A Fidesz megpróbálja Dobrev Klárát összemosni egy bolgár büntetőüggyel

További Belföld cikkek
-
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
- Dollár tízmilliók gurultak be a USAID-től a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint
- A kínai KunlunChem elektrolitgyártó Szolnokon hozza létre első európai üzemét
- Járványveszély miatt bezárt a győri állatkert
- Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
A kormány médiájának egyik központi témája Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának kapcsolata egy Interpol által körözött, majd a napokban elfogott bolgár bankárral. Már tavaly év végén elővették a témát - éppen a Gruevszki-ügy idején -, ám mióta Dobrev Klára bejelentette, hogy ő vezeti a DK EP-listáját, azóta lett fontosabb, hogy az Altust akkor vezérigazgatóként vezető Dobrev milyen kapcsolatot ápolt a bankárral, sőt, annak feleségével.
Fideszes politikusok is elkezdtek erről most újra beszélni, a fideszes sajtó azonban ezzel párhuzamosan sorra veszíti el a pereket az erről szóló cikkekkel kapcsolatban. Megpróbáltuk összeszedni röviden, mit lehet tudni erről az egészről.
Kóka János üzletember, korábbi SZDSZ-es gazdasági miniszter egyik vállalkozása a Cellum Global mobilfizetési szolgáltatásokat fejlesztő cég. A Cellum sok éve működik, Magyarországon, itthon a legnagyobb cégek az ügyfelei, a Cellum dolgozik az OTP-nek, az Erstének, a Mastercardnak, a Telenornak, illetve a Magyar Telekomnak is. Kóka pedig hol Orbán 120 fős delegációjával utazik a Közel-Keletre, hol Szijjártó Péter külügyminiszterrel utazik Szingapúrba: logikus célja, hogy az üzlet nemzetközi piacon is terjeszkedjen.
Nyelvismeret, helyismeret
A cég terjeszkedésének egyik célpontja Románia és Bulgária volt 2010 környékén, és Kóka János a Magyar Narancsnak adott interjújában 2015-ben mondta el, hogyan jött képbe a Gyurcsány-féle Altus, annak leányvállalata és az azt vezérigazgatóként vezető Dobrev Klára:
"Dobrev Klára – lévén édesapja bolgár származású, és ő maga is kiválóan beszéli a nyelvet – Bulgáriában komoly helyismerettel és üzleti kapcsolatokkal rendelkezik, ezért őt kértem meg, hogy a bolgár piacon nézzük meg, milyen lehetőségeink lennének. Az első tervünk az volt, hogy Romániában és Bulgáriában indulunk el, Magyarországról ez a két ország tűnt a két leggyorsabban megnyerhető piacnak.
Míg Romániában máig nem sikerült elindulnunk szolgáltatásainkkal, addig Klára remek üzleti érzékkel vitt el minket olyan potenciális partnerekhez, akik közül az egyik végül befektetett a Cellum helyi cégébe. Minthogy startup vállalkozásról volt szó, abban állapodtunk meg, hogy a tanácsadói díjat részvényben fizetjük. Így lett az Altus tulajdonos a leányvállalatunkban."

