A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMA bírókra is fegyvert fogott a túszejtő fegyenc
Miután pénteken Sz. Károly ököllel arcon ütötte, majd lefegyverezte az őrt, a tőle megszerzett fegyvert a bírókra fogta a Fővárosi Törvényszéken - írja a Bors. Nem sokkal előtte ítélte ugyanis Sz. Károlyt rongálás miatt 1 év 1 hónapra a három bíróból álló tanács. Ezután lépett meg a tárgyalóteremből a férfi, akit végül a város egy másik részén, több golyóval terítettek le a rendőrök. A Blikk úgy tudja, Sz. Károly már magához is tért a kórházban.
A Borsnak nyilatkozott a férfi korábbi ügyvédje. Dr. Bajáky Tamás még 2017-ben védte Sz. Károlyt, amikor a férfi egy kőbányai bankot próbált meg kirabolni. Akkor sem volt túl sok szerencséje, mert amikor a rendőrökkel szembetalálta magát, egy kisteherautó elgázolta. Bajáky szerint ügyfelét akkor a kilátástalanság vezérelte. Az ügyvéd szerint az akció előtt egy súlyos sérülés érte a kezét, amelytől munkaképtelenné vált, ezért választotta a bankrablást. "Így indult el ez a spirál" - fogalmazott Bajáky.
Az biztos, hogy Sz. Károly nem hozott jó döntéseket. A megmaradt 8 évnyi börtönbüntetése helyett most akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
A Magyar Nemzet pedig arról ír, hogy azok a rendőrök, akik Sz. Károlyt elfogták, jutalmat kapnak hétfőn. Az összes rendőr jutalmat kap, aki részt vett az elfogásban, de további részleteket nem közölt a lap.