek kick-boxot és önvédelmet tanítani. Gondolkodás nélkül beleegyezett, azóta használhatom a tanítványaimmal az egyik iskola tornatermét”

– emlékszik vissza a kezdetekre. Bár a legtöbben gyerekek és tiszavasváriak, a környező településekről is vannak tanítványai.

A mester rendszeresen szervez megmérettetéseket is a tanítványainak: a legközelebbi egy kick-box gála lesz novemberben, ahová a közeli Nyíribrony és Nyíregyháza csapatai jönnek el, az egy szinten lévő tanítványok fognak egymással meccselni.

Ezekre az eseményekre mindig Felly szedi össze a szükséges pénzt: a városban működő cégek szívesen szponzorálják az eseményeit,

Kicsit neveli is őket

“Ha azt mondod: Felly, mindenki tudni fogja kiről van szó” – meséli Zsolt, Felly egyik legidősebb tanítványa, aki nagyjából egyidős a mesterrel. Zsolt tiszavasvári, fiával: az általános iskolás Kristóffal jár kick-boxolni.

“Ha valami hülyeséget csinálnak, és a fülébe jut, akkor történik ez. Kicsit mindig neveli is őket az edzéseken”

– magyarázza Zsolt, mikor kérdőn nézünk rá, látva, hogy Felly épp félrehívta a terem egyik sarkába két tanítványát, két kamaszfiút.

“Az én edzéseimre bárki jöhet: teljesen vegyesen vannak gyerekek és felnőttek, romák vagy nem-romák” – magyarázza Felly. “Az érkezésem óta érzek feszültséget itt az emberek között” – meséli: leginkább a romák és a magyarok együttélésére gondol. A harcművészeteket oktató, de közben az erőszakmentességet hirdető buddhizmussal is szimpatizáló férfi úgy érzi, békítő szerepkörben tud megjelenni ebben a viszonyrendszerben.

“Engem talán mindkét fél ugyanúgy elfogad.”

– mondja. Őt soha nem érte semmilyen atrocitás a helyi közösségben. “Igaz, szerintem nem is nagyon mernének belém kötni” – teszi hozzá viccelődve. És valóban: mikor az utcán közlekedni látjuk, minden elhaladó hangosan köszön és int neki, mintha teljesen természetes lenne egy afrikai férfi látványa egy tízezres, álmos, alföldi kisvárosban.

Amikor a jövőbeli terveiről kérdezzük, nem tudja száz százalékra mondani, hogy Tiszavasváriban éli majd le a hátralévő életét. “Ki tudja, mit hoz a jövő, az biztos, hogy én a boldogságot meg az egyensúlyt fogom keresni, lehet hogy itt, lehet, hogy máshol” – mondja. Egyelőre azonban marad a városban, mert tervei vannak a csapattal: szeretne országos hírnevet szerezni a tiszavasvári kick-boxosoknak.