Elloptak 122 millió, zsinagógára félretett forintot a Mazsihisztől

2019.02.23. 20:56 Módosítva: 2019.02.23. 21:13

A Mazsihisz a saját oldalán közölte, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután elloptak 122 millió forintot a szervezettől, írja a Hvg.hu.

A csalás február elején történt, de az erről szóló hírek pénteken kezdtek terjedni az izraeli sajtóban, így fedezte fel a hvg.hu is. A csalók a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítását végző fővállalkozó számlaszámának helyére írták be egy olyan bankszámla adatait, amihez hozzáfértek, majd az utalás után eltüntették onnan a pénzt. A számlaszám megváltoztatását két mazsihiszes alkalmazott megtévesztésével érték el, magukat a felújításon dolgozó vállalkozó munkatársának kiadva jelezték, hogy „megváltozott a számlaszám”, majd ezt e-mailben, egy hitelesnek látszó igazolással erősítették meg, így elérték, hogy egy korábban nem használt számlára utalták el a felújításra szánt pénz egy részét. Miután fény derült a lopásra, a Mazsihisz elbocsátotta az átvert munkatársait.

A hvg.hu szerint egyikük vezető munkatárs volt a szervezetnél, és azt is állítja a lap, hogy egy hazai bankszámlaszámot használtak fel az átveréshez.

Közleményében a Mazsihisz azt írta, a Rumbach-zsinagóga felújítása a csalástól függetlenül zavartalanul halad.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

40 perce

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.

február 28., 12:23

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV

Új jeggyel rukkolt elő a BKV

A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.

február 28., 11:18

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

37 perce

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.

február 28., 13:01