Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Horváth Csaba: A NER-t csak erővel lehet legyőzni

2019.01.20. 16:35

A párbeszédes Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba részvételével főpolgármester-jelölti vitát rendeztek vasárnap délután, bár vitának azért túlzás lett volna nevezni az eseményt. 

Horváth azzal kezdte, hogy ha nyer, akkor együtt akar dolgozni Karácsonnyal, majd úgy folytatta, hogy a NER-t csak erővel lehet legyőzni, kedvességgel, barátsággal nem, mert csak az erőtől fér. Ez bebizonyosodott például a netadónál, vasárnapi nyitva tartásnál, vagy az olimpiával kapcsolatos népszavazási-kezdeményezésnél. Horváth szerint a NER háborút folytat Budapest ellen kiemelten, ezért rá kell kényszeríteni a kormányt arra, hogy Budapest visszakapjon pénzt.  

Karácsony elmondta, az adatokból úgy látja, ő az a jelölt, aki a sokszínű, változást akaró tömegekért tud küzdeni. "Nyilvánvaló, hogy ez a kormány meg fog bukni, de ezért Budapesten előbb nyerni kell" - mondta. 

Vitázásba nem különösebben bonyolódtak a főpolgármester-jelöltek, a legnagyobb ellentét akkor volt, amikor Horváth megjegyezte, olyan, mintha Karácsony elolvasta volna a programját, és amit felidézett eddig, az egyezik a programmal, de ettől még azt kell keresni, ami összeköt, és nem az, ami elválaszt. Karácsony erre azzal reagált, hogy elkezdte olvasni a programot, de nem fejezte be, mert voltak benne olyan részek, melyek mintha 2010-ben íródtak volna, például jövő időben beszélnek már befejeződött beruházásokról. 

Az előválasztásokkal kapcsolatban amúgy a Závecz Research közvélemény-kutatást tartott a napokban , ebből az jött ki, hogy ha Tarlós Istvánnal szemben több jelölt indulna, akkor Tarlós 44 százalékot ér el, míg Karácsony 27, Horváth 11, Puzsér Róbert (akit az LMP már támogat) pedig 7 százalékot.  Ha viszont egyetlen jelölt lesz, akkor így alakulnának a párharcok:Tarlós–Karácsony 49-43 százalék, Tarlós–Horváth 53-33 százalék, Tarlós–Puzsér 63-19.