Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

“Na, ez meg minden este horkol” – bökött a magas, vékony férfi az ágyszomszédja felé, aki éppen a paplanját próbálta huzatba gyömöszölni. A másik elengedte a füle mellett a megjegyzést, de ahogy a takaróval bajlódott, néhány másodpercre közénk állt. “Éppen beszélgetek, kiállnál a képből?” – vetette oda megint, de erre sem kapott választ. “Mondom, kiállnál a képből? Beszélgetünk!”

A következő másodpercben már a szoba közepén, az emeletes ágyak között lökdösték egymást. “Na jó, most lett elegem, szólok a szociális munkásnak!” – csattant fel a magasabbik, és eltűnt a folyosó végén.

Az Előd utcai a főváros egyik legrosszabb hírű hajléktalanszállója, amit valaha börtönnek és gladiátorképzőnek is neveztek. Elnézve a kőbányai, erődszerű épületet, az ablaktalan folyosókat és egy korábban elkobzott, kardméretű kést, ez nem is tűnik óriási túlzásnak. Ide szinte mindenkit, még a részegeket is beengedik, legfeljebb megkérik őket, hogy pár óráig józanodjanak a bejáratnál. “A tizenharmadik kerületben dolgozom egy építkezésen. Ha megiszok utána egy-két sört, már be se engednek a többi szállóra. Ezért jövök ki Kőbányára. Jár az embernek az a sör munka után” – mondta egy férfi, aki este hat körül éppen kapunyitásra várt.

Októberben az volt a kormány egyik legfontosabb érve az utcán élés betiltása mellett, hogy van elég férőhely a szállókon. Félretéve, hogy   ez egyáltalán nem biztos , még mindig ott a kérdés: egyáltalán milyenek ezek a szállók. Vajon tényleg elvárható az emberektől, hogy ezeken az ágyakon hajtsák álomra a fejüket? Mi mindent lehet vállalni a mosakodásért és a fűtésért cserébe? Ki az, aki hajlandó erre, és ki az, aki nem? Igazak-e a bogarakról és a lopásokról szóló legendák, vagy még mindig biztonságosabb bent aludni mint az utcán?

Hogy képet kapjunk erről, bejártunk öt budapesti intézményt, köztük fővárosi, egyházi és civil fenntartásúakat is.

Te sem mennél a szállóra

“A pesti hajléktalanok 80 százaléka biztosan megfordult már nálunk, mert az Előd utcai szállóra szinte bármelyik nagykorú férfi bejöhet, állapotától függetlenül. A legtöbben maguktól jönnek, de a leggyakrabban ide kerülnek azok is, akiket az utcai szociális szolgálatok találnak meg”. Biczók Zoltán tíz éve vezeti az Előd utcai szállót, amely a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) fenntartásában működik. Apró irodájában egy gázmaszk figyel az ablakpárkányról, abból az időből, amikor még az EU-s előírások nem tiltották a gázos rovarirtást. Az újabb módszerek kevésbé hatékonyak, ráadásul nem is olcsók, ezért csak évente kétszer csinálják.

Bármennyire is próbálkoznak, Biczók szerint az ehhez hasonló, nagy befogadóképességű tömegszállók embertelenek maradnak, és egyáltalán nem vonzóak, “bár elengedhetetlen részei az ellátórendszernek”.

Te mit választanál? Inkább csámborogsz az utcán, vagy bemész aludni húsz másik, ismeretlen ember közé? Aki kételkedik a válaszban, annak szívesen adok itt egy ágyat. Próbáljon meg elaludni, ha tud.

Szerinte nem meglepő, hogy sokan az előbbi mellett döntenek, de “az tévhit, hogy a lopástól tartanak. Inkább arról van szó, hogy a szállókon idomulniuk kellene a szabályokhoz és a többi emberhez”. Márpedig azok, akik régóta hajléktalanként élnek, ráadásul szenvedélybetegséggel, pszichiátriai betegséggel is küzdenek, egyre kevésbé alkalmasak erre. A frissen utcára kerülteknek pedig a körülmények miatt eszük ágában sincs szállóra menni. “Ha máról holnapra hajléktalanná válnál, te sem mennél rögtön a szállóra. Megpróbálnál minden mást, a rokonoktól az ismerősökön át az utcáig”.

Lábujjhegyen közlekedtek a csótányok

Hasonlóan megosztó az Oltalom Karitatív Egyesület által működtetett Dankó utcai Fűtött utca. Az enyhe időjárás ellenére a korábban lóistállóként, majd autószerelő-műhelyként funkcionáló épületben fullasztó meleg fogadott minket, pár perc múlva folyt rólunk a víz. Télen előfordult, hogy negyven fokot is mértek. “Olyan kurva meleg volt, hogy a csótányok lábujjhegyen közlekedtek a linóleumon” – mesélte Mihály, aki négy éve lakik a szállón. Higiéniai okokból nem kapnak takarót, emiatt annyira fel kell fűteni a szállót, hogy anélkül se fázzanak.

Az egész nap nyitva tartó intézmény 130 fő befogadására képes, ottjártunkkor majdnem teltházon pörgött a szálló, a nyilvántartási rendszer szerint aznap több mint 120-an voltak a nyolcadik kerületi menedékhelyen. Nem is mindenkinek jutott szabad ágy, többen a földre leterített polifoamon próbálták átvészelni az éjszakát. A házirend szerint 11-kor van villanyoltás, nyolckor a többség már bőszen horkolt. Egyedül egy idősebb férfi részeg jajgatása törte meg a csendet. A szociális munkás régi ismerősként próbálta rábírni, hogy aludjon, mert csak felébreszti a többieket.

Ez az úgynevezett fapados rész, és az elnevezés jól összefoglalja, milyen körülményeket kell elképzelnünk. Privát szféra gyakorlatilag nincs, az emberek egymás mellé tolt ágyakon alszanak. Lepedőt nem kapnak, egyszerű műanyag borítású matracokon fekszenek. “Máshol sem jobbak a körülmények ennél, minimális különbségek vannak” – mondta Kiss Rajmund mentálhigiénés szakember, aki körbevezetett minket a házban. Mosási, tisztálkodási lehetőséget biztosítanak, naponta háromszor osztanak ételt és wifi is van.

Bárkit elszállásolnak, a Fűtött utca azon kevés szállók közé tartozik, ahová ittasan is beengedik az embereket. Bent viszont tilos inni, azonnal kiküldik, aki megszegi a szabályt. Másik nagy előnye az Oltalom szállójának, hogy három napig nem kérnek tűdőszűrést igazoló papírt sem.60-70 százalékban ugyanazok az emberek alszanak a szállón, van, aki több mint tíz éve él ott. Nőket is fogadnak, egy jól elszeparált részen helyezik el őket. Ez jó a pároknak, mert legalább egy épületben vannak, sokszor ugyanis azért maradnak inkább az utcán, mert ott biztosan együtt lehetnek. Négy óra után kezdik el beengedni az embereket, ha utána kimegy valaki, már nem engedik vissza. Ezzel is azt akarják elérni, hogy ne az utcán éjszakázzanak, magyarázta Kiss Rajmund.

Mondják meg Orbánnak, hogy nagyobb hely kéne!

Néhány szállón kínálnak kisebb szobákat is, amelyek persze kényelmesebbek, de ezekről se legyenek illúzióink. Az Oltalom szállójának emeletén egy fokkal jobbak a feltételek, mint a fapados részen. A szűk, felülről nyitott szobák négy embert tudnak elszállásolni, és szemben a lenti résszel, itt legalább mindenkinek saját ágya van. Igaz, ezek emeletesek, nem sok személyes tér jut a lakóknak. A szobák puritánságát egy-egy szék, olvasólámpa vagy tükör dobja fel némileg. A galérián él a korábban indézett Mihály is, aki büszkán mutatja, hogy nemrég beszerzett egy faliórát is, így azonnal látja mennyi az idő, ha felébred. A 60 éves férfi az egyik belvárosi gyorsétteremben dolgozik biztonsági őrként, a szállóról jár be, egyenruhája a fogasra felakasztva száradt. Ez a legjobb megoldás jelenlegi helyzetében, mert a fizetős szállásokon több hónapos várólisták vannak, a galériáért pedig nem kell fizetnie, egyedül a rendszeres igazolt jövedelem feltétel.

A BMSZKI hatalmas, labirintusszerű Dózsa György úti szállóján a keresettel rendelkező, átmeneti szállásra várakozó férfiakat és nőket egyágyas szobákban helyezik el. “Ezek rendkívül kisméretű szobák. Nem is értem, annak idején, amikor a népszállót építették, miért gondolták, hogy ez elég lesz egy embernek” – mondta Hajdu Júlia, az intézmény vezetője.

“Mondják meg Orbánnak, hogy nagyobb hely kéne!” – kiáltotta egy szőke hajú, tetoválásokkal borított nő, aki épp egy ilyen egyágyas szobában lakik. A helyhiány mellett leginkább az zavarja, hogy 160-an osztoznak két mosó- és két szárítógépen, ami szintén állandó konfliktusok forrása. A mosásra óránként lehet feliratkozni, a gép programja viszont hosszabb egy óránál, ezért folyamatosan csúszásban vannak.

A Dózsa György úti szállón ugyanígy találni emeletes ágyakkal telepakolt szobákat is. A krízisszállón az éjszakára betévedők húzhatják meg magukat, a speciális menhelyen pedig a hajléktalan előélet nélküli, várandós, vagy éppen nyugdíj előtt álló, aktívan dolgozó nőket helyezik el. Ők emeletes ágyakkal teli szobákban alszanak tized- vagy huszadmagukkal.

“A tömeg jelenti a legnagyobb problémát. Egy ilyen szálláson könnyen eluralkodnak a farkastörvények, a szociális személyzet mindeközben igyekszik rendet tartani ” – mondta Hajdu. Szerinte az ügyfeleik nagy része így is többre tartja a szállót az utcánál. “A nők eleve hajlamosabbak bemenni, amikor a férfiak még inkább odakint maradnak”.

A szuper szálló sem lenne megoldás

A Menhely Alapítvány a Vajdahunyad utcában üzemeltet éjjeli menedékhelyet. Az óvóhelyre hajazó pincehelyiségben 46 főt tudnak elhelyezni. A felszereltség nem sokban különbözik a Fűtött utcában látottaktól: ugyanazok a matracos vaságyak sorakoztak egymás mellett. “Ezek a kilenceves évek körülményei” – mondta Aknai Zoltán, a Menhely igazgatója, miután körbevezetett minket az épületben. És vélhetően még jó ideig maradnak a múlt századi állapotok, mert csak elszórtan, ad hoc jelleggel jut pénz fejlesztésekre.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ha a mostaniak helyett tökéletes szállókat építenének, az hosszú távon megoldaná a problémát. “A szálló csak arra jó, hogy ne fagyjanak meg, segítséget kapjanak az ügyeik intézéséhez, vagy éppen ne látszódjanak az utcán, ha ez a társadalmi elvárás. Ettől még nem nyílnak meg előttük kivezető utak, csak körbe-körbe járnak a rendszerben” – mondta Biczók Zoltán. Ezen az átmeneti szállók sem segítenek igazán, ahová a valamelyest fizetőképes, takarékoskodást vállaló hajléktalanok kerülhetnek. “Ott legfeljebb két-három évet tölthetnek, utána általában visszatérnek az éjjeli menedékhelyre”.

Ott kell zuhanyoznom, ahol a tetvesek

A zsúfolt szobák és a falon mászkáló csótányok persze fontos szempontok, de nemcsak ettől függ, bemennek-e a hajléktalan emberek a szállóra.

Csilla szociális munkásként dolgozik a Menhely Alapítványnál, korábban maga is három évig volt hajléktalan. Több szállót megjárt Budapesten, de előfordult, hogy az utcán kellett aludnia, tehát van tapasztalata bőven. “Mindenhol pocsék körülmények vannak” – erősítette meg benyomásainkat. Az utcán sincsenek jobban biztonságban a hajléktalanok, találkozott olyan esettel, amikor valaki kint aludt és levizelték a járókelők.

“Hülyeség, bogarak mindenhol vannak, sőt az utcán még több is”

– legyintett Mihály az Oltalom szállóján, amikor felvetettük, hogy sokan a bogarakra hivatkozva nem mennek szállóra. Közben egy laza mozdulattal elpöckölte a falon araszoló csótányt. Ruháit bezsákolva tartja, rovarirtóból pedig kettő is van nála.

Szerinte csak az nem megy a szállóra, aki nem akarja betartani a szabályokat, vagy nem képes alkalmazkodni. Azt sem fogadja el indoknak, hogy lopások, verekedések vannak. “Itt szigorúság van, a szociális munkások egyből kezelik, aki balhézik”. Nem könnyű megszokni ezt az életformát, mondta, neki az a legnagyobb problémája, hogy egy kalap alá veszik azokkal, aki az utcán élnek, igénytelenek, koszosak. “Hierarchia kéne, ugyanott kell zuhanyoznom, ahol azok, akik tetvesen jönnek be.”

Sokaknak az is szempont, hogy milyen “rezsimet” visz az adott szálló, azaz mennyire szigorúak a szabályok, milyen a szociális munkások hozzáállása: valaki a rendet, más az elnézőbb vezetést szereti.

Az Előd utcában sok időbe került, míg sikerült javítani a legendásan rossz állapotokon. Ehhez az is kellett, hogy megszüntessék többek közt a fix férőhelyeket, vagyis azokat az ágyakat, ahová minden este ugyanazok az emberek tértek vissza. Amíg ez nem így volt, külön bandákat alakítottak például a pestiek, a szabolcsiak és a borsodiak, akik gyakran verekedésbe keveredtek egymással. Biczók szerint a másik kulcs a következetesség volt. “A csapatunk minden este következetesen ugyanúgy dolgozik, függetlenül attól, hogy éppen ki van ügyeletben, ettől lesz például biztonságos és kiszámítható egy szolgáltatás”.

Ez a biztonság viszont elég törékenynek tűnik, ha azt vesszük, hogy csak három szociális munkás jut a 12-20 ágyas szobákban alvó hajléktalanokra. Ők az enyhe ősz miatt mostanában csak százan vannak, télen viszont több mint kétszázan lehetnek.

Mindenki állandóságra vágyik

“A hajléktalan emberek is törekednek az állandóságra, ha az utcán találják meg ezt, akkor azt fogják választani” – mondta Ildikó, aki lassan 25 éve dolgozik a Menhely Alapítvány Kürt utcai nappali melegedőjében. A szállók többségén nincsenek fix ágyak, a véletlenen múlik, hogy ki mellé kerül az ember. Előfordul, főleg ha családtagokról van szó, hogy inkább az utcán maradnak, mert kint jobban tudnak egymásra támaszkodni, mint egy tömegszálláson.

Ráadásul a hajléktalanok leginkább pletykák és mítoszok alapján tudják eldönteni, hol töltsék az éjszakát. A Kürt utcában találkoztunk Jánossal, aki épp az asztalra borulva pihente ki az előző este fáradalmait. Alig aludtak, mert az utcákat járta, nehogy elkapják a rendőrök. Szíve szerint egy belvárosi szállóra menne, de hosszú a várólista, a napokban derül ki, hogy lesz-e neki hely. “Holt korrekt, tiszta a WC, minden. Nincsenek ágyak, de fix helyed van.” Ha nem jön össze, akkor a Könyves Kálmán körúti szálláson fog próbálkozni. “Másoktól azt hallottam, hogy az jó, és mindekit beengednek.”

A Kürt utcában több mint 300-an fordulnak meg egy nap. Legfőbb vonzereje, hogy többféle szolgáltatás érhető el egy helyen a hajléktalanok számára: a volt gyógyfürdő épületében napi kétszer kaphatnak enni, moshatnak, fürödhetnek, és intézhetik a hivatalos ügyeiket, utóbbi miatt sokan jönnek át Budáról.

Ildikó tapasztalata szerint a Kürt utcai nappali melegedőben is nagyjából ugyanazok az arcok tűnnek fel nap mint nap. Szeretnek visszajárni azokra a bejáratott helyekre, ahol már ismerik a dolgozókat. Ez a szociális munkások dolgát is megkönnyíti, mert így tudják, hogy a régebbi ügyfelektől mire számíthatnak. Valaki öncezúrát gyakorol, és ittasan eleve be sem megy a szállóra, mert fél a kitiltástól.

Nem marad más, mint az utca

Miközben a kormány és az új törvény többet várna a szállóktól, gyakran nincs, aki elvégezze a rájuk bízott feladatot. Október óta a nappali melegedőknek este hatig kell nyiva lenniük, hogy összeérjenek az éjjeli menedékhelyek nyitva tartásával. Ez súlyosbítja az amúgy is meglevő munkaerőhiányt.

Biczók Zoltán szerint az Előd utcában folyamatosan van felvétel, de ezek egyrészt nem túl vonzó pozíciók, másrészt nehéz olyan embert találni, aki megfelelő lenne az Előd utcai terhelésre. “Határozottnak kell lenni. A diploma önmagában nem jelenti azt, hogy valaki alkalmas nálunk dolgozni. Volt már, hogy a vendéglátásból érkezett hozzánk valaki, és jó szociális segítő vált belőle, egyszerűen azért, mert tudott az emberekkel kommunikálni”.

Az intézkedést Ildikó más szempontból is értelmetlennek tartja, hiszen késő délutánra kiürülnek a nappali melegedők. Ez azért van, mert ha valaki be akar jutni egy éjjeli menedékhelyre, nem elég nyitásra odamennie, jóval korábban be kell állni a sorba. Egyes helyeken az érkezési sorrendet nézik, máshol a születési dátum alapján engedik be az embereket. A legtöbb menedékhely 6-kor nyit és 1-2 óra alatt megtelik. Aki lecsúszik a beengedésről, nem biztos, hogy egy másik szállón talál még szabad férőhelyet. Ilyenkor nem marad más, mint az utca.