Így zajlanak a tüntetések országszerte
![10770246576 HUSZ3101](https://kep.index.hu/1/0/2328/23280/232805/23280526_375d774ae7053b2f9c41bb052b9c36cc_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Augusztustól 47 kastély veszítheti el köztulajdon jellegét
- Megvan Orbán Viktor békemissziójának következő állomása
- Ötven új csuklós autóbusz érkezik Budapestre jövőre
- Nyilvánosságra hozták több EP-képviselő levelét, ritkán mennek neki így Magyarországnak
- Pillanatok alatt, 140 kilométer hosszan szakadt le az ég az országban
Szombathelyen több mint ezren vettek részt a város Fő terén, a Városháza előtt tartott demonstráción kedden este. Nemény András, szocialista képviselő azt mondta, az összes ellenzéki párt képviseltette magát, és békés volt a tüntetés, amelyet elsősorban a túlóratörvény ellen rendeztek, de felolvasták az öt pontot.
Azt is elmondta, hogy a két ünnep között össze szeretnének hívni egy rendkívüli közgyűlést, és az önkormányzati cégeket is nyilatkoztatni akarják, hogy nem fogják munkavállalóikkal kapcsolatban alkalmazni a törvényt. Ezután a tüntetők egy része a Mészáros-birodalomhoz tartozó Vas Népe lap szerkesztősége elé vonult, írja az Ugytudjuk.hu.
Sopronban is rendezvényt tartottak, olvasónk szerint 150-en vettek részt a tüntetésen, amit "már nem csupán a Rabszolgatörvény, hanem az Orbán kormány diktatúrája ellen is" tartottak. A rendezvény után mécseseket gyújtottak, „amikből az "O1G" , illetve "Elég volt!" feliratokat raktuk ki".
![Tüntetők Sopronban](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2328/23280/232802/23280212_ef2016585a72b5e004b67cd7519172a8_wm.jpg)
Budapesten a Kossuth téren folytatódott az elmúlt napok tüntetéssorozata, de a keddi volt az eddigi legvérszegényebb, két tucatnyian lehettek.
![Tüntetés a Kossuth téren](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2328/23280/232806/23280600_2f8afc72537fdbfaab282d96f362e474_wm.jpg)
Kaposváron 300-an tüntettek, írja a Népszava.hu. A Petőfi téri rendezvényen a Momentum, a Polgári Szabadság Platform, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP politikusai vettek részt, majd fáklyás felvonulás után az Európa parkban folytatódott az esemény, ahol beszédeket mondtak politikusok.
A Népszava szerint két szakszervezetis is felszólalt volna, de "a vasasok képviselőjét hirtelen műszakra osztották be a tüntetés délutánjára, így csak Utasi Tamás, a közszféra dolgozóinak képviselője beszélt a demonstrálókhoz. Szakszervezete nevében nemzeti munkaügyi kerekasztalt követelt, s arra kérte a politikailag közönyöseket, végre aktivizálják magukat".
Bereczki Dávid, a Momentum helyi aktivistája azt mondta, "véget ért az idő, amikor kérünk a kormánytól. Mostantól követelünk".
Miskolcon is volt tüntetés, amely vonulással zárult. Közel 100-an a helyi Fidesz irodáig meneteltek, ahol beszédek hangzottak el.
Hétfőn Szekszárdon is volt egy tüntetés, amely a helyi lap beszámolója szerint 15-20 főből állt, és a Tolna megyei napilap szerkesztőségénél tartották. A lap a többi vidéki laptól eltérően azonban a Teol.hu nemcsak beszámolt a tüntetésről , hanem kommentár nélkül közölte is az ellenzék öt pontos követelését.
Ha az önök városában is volt tüntetés, írjanak nekünk!
(Borítókép: Tüntetők Budapesten. Fotó: Huszti István / Index)