Marcell
18 °C
32 °C

Hol szavaznak sokan 2014-hez képest?

Ebben az írásunkban foglalkozunk azzal hosszan, hogy vajon a rekordrészvétel (a napközbeni adatok még 2002-ben sem voltak ekkorák) vajon kinek kedvezhet. Természetesen olvassák el azt az írást, de a poént kénytelenek vagyunk lelőni, egyelőre nem tudni, hogy ki jár jól a magas részvétellel.

Elképzelhető, hogy rengeteg, eddig passzív ember elment szavazni, mert el akarja küldeni a kormányt. Általában egyébként ez szokott történni, azt mondják, a magas részvétel az ellenzéknek szokott kedvezni. De simán lehet, hogy a Fidesz nagyon durvát mozgósított, és mindenkit elvisz az urnákhoz a migránsos-ijesztgetős kampányolás. Nem tudni még.

Mi viszont csináltunk egy térképet, amelyen a 3 órás (frissítés: most már a 18.30-as adatok vannak) részvételi adatokat vetettük össze a 2014-es végleges részvételi adatokkal. A százalékpontos különbséget jeleztük (vagyis ha 2014-ben 65 százaléknyian mentek el, most pedig 70-nél tartanak, akkor 5 lesz a bűvös szám. Minél nagyobb a szám, annál jobb a 2014-hez viszonyított mozgósítás.). 

Böngéssze, hogy az ön körzetében sokan mentek-e eddig 2014-hez képest. Lázár körzete volt egyébként 15.00 órakor a relatív rekorder, és onnan végig az a környék volt a legaktívabb.