Haláladó, arab terroristák lakást keresnek, és a többi – a választások legdurvább szórólapjai
Rengeteg olvasótól kaptunk már befotózott szórólapokat, amikkel a legkülönfélébb módon próbálják befolyásolni a választókat. Ezek között volt egyértelmű kamu, de lejárató, rémisztgető és sima manipulációs anyag is, mi pedig összegyűjtöttük a legdurvábbakat.
Haláladó és migránsok a XII. kerületben
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége így reagált a kerület gyurcsányos plakátjaira.

Kamu muszlim egyház áll ki Molnár Gyula mellett a XI. kerületben
Természetesen nincs megjelölve, hogy kitől származik a szórólap, az „Iszlám Magyarországi Egyháza” pedig nem létezik.

Feddhetetlen politikust Zuglónak
„Néhai Sápi Attila” számonkéri az MSZP-s Tóth Csabát.

Horn Gyula forog a sírjában, ha átszavazol a Jobbikra
Nagykanizsán egy igazi baloldali nem szavazhat át a Jobbikra, különben mit gondolna róla Horn Gyula.

Szabó Tímea óbudai lejáratása
Egy „bevándorláspárti pártszédelgőt" érdemelnek a magyarok, teszi fel a költői kérdést a szórólap.

Oláh Lajos nem jár be a munkahelyére, és szerinte nem gáz a migráció
Ez terjed a VII. kerületben.

Ha nem nyer a Fidesz vasárnap, hétfőn már burkabolt nyílhat a II. kerületben
Kékszeműeknek 20 százalék kedvezmény a szórólap szerint.
Az atombomba: fegyveres arabok lakást keresnek Budapesten
Ez már a rendőrségnél is leverte a lécet, vizsgálatot indítottak az ügyben.
