A legszörnyűbb tragédia, amikor megelőzhető lett volna egy huszonéves lány halála

Tragikus baleset történt kedden kora este Hatvanban a Bosch gyár melletti úton, ahol a cég egyik 24 éves gyakornoka munkája után éppen a gyárral szemközti parkolóban álló autójához igyekezett, amikor a túloldali sávban érkező szürke Mazda a sötétben elütötte. A baleset brutalitására jellemező, hogy a fiatal lány jó 20 métert repült miközben a testével kidöntött egy KRESZ-táblát is, majd egy beton lámpaoszlopnak csapódott. R. azonnal meghalt. Tragédia ez a lány családjának, a gyárnak, a városnak és mindannyiunknak. A legnagyobb tragédia pedig az, ha egy baleset megelőzhető lenne – és ez esetben pont ez történt.

Hatvan nyüzsgő ipari parkja az M3-as autópályáról is jól látszik. Az út mellett az ország egyik legnagyobb munkáltatójának, a Boschnak a gyáregységei hatalmas területen nyújtózkodnak, ami mellett jó minőségű aszfalt út húzódik végig. A város útja azonban nemcsak a gyárat és a mellette elterülő logisztikai és szállítmányozási céget, a Horváth Rudolf nevével fémjelzett céget szolgálja ki, hanem a városlakók is erre járnak, ha szeretnék a hatvani forgalmat kikerülni.

A tragikus nap előtti héten itt egy másik baleset is történt, akkor egy autó kötött ki az árokban. Az autósok menekülő útnak használják ezt a hosszan ívelt egyenes szakaszt, amin bár több 40-es tábla – hármat számoltam össze – is felhívja az autósok figyelmét arra, hogy óvatosan vezessenek, ezt a korlátozást nem sokan tartják be. Pedig sok a gyalogos, hiszen a két nagy munkáltató cég parkolókat üzemeltet az út túloldalán. A Bosch a Horváthtól bérli a saját parkolóját, amely a nagy kapuval szemben terül el kétszáz autónak helyet adva a szántóföldön. R. is ide igyekezett kedden 16.40-kor, amikor a 46 éves asszony elütötte. 

A kaputól kikövezett járda az útba torkollik, ami aztán, mintha maga sem tudná mit kezdjen a forgalommal, hirtelen megszakad. Se járda, se más forgalomtechnikai eszköz nem jelzi, mire számítson az autós, csupán néhány sárga csík mutat valamit: de ezt is csak a közelmúltban festették fel az útra.

Csütörtökön délben fagyos hideg és szürkeség fogadott, amikor egy olvasónk levelének szerettünk volna utánanézni. A parkolóban ültem és próbáltam értelmezni a helyszínt, amikor a gyár kapujában negyven, többnyire fekete kabátos dolgozó tűnt fel, és tartott csendben, libasorban a kereszteződéshez. Átmentek az úton, majd félkörbe álltak a betonoszlopnál, aminek környékén félreérthetetlen nyomok árulkodtak a két nappal azelőtti szörnyűségről. Égő mécsesek, szétszórt kórházi gumikesztyűk és vér.

A csoport R. közeli és távoli kollégáiból állt. Hosszan álltak ott csendben a lányra emlékezve, aki egy ideje velük dolgozott. R. a szomszédos Gödöllőről járt át a gyárba. A gödöllői Szent István egyetemen tanult, a szakdolgozatára készült, és nagyon közel állt ahhoz, hogy a Boschnál teljes alkalmazottá váljon. Éppen a baleset napján kellett utoljára kocsival jönnie, másnaptól már busszal járhatott volna dolgozni, miután megkapta a buszos kártyáját.

A megemlékezés az egyik legtorokszorítóbb 20 perc volt az életemben. A többnyire fiatalokból álló munkatársak aztán egyesével, párosával a betonoszlophoz léptek, és újabb mécseseket gyújtottak a lány emlékére. Eközben autók, teherautók, és a szállítmányozási cég kamionjai hajtottak el a néma csendben álldogáló csoport mellett, amely lassan feloszlott, és mindenki visszatért a munkahelyére.

Alig lehet felfogni és megérteni ezt a balesetet. Akikkel beszéltem, azok szerint a probléma nem újkeletű, és többször jelezték a munkaadónak valamint az önkormányzatnak is a veszélyt, de többnyire csak felelősségtologatás volt a válasz.

A helyi ügyekre rálátó forrásom szerint a  problémát éppen az okozza, hogy a Bosch parkolója valójában nem parkoló, és a terület – bár arra használják – nem jelenik meg semmilyen városi okiratban, így az önkormányzat hivatalosan nem is tudhat róla.

Bár a baleset időpontjában már javában esteledett, de az úton is sincs teljes sötétség, lámpaoszlopok vannak az út mentén. Olyan véleményt is hallottam, hogy a lámpák nem túl fényesek, ami tavaly Kecskeméten vezetett tragédiához.

Amikor telefonon Horváth Rudolf cégét tárcsáztam, az egyik vezető munkatárs is értetlenségét fejezte ki a zebra hiánya miatt. Mint mondta, az úton óriási a forgalom, és a 40-es táblák sem érnek semmit, így az ő dolgozóik is ilyen viszonyok között kénytelenek átkelni az úton, ahol autók repesztenek sűrű egymásutánban.

És ez a helyzet csak egyre súlyosabb lesz, a Bosch további területeken fejleszt, nemrég pedig egy új csarnok is épült az út túloldalán. Próbáltam a Bosch illetékesével is beszélni, de telefonon nem jutottam túl egyszer sem a központi számon illetve a portán, és a kagyló hosszú percekig csak némán válaszolt.

A hatvani önkormányzatnak küldött kérdéseimre azt a választ kaptam, hogy az út közvilágítással rendelkezik, és a sárga felfestések is felhívják az autósok figyelmét az úttesten átkelő gyalogosokra. A polgármester „mélyen sajnálja” a történteket, de amint arra egy munkatársa felhívta a figyelmet, a városvezető soha nem kapott dolgozói jelzést, panaszt, kérést azzal kapcsolatban, hogy ott zebrára lenne szükség. Hogy a gyár vezetése jelezte-e azt, arra azt mondta a munkatársa, hogy folyamatosak a tárgyalások a cég és az önkormányzat között, de a polgármester nem kapott semmilyen jelzést az úttesttel kapcsolatban.

Talán ez a mostani tragédia mindannyiuknak elég jelzés lesz.  

(Borítókép: Bohus Péter / Index)