Legnagyobb hatású vagy beteges hazudozó? Pártok reakciói Orbán évértékelőjére

unnamed
2019.02.10. 17:55

21. évértékelő beszédét tartotta meg Orbán Viktor a Várkert Bazárban vasárnap délután. A rendezvény ellen összellenzéki tüntetést hirdettek, de már délelőtt gyülekeztek tüntetők, egy maroknyi ember például a Lánchidat is lezárta. Orbán évértékelőjét ebben a cikkünkben foglaltuk össze. A miniszterelnök többek között egy 7 pontos családvédelmi programot jelentett be.

Majd megérkeztek a pártok reakciói is. Kezdjük a legmeghökkentőbbel, a Fideszével. 

Az elmúlt évtized legnagyobb hatásúja

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt évtized legnagyobb hatású évértékelője volt a vasárnapi. Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében többek között arról beszélt, hogy nemzeti büszkeségünknek gazdasági alapja is van, és egy hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be, írja az MTI.

Kocsis szerint a magyar kormány a családok támogatásáról szóló döntéseivel egész Európa számára világossá tette, hogy a bevándorlással szemben a gyermekvállalást helyezi előtérbe. A családok anyagi támogatásáról szóló mostani intézkedésekről pedig úgy fogalmazott: „a gyermekvállaláshoz soha ilyen mértékű segítséget egyetlen kormány sem biztosított még, nemcsak Magyarországon, de Európában sem”.

Hallom, üzent nekem is

Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa, főpolgármester-jelölt a következő közleménnyel reagált Orbánra:  „Bayer Zsolt kebelbarátja, az európai szélsőjobb fő szövetségese, minket biztos nem oktathat elfogadásról. Orbán láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen közönségesre a hangvételt. Hallom, üzent nekem is. A viszontválaszt a budapestiekkel, a szabad város szabad polgáraival közösen küldjük majd októberben. Tuti, hogy meg fogja hallani.”

Egy beteges hazudozó évértékelője

A Demokratikus Koalíció szerint egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk. Az MTI által közreadott közleményben azt írták: „Orbán Viktor idén is elbújt a kordonjai és a biztonsági őrei mögé, hogy a milliárdossá tett fideszes elit előtt tetszelegjen. Orbán most sem beszélt az ország valódi gondjairól, a pénz-, ápoló- és orvoshiányos egészségügyről, a múlt századi, korszerűtlen oktatásról, Európa egyik legalacsonyabb magyar béréről és nyugdíjáról vagy a magyarokat túlóráztató rabszolgatörvényről.

Orbántól csak üres családpolitikai ígérgetésre futotta, pedig az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját. 600 ezer magyar ment külföldre az elmúlt években, zömében fiatalok, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon. Beszélt bölcsődei ellátásról, miközben 2010-ben ő állította le a Gyurcsány-kormány bölcsődeépítési programját. Beszélt gyermekvállalásról, miközben tíz éve nem emelte a családi pótlékot, miközben országszerte hiány van gyerekorvosból, miközben épp most zárt be az ország legjobb koraszülött osztálya.

A Demokratikus Koalíció szerint idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk. Valójában az idei év is a lopásról, az Orbán család és a fideszes oligarchák gazdagodásáról, a lopott pénzen vett luxuséletmódjukról fog szólni, miközben az európai magyaroknak kuss a nevük a saját hazájukban. Borítékolható, hogy az ellenállás idén is folytatódni fog, a hatalomnak még több kordonra és biztonsági őrre lesz szüksége, Orbánnak pedig még több üres ígéretre.”

 †

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjéből jól látható, hogy a magyar emberek közös erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarország előtt komoly lehetőségek állnak a fejlődésre, írja az MTI. A KDNP szerint tíz év közös, kitartó munkája után olyan intézkedésekről esett szó, amelyek hosszú távon biztosíthatják az ország jövőjét, végre látszik a lehetősége annak, hogy „lépésről lépésre eljussunk a szegénység teljes felszámolásáig”.

Hozzátették, hogy a rendkívül nagyvonalú családtámogatási programok különösen biztatóak, hiszen Magyarország jövője a magyar családokon múlik. A miniszterelnök által meghirdetett hétpontos családvédelmi akcióterv ennek alapján határozza meg az ezzel kapcsolatos feladatokat. A KDNP szerint az európai parlamenti választás tétje, hogy meg tudjuk-e védeni keresztény kultúránkat a nyílt társadalmat hirdető gazdasági és politikai erők támadásaitól, amelyek fel akarják számolni a nemzetek Európáját.

Tízezrével hagyják el az országot 

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar fiatalok a „kilátástalanság, a Fidesz szabadságellenes politikája, a brutális léptékű korrupció, a széteső egészségügyi ellátás és az egyre gyatrább oktatás miatt” tízezrével hagyják el az országot évről évre. A Liberálisok ezt a miniszterelnök vasárnapi évértékelőjére reagálva közölték az MTI-vel. A közleményben azt írták, Magyarország problémája továbbra sem a bevándorlás, hanem a kivándorlás. Az elmúlt két ciklusban több mint 230 ezer ember hagyta el az országot. Többségük családalapítás előtt álló fiatal, magasan képzett szakember, értelmiségi vagy diplomás. Ez a Liberálisok szerint a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége. „A miénk pedig az, hogy ennek a fiatalellenes politikának minél előbb véget vessünk” – írta közleményében a Magyar Liberális Párt.

Ma sem kaptunk magyarázatot

Az LMP részéről Ungár Péter értékelt röviden a Facebookon. Azt írta: „Ha Orbán Viktornak valóban ilyen fontosak lennének a családi értékek, nem sajnálná azt a – költségvetési szinten aprópénznek számító – 20 milliárdot arra, hogy legalább 100 ezer forintot kapjanak azok, akik otthon ápolják szüleiket vagy más rokonukat. Ha Orbán Viktor kormányzása valóban védené a családokat, akkor nem kellene értelmetlen és megalázó felülvizsgálaton átesnie azoknak, akik gyermeküket ápolják otthon. Ma se kaptunk semmilyen magyarázatot arra, hogy a kormány miért nem rendezi az ápolási díj kérdését, mert erre nem is lehet magyarázat.”

Orbán Viktor, a komédiás

Az MSZP a következő közleményt adta ki este 7 után: „Orbán évértékelőjében ismét felült a gyűlöletvonatra, jóízűt migránsozott, zsidózott szívének kedves dúsgazdag barátai előtt. Szocialista–náci koalícióról, komédiásokról, magukat hasra vágó és pókembert játszó képviselőkről hadovált, csak a saját pókhasát nem vette még észre. Azt mondja, fel fogja számolni a szegénységet, de előtte még eladósodhatsz: kaphatsz kölcsön 10 milliót! Bezzeg Orbán felesége, Lévai Anikó élete végéig mentesül majd az szja-kötelezettség alól, de szja-mentességet kap Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos felesége is.

A komédiás tehát maga Orbán Viktor, azonban az ő viccein már milliárdos barátain és családtagjain kívül senki sem képes nevetni. Mintha már Orbán arcán is kezdene hervadni a mosoly. Egyre többet foglalkozik az ellenzéki összefogással, a baloldali főpolgármester-jelölttel. Orbán úgy tűnik retteg, és erre bizony van is oka.”