Hollik István kielemezte az ellenzéki tüntetést: Soros
Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról - mondta Hollik István kormányszóvivő újságíróknak szombaton Budapesten.
![Hollik István kormányszóvivő](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2354/23548/235489/23548976_145f438d453f2b756fdbed9e69c7f547_wm.jpg)
A pénteki kormányellenes tüntetéssel az ellenzék ismét becsapta az embereket, "azt hazudják", hogy a munkavállalókat kényszeríteni lehet a túlmunkára, illetve azt, hogy a túlórapénzt csak három év múlva fizetik ki a munkavállalóknak - fogalmazott az MTI szerint.
Karácsony előtt három nappal is sok ezren tüntettek
A kutyapárt békemenete után a Kossuth téren tartanak összellenzéki és szakszervezeti tüntetést, amin fel akarnak vonulni a Sándor-palotához.
Az igazság ezzel szemben az - emelte ki -, hogy túlmunka csak a munkavállaló önkéntes hozzájárulásával lehetséges, és a túlmunkáért járó bért a hónap végén ki kell fizetni.
(A kormányszóvivő itt nem fejtette ki, hogy ez persze csak azokra vonatkozik, akik nem munkaidő-keretben dolgoznak. Az érintettek többsége, ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági dolgozók viszont munkaidő-keretben dolgoznak, nekik a keret elszámolása végén jár a pénz a szabályok szerint, és ez lehet akár 3 év. Itt olvashat részletesebben a túlóratörvényről tett állítások és a valóság viszonyáról.)
Túlóratörvény: mindenki csúsztat, de mi az igazság?
Az utóbbi hetekben a pártok egymással szöges ellentétben álló dolgokat kommunikálnak a túlóratörvényről. 6 fontos kérdés és válasz a törvényről.
Ezeknek a hazugságoknak az oka az, hogy az ellenzék elveszítette a tavaszi parlamenti választásokat, ezért utcai erőszakkal próbálják magukhoz ragadni a hatalmat - mondta.
Ebben az ellenzéket Soros György pénzzel és saját NGO-in keresztül támogatja, hiszen Soros György célja a bevándorlást ellenző kormányok gyengítése és megbuktatása.
Hollik István sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt napok vandál és agresszív cselekményei után újabb vandalizmusra került sor, amikor füstbombát dobtak a köztársasági elnök hivatalának épületére.