Karácsony Gergely: –30, –10, –10
További Választás 2018 cikkek
Az MSZP-Párbeszéd szerint fel kell számolni Magyarországon „a rezsiválságot”, ezért a többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené.
Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt a javaslataik között említette, hogy az átlagfogyasztásig
- 30 százalékkal csökkentenék a gáz,
- 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát.
Emellett jelképes áron biztosítanák
- a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet,
- vezetékes energiát,
- a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza,
- energiahatékonysági programot indítanának és
- növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását.
A politikus szerint Magyarországon rezsiválság van, amelyet meg kell szüntetni. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője felidézte, hogy 2013. január 1-je óta a Fidesz 70 ezer forintot húzott ki a magyar családok zsebéből azzal, hogy drágábban adta a földgázt, mint amennyiért a magyar földgázkereskedő megvásárolta. Számításaik szerint a jövő héten várható extrém hideg miatt a mostani gázárakkal a Fidesz kétezer forintot vesz ki a magyar emberek zsebéből.

A jelképes árú szolgáltatásról közölte, mivel a piaci viszonyok megengedik, a 30 százalékos árcsökkentés után az alapszolgáltatásnak nem lenne díja. A kiosztott sajtóanyag szerint az alapszolgáltatás 1 köbméter vizet, 15 köbméter földgázt és 30 kilowattóra áramot jelentene fejenként havonta.
Kérdésre a frakcióvezető összevetette javaslataikat a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezésével, amely szerint ingyenessé kell tenni a minimális gáz-, víz- és áramfogyasztást. Tóth Bertalan úgy értékelt, a DK kezdeményezése jó, de nem elég, mert a DK háztartásonként adna kedvezményt, az MSZP viszont személyenként.
A Fidesz 2010-től 2012-ig emelte a gáz árát, majd azt követően kezdte csökkenteni - mondta. Szerinte a Fidesz sem tett mást, mint az előző kormányok: a beszerzési árnak megfelelően növelte a gáz árát, majd elkezdte csökkenteni, miután mérséklődött a világpiaci ár, csak a Fidesz ezt becsomagolta egy "rezsicsökkentéses csomagolópapírba".
A Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltségével kapcsolatos kérdésre a szocialista politikus azt mondta, Czeglédy Csaba már korábban felfüggesztette párttagságát. A pártalapszabály szerint azonban ha egy párttag az MSZP jelöltjével szemben indul, annak automatikusan megszűnik a párttagsága; ennek megállapítása a helyi szervezet feladata.
Arra a kérdésre, hogyan értékelik, hogy csak Magyarország nem vesz részt Emmanuel Macron francia elnök európai konzultációjában, Karácsony Gergely úgy válaszolt: Magyarországnak egyfajta szájhős kormánya van, a nemzeti érdekekre hivatkozik folyamatosan, de a nemzeti érdekeket rombolja.