Lekapcsolták a nógrádi apa-fia álgázszerelő párost
A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat egy 57 éves és egy 31 éves miskolci férfival szemben, akik hivatalos személynek vagy gázszerelőnek adták ki magukat, és több idős embertől csaltak ki pénzt Nógrád megyében.
Az apa és fia 2018. március 27-én és 28-án több Nógrád megyei településen is megjelent, ahol a katasztrófavédelem munkatársainak vagy gázszerelőnek kiadva magukat azzal az ürüggyel jutottak be idősek lakásába, hogy ott a gázkonvektorokat kell ellenőrizniük. Mindig formaruhába öltöztek, és azon névkitűzőt viseltek, hogy ezzel is hitelesebbé tegyék megjelenésüket.
A gázkonvektorokat megvizsgálták, aztán közölték a tulajdonossal, hogy azok életveszélyesek, akár fel is robbanhatnak, szóval meg kell őket javítani. A javítás költségeit alkalmanként 44 ezer és 76 ezer forint közötti összegben jelölték meg, melynek felét előlegként a helyszínen kellett kifizetniük az időseknek. A pénz átvételekor még egy vállalkozási szerződést is kitöltöttek, melyben a javítások kivitelezőjeként egy nem létező céget tüntettek fel.
A munkát ezután nem végezték el, arra egyébként sem lett volna szükség, mivel valamennyi gázkészülék hibátlanul működött, és a négy sértett részére sem fizették vissza a jogtalanul átvett, összesen 108 ezer forintot. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, valamint a sértettek kárának megtérítésére, és a több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezné őket. (MTI)