Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

A Jobbik elnöke felvetette a Jobbik megszűnését

DMOHA20181023006
2019.02.01. 15:21
A Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, illetve a nemzeti ellenállás folytatása lesz a két témája a Jobbik rendkívüli kongresszusának, amelyet Sneider Tamás elnök az újabb ÁSZ-büntetés miatt hívott össze.

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, Sneider Tamás, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra, írta a Magyar Hang.

Sneider Tamás elmondása szerint két napirendet fognak tárgyalni:

  • az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége,
  • a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Nyilván a két pont kizárja egymást, tehát a párttagok arról dönthetnek, hogy megszűnnek (kevésbé valószínű), vagy arról, hogy csakazértis folytatják (valószínűbb egy parlamenti párt esetében). Sneider azt mondta, hogy a csütörtökön kirótt ÁSZ-büntetéssel együtt már csaknem egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak, és ez szinte a lehetetlenség kategóriája.

Jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részéről felvetődik a kérdés, tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik.

Az ÁSZ csütörtökön tette közzé jelentését, amely alapján a Jobbikot 136 millió forintra büntették, és ugyanekkora összeget vonnak majd el a pártnak járó állami támogatásból. Az az indok, hogy a párt nem tartotta be a tiltott támogatasra vonatkozó tilalmakat, és összesen 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el.

  • Az ÁSZ egyik problémája az volt, hogy a saját forrásként feltüntetett 170 millióból a párt 52 milliót nem támasztott alá számviteli bizonylattal. A Jobbik állítása szerint ez az előző, vagyis 2017-es év maradványösszege, az ezt igazoló bankszámlakivonatokat, egyenleg-igazolásokat és főkönyvi kivonatokat pedig elküldték az ÁSZ-nak.
  • A másik probléma az volt, hogy a Jobbik – szerintük a kampánytörvényt megsértve – kampánykiadásként jelentett meg 84 millió forintot, ám azok valójában hitelek voltak. A Jobbik azonban azzal érvel, hogy mindez két állami intézménytől származik: a Magyar Postától, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól.

Az ÁSZ pénteken - hangúlyozva, hogy nem politizál - közleményben reagált a Jobbik álláspontjára, amely szerint a jogállamiságot támadja a szervezet eljárása. Az ÁSZ eszerint "megdöbbenéssel tapasztalta", hogy a Jobbik elnöke – aki nem mellékesen az Országgyűlés alelnöke –, valamint a párt parlamenti frakciója politikai nyomásgyakorlással próbálja befolyásolni az Országgyűlés független pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervének, törvényi előírások alapján végzett ellenőrzési tevékenységét. "Az ÁSZ javasolja Sneider Tamásnak, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény folyamatos félrevezetése helyett, vállalja a felelősséget az ÁSZ által megállapított, teljesen nyilvánvaló szabálytalanságokért."

Borítókép: Sneider Tamás MTI/Mohai Balázs