Végül tehát Dobrev Klárával együtt megkerestek 8-10 olyan piaci szereplőt Bulgáriában, akik érdekeltek lehetnek az ilyen mobilfizetős technológiában, így keresték meg a legnagyobb bankokat is. Végül a Corpbanknak tetszett az ötlet, megállapodás lett belőle, alapítottak rá egy céget, amelyben tulajdonos volt a bank, egy tanácsadó cég, ami szintén ennek a banknak a tulajdonában volt, a Cellum és az Altus is. Erről a Heti Válasz számolt be többek között 2012-ben.
A Cellum Bulgária 2012-ben alakult meg, a Cellum Global a mobilfizetési technológiáját és know how-ját, míg a bolgár partnerek a pénzt és a helyismeretét adta - írta a régi Figyelő még 2012-ben. A cikk pont erről a bulgáriai terjeszkedésről írt, amiből még az is kiderül, hogyan vágott bele a bolgár bankár az üzletbe:
én még soha nem kötöttem úgy üzletet, hogy én adom a pénzt, én adom a piacot, és kapok egy bizonytalan jövedelmezőségű szoftvert. De tudja mit, szeretném megalapozni a jó kapcsolatokat Magyarországgal, legyen!
- idézi Vaszilevet a cikk az egyik első Kókáékkal való tárgyalásról.
Az üzlet megkötése miatt nyilván találkoznia kellett Dobrev Klárának és Kóka Jánosnak a bolgár bankárral, de nagyon valószínű, hogy a továbbiakban a rendszer kiépítését, a technikai részleteket nem a bank tulajdonosával, hanem a menedzsmenttel kellett egyeztetniük.
A Cellum Bulgária létrejött, elindult, a rendszert lefejlesztették, meglettek az első ügyfelek is; taxitársaság, telekommunikációs cég, ám a bank csődbe ment, azt bezárták. Jelenleg is felszámolás alatt áll, így nyilván Cellum Bulgária is ebben az állapotban van. Úgy tudjuk, a zárolt számlával végül Kókáék, Dobrevék százezer euró körüli összeget buktak, a céget azóta sem sikerült felszámolni, mivel az abban egyébként 10%-ban tulajdonos bank felszámolása a mai napig nem zárult le teljesen.
Bankcsőd és nemzetközi körözés
A Corpbank 2014-ben botrányos körülmények között ment csődbe, amivel párhuzamosan nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cvetán Vaszilev, a szófiai székhelyű Corpbank többségi tulajdonosa ellen. A férfit a hírek szerint a napokban fogták el Belgrádban.
A férfival szemben sok vád felmerült, ezek többek között a következők: gyakorlatilag kirabolta a bankot, 600 milliárd forintnyi vagyont tett magáévá, a bankot szándékosan vitte csődbe, illegálisan finanszírozott egy bolgár pártot, sőt, egy médiatulajdonos azzal is megvádolta, hogy a bankvezér meg akarta öletni őt. A férfi felesége szintén körözés alatt áll, vele szemben is felmerültek vádak, például, hogy a bankból ellopott pénzt ő fektette svájci ingatlanokba.

A kormánymédiának ez a helyzet - súlyos dolgokkal vádolnak és köröznek egy bankvezért, akinek bankjával vagy egy közös cége Gyurcsány Ferencék cégének - nyilván tökéletesen kapóra jött: már az országgyűlési választások előtt is ütötték vele Gyurcsányt, de a közelgő EP-választás miatt, és amiatt, hogy Gyurcsány Felesége, Dobrev Klára vezeti a DK EP-listáját, Dobrevet kezdték el ezzel támadni. A fideszes politikusok is ezzel kampányolnak: Deutsch Tamás olyanokról beszél, hogy Dobrev azért indul az EP-választáson, mert az azzal járó mentelmi jog még jól jöhet az ügyben.
A fideszes média termékei ellen ugyanakkor Dobrev már tucatnyi pert megnyert.
A kormányközeli média több dologgal is előjött a közös cég, és a bankár körözése miatt. A többi között azt írták, Gyurcsány baráti viszonyt ápol a bankárral, Gyurcsány feleségének, Dobrev Klárának pedig egyenesen barátnője a bankár szintén körözött felesége. A beszámolókban többször úgy írtak a bolgár-magyar közös cégről, mint valami titkos, illegális bizniszelésről, és folyamatosan azt a kérdés lebegtetik, hogy a bolgár bankár által a vád szerint lenyúlt pénzből vajon mennyi juthatott Gyurcsányéknak.
A fideszes média sorban bukja a pereket
A 888, a Ripost és a Lokál - van, amelyikkel szemben még csak első fokon, van, amelyikkel már jogerősen - ellen pert nyerve a lapoknak azt kell helyreigazítaniuk, hogy valótlanul híresztelték, a bolgár bankár felesége, Antoaneta Vassileva Dobrev Klárának a barátnője, miközben a valóságban nem barátnők, egymással semmilyen kapcsolatban nem állnak, Dobrev nem ismeri a bolgár bankár feleségét, nem is találkoztak soha.
A Lokállal, az Origóval és a TV2-vel szemben Gyurcsány Ferenc is pereket nyert, ott az első fokú ítéletek szerint ezeknek termékeknek azt kell helyreigazítaniuk, hogy Gyurcsány és a bolgár bankár barátok lettek volna. Azt a való tényt pedig, hogy Gyurcsány Ferenc közvetett tulajdonában álló cégek üzleti tevékenységet végeztek és végeznek balkáni országokban, abban a hamis színben tüntették fel, mintha ez rejtett, titkolnivaló, jogellenes tevékenység lenne.

A TV2 Tények című műsorával szemben első fokon megnyert ítélet szerint a Tények azt a tényt, hogy a bolgár bankárnak és Gyurcsánynak volt közös cége abban a hamis színben tüntették fel, mintha Gyurcsány Ferencnