Védett nádat irtottak az épülő balatoni villaparknál

További Belföld cikkek
Markolók zaja, hangos csobbanások verték fel az éjszaka csendjét február közepén a volt Holiday Kemping építési területén a közelben lakó balatonakaliak elmondása szerint. Az érintett partszakaszon már február elejétől irtották a nádat, amit a helyiek jeleztek is a hatóságoknak. A munka azonban nem állt le, csak átment éjszakai műszakba.
A hatóság a helyiek szerint valamiért nagyon nehezen vette fel a fordulatszámot. Sokan felsőbb szálakra gyanakodnak, ezért, mint lapunknak írják
félelem uralja a falut, mindenki csak suttogva mer beszélni az ügyről.
Megkerestük az ügyben a helyileg illetékes természetvédelmi hatóságot, a Veszprémi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályát, ahonnan egy hét elteltével megjött a válasz. Eszerint a megállapított nádirtás miatt a Veszprém Megyei Kormányhivatal természetvédelmi bírságolási eljárást indított. A területen zajló munkálatokkal kapcsolatban a környezetvédelmi előírások betartását a hivatal a jövőben figyelemmel kíséri.
Mindez már csak részben vigasztalja a helyieket, akik meglepve látták, hogy bejelentéseik után majdnem húsz napig ugyanúgy folyhatott a nádirtás és a mederfeltöltés a kiemelten védett területen. Egyikük, aki gyakran szokott a részben megszűnt nádas mellett horgászni, elmondta, hogy ugyan kicsi volt a nádas, de rengeteg nagyhal, vízimadár élőhelye volt. Egy rendszeresen visszajáró kócsagpárt szabályosan elüldöztek azzal, hogy kimarkolták a fészküket.

A helyiek az elmúlt hetekben számtalan helyen tettek bejelentést, a természetvédelmi hivataltól kezdve a vízügyön keresztül a katasztrófavédelemig, de azt látták, hogy az ügyet csak tologatják. Egy korábbi cikk miatt elterjedt az is, hogy az ingatlanfejlesztő SSS Group Kft. az ismert fideszes hátterű oligarcha, Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozik, ezért félni kezdtek. A lapunknak nyilatkozók is kifejezetten kérték, hogy személyazonosságuk titokban maradhasson, mert félnek az esetleges negatív következményektől.
Az igazság az, hogy az SSS Groupnak a cégnyilvántartás szerint nincs köze Mészáros Lőrinchez. A félreértést az okozhatta, hogy Akali másik kempingjét, a Strand Kempinget egy olyan másik társaság, a Konzum Nyrt. résztulajdonában álló BLT Ingatlan Kft. cége vette meg, ami valóban Mészároshoz köthető.
Megkerestük a Village Holiday-t építő ingatlanos céget is, ahol közölték, hogy a társaság nádirtásra nem kért engedélyt, ilyen tevékenységet nem folytatott, illetve erre megbízást senkinek nem adott. Álláspontjuk szerint az érintett partszakasz kisebb részén a nádat kiszorító sásban történt beavatkozás, amivel kapcsolatban a hatósággal együttműködve vizsgálatot indítottak, hogy történt-e szabálytalanság, illetve károkozás.
A beruházás keretében egyébként a jogerős építési engedélynek megfelelően több szállásépületből álló villa- és üdülőparkot, hotelt és egy kávézót építenek. A fejlesztés része a több évtizede elhanyagolt partszakasz rehabilitációja is, írták, amihez mederkezelői hozzájárulással rendelkeznek.

A helyzetébe belegondolva érthető, hogy az ingatlanos cég nem fejtette ki teljesen az igazság fonalát, de az ügyhöz hozzátartozik, hogy információink szerint mindössze partfalfelújításra, medertisztításra, tisztító nádvágásra kaptak engedély. Ehelyett azonban az érintett területen „valaki” 150 méter hosszban 8-12 méter szélességben kiirtotta a nádast, méghozzá természetvédelmi engedély nélkül.
Engedélyt még ha akart volna, akkor se kaphatott volna ez a „valaki”, mert jogszabály szerint a Balaton tómedrében az I-III. osztályú nádasban tilos minden mechanikai beavatkozás, ami a nádas állományának minőségét károsítja, azaz nem is lehet rá engedélyt kapni. A Balaton mederterülete ugyanis kiemelt jelentőségű természetmegőrzési és különleges madárvédelmi Natura 2000 terület.
Mindezek tudatában az is érthető viszont, hogy a hatóság a február végi határozatában az SSS Groupot – mint mederkezelői engedéllyel rendelkezőt – tiltotta el minden további beavatkozástól a parton, és a céget arra kötelezte, hogy nádasok határvonalától számított két méteres védőtávolságot a nádas további károsítása nélkül bójákkal tartósan jelölje ki. A természetvédelmi bírságolási eljárás pedig zajlik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Hadházy Ákos szerint Alsószentmárton polgármestere bosszúból szüntette meg a közmunkaprogramot a településen
Balogh Miklós maga kezdeményezte a program megszüntetését.
12 perce
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
7 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája