Kilencmilliárd forintból fejlesztik a felnőtt pszichiátriai ellátást

2018.11.27. 19:37

Három projekt keretében összesen 9 milliárd forintot fordíthat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a felnőtt pszichiátriai ellátórendszer fejlesztésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból - jelentették be kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A fejlesztések között létrejön egy magas biztonsági fokozatú pszichiátriai épület 2,7 milliárd forintból a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben. 30 ágyon a súlyos állapotban lévő, agresszív betegek ellátása folyik majd, a megfelelő biztonsági előírásoknak megfelelően, 2200 négyzetméteren. Felújítják az intézet pszichológiai és addiktológiai osztályait is, illetve a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet krízisprevenciós és toxikológiai osztályai is megújulnak.

A program további részében tizenhárom megyei kórház akut felnőtt pszichiátriai osztálya újul meg 2,3 milliárdból, valamint 4 milliárd forintból fejlesztik az ország harmincöt pszichiátriai gondozóját. Utóbbinál három helyszínen új gondozó, négy helyszínen pedig a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolódó nappali terápiás részleg jön létre.

A gondozóhálózat fejlesztéséhez kapcsolódóan Móron, Mátészalkán és Kisvárdán új pszichiátriai gondozó, míg Nagykanizsán, Siófokon, Veszprémben és Zalaegerszegen pedig a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolódó nappali terápiás részleg jön létre.

Gondos Miklós, az ÁEEK főigazgatója szerint ebből a forrásból nemcsak a pszichiátriai szakellátás és a gondozóhálózat eszközparkja újul meg, hanem a munkaerő-utánpótlásra is hangsúlyt fektetnek.

Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke arról beszélt, hogy a pszichiátriai betegségek előfordulása elérte a népbetegség szintjét, az ellátórendszer - különösen az infrastruktúra - a kétezres évek közepére teljesítőképessége határára jutott. A pszichiátriai ellátás komoly humánerőforrás-hiánnyal küzd, és az intézmények üzemeltetése is forráshiányos - mondta.