Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Tagot, tahót vagy faszt mondott Kövér a parlamentben?

2018.12.11. 16:13

Kövér László a hétfői, sípolósra, kiabálósra, kitiltósra sikeredett parlamenti ülésnapon, miközben éppen figyelmeztetett, majd kizárt egy szocialista képviselőt, Varga Lászlót, sajnos nem jutott eszébe a képviselő neve. Így félrefordulva megkérdezte. És az, hogy milyen szót használva tette fel a kérdést azért merült most fel, mert a Demokratikus Koalíció mai, Kövérnek szóló kérdésében azt írja:

"A tegnapi ülésnapról készült videófelvételek szerint Ön azt kérdezi egy képviselő kitiltása előtt, hogy “hogy hívják ezt a f....t, aki itt üvöltözik?”

Szépen ki van pontozva a szó, de hát nem kérdés, hogy úgy értette a DK-s képviselő, hogy Kövér faszozott egyet kérdésében. Éppen ezért, a felvételt mi is újrahallgattuk, sőt, a sípolást kiszűrtük, majd le is lassítottuk a felvételt. Nekünk nem úgy tűnik, mintha faszozott volna a házelnök. De hallgassa meg ön is:

Ezt mondta Kövér László a parlamentben

Több kolléga is meghallgatta a szerkesztőségben, és leginkább a TAGOT szó vehető ki a felvételen, de semmiképp ne zárjuk ki a TAHÓT sem. Mi mindenesetre a FASZT szóhoz szükséges sz-hangot nem nagyon hallottuk ki a felvételből. Most hallgassa meg újra, és szavazzon:

Mit mondott Kövér?

  • 13422
    Hogy hívják ezt a tahót?
  • 11344
    Hogy hívják ezt a tagot?
  • 8193
    Hogy hívják ezt a faszt?
  • 4255
    Hogy hívják az ellenzéki padsorokban helyet foglaló képviselőtársunkat?
  • 2045
    Mást