Emánuel
3 °C
13 °C

Súlyos börtönbüntetést kapott az orvosra támadó, lázas unokájáért aggódó nagypapa és a fia

2019.01.19. 09:39

Az Egri Törvényszéken jogerős ítéletet hirdettek egy 2017-es ügyben. Akkor egy család tagjai siettek a hatvani kórház sürgősségi osztályára, ahol várakozniuk kellett, hangzott el az RTL Klub Híradójában. Ezt egy idő után megelégelték, méltatlankodni, kiabálni kezdtek.

Az ügyeletes orvos kétszer is kiment csitítani őket, azzal hogy ő nem tud így dolgozni. Hogy milyen volt a hangnem, azt a bíróság nem tudta megállapítani, mindenesetre a nagypapa és a fia valamint a nagymama az orvosra támadtak. Utóbbi lefogta az orvos kezeit, míg a többiek bántalmazták az orvost, akinek az egyik ujja is eltört. 

Az esetnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. A család azt állította, hogy az orvos támadt rájuk, de a tárgyaláson a nagypapa az utolsó szó jogán elmondta, sajnálja a történteket.

Kivoltam idegileg. Nem foglalkozott az üggyel, és már két gyerekünk meghalt így. Nem foglalkozott a csöppséggel, mondta.

A bíró azonban súlyos ítéletet hozott, a nagyapát 4, a fiát 3,5, a nagymamát két évre ítélte, utóbbi ítéletet öt évre felfüggesztve. Nagyapa és fia viszont börtönbe mennek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!