Mirkóczki: Valaki megint hazudik Gruevszki-ügyben
További Belföld cikkek
- Vonat elé feküdt egy férfi Gencsapátinál
- Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint 100 ezren vettek részt a szavazásán
- Vádat emeltek a holland nő ellen, aki egy bicskával végzett párjával Budapesten
- Orbán Viktor aláírta: fontos változások jönnek a keresztény fiataloknak szóló ösztöndíjprogramban
- Orbán Viktor megmutatta az első zebráját, már úton a második
Vagy a parlament nemzetbiztonsági ülésén hazudott a jelenlévőknek Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője, vagy a Magyar Idők nem ír igazat - mondta az Indexnek Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke.

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a kormányközeli Magyar Idők írta meg, hogy Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő megkapta a menekültstátuszt. Erről a lap pár perccel 13 óra után közölt cikket.
Az elítélt Nikola Gruevszki megkapta a magyar menekültstátuszt
A bevándorlási hatóság szerint hazájában veszélyben lenne az élete, a macedón igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjeleződött. Kiderült az is, hogy még az albániai magyar követségen kapott belépési engedélyt Magyarországra.
Csakhogy Mirkóczki szerint a parlamenti bizottság mai ülésén Végh Zsuzsanna arról beszélt, hogy Gruevszki kérelmének elbírálása még nem zárult le és az egy hosszadalmas folyamat, sokáig tart majd. Mirkóczkit ezért is döbbentette meg, hogy lényegében egy órával azután, hogy a bizottsági ülés véget ért, a Magyar Idők már tényként írt arról, hogy az eljárás lezárult. Mirkóczki szerint tehát egyértelmű, hogy valaki megint hazudott az ügyben.
A jobbikos politikus egyébként azon is megdöbbent, hogy hiába kérdezett részleteket a Gruevszki-ügyről, a bizottságban egyáltalán nem válaszoltak ezekre a kérdéseire a volt macedón kormányfő személyes adataira hivatkozva. Ez azért is figyelemreméltó, mert a kérdések jelentős része nem Gruevszki személyes adataira, hanem arra vonatkoztak, hogy a magyar állam miképpen segítette őt a balkáni "utazása" alatt. Sajtóértesülések szerint ugyanis bár Macedóniából való kiszökését nem segítették magyar diplomaták, de kapott magyar diplomáciai segítséget, amikor Albániából Magyarországra érkezett.
A macedónok bekérették a magyar nagykövetet a Budapesten bujkáló volt miniszterelnökük miatt
Nikola Gruevszkinek öt napja kellett volna börtönbe vonulni, Budapesten bujkál.
Ami biztos, hogy a jogerős börtönbüntetés elől menekülő volt kormányfő útlevél nélkül, a magyar állam segítségével jutott be Magyarországra. Egyre bizonyosabb az is, hogy Gruevszki ügye nem jogi, hanem politikai ügy: a kormány a törvényt megkerülve biztosította, hogy az elítélt férfit ne a tranzitzónában, hanem Budapesten hallgassa ki a menekültügyi hivatal.
Gruevszki-ügy: nem stimmel az államtitkár magyarázata
Pont a kormány függesztette fel azt a szabályt, amire a kormány most hivatkozik Gruevszkinél.
FRISSÍTÉS!
Később maga Nikola Gruevszki erősítette meg, hogy megkapta a menekültstátuszt. Mirkóczki ezután közölte, hogy rendkívüli nemzetbiztonsági ülést hívott össze szerdára.
Magyarázatot várok arra, hogy ki a felelős azért, hogy az elmúlt 28 évben példátlan módon így hazudjanak és átverjék testületileg az Országgyűlés legfontosabb szakbizottságát. A Gruevszki-botránnyal kapcsolatban a Belügyminisztérium és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal törvényi kötelezettségüket megszegték, a nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett bizottsági tagokat félrevezették.
A Belügyminisztérium pedig ezután kedd este közölte:
a Belügyminisztérium ellentmondást nem tűrően leszögezi: a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az adott helyzetnek mindenben megfelelő, hiteles jogi tájékoztatást adott Nikola Gruevszki menekültkérelméről.
A minisztérium "méltatlannak tart és kategorikusan visszautasít minden olyan politikai támadást, amely a munkájukat a hivatali esküjüknek megfelelően végző kormánytisztviselők ellen irányul." A Belügyminisztérium emlékeztet rá: a magyar hatóságok a menedékjogi törvény rendelkezéseinek betartása érdekében nem adhatnak tájékoztatást egyetlen menekültügyi eljárásról sem a nyilvánosságnak, és - az ENSZ menekültügyi főbiztosának kivételével - más hatóságnak sem. A döntésről egyedül a kérelmezőt tájékoztatják.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
1 órája
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint 100 ezren vettek részt a szavazásán
A kérdésekre április 11-ig lehet válaszolni.
29 perce
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
2 órája
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
45 perce
- Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárogott üzenetekben
Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.
8 perce
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
3 órája
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Címlapon
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
2 órája
- Címlapon
Szuperszonikus vadászbombázó támadta Moszkva az ukrán támaszpontot a kurszki határnál
3 órája
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
3 órája
- Címlapon
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg
Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.
1 órája
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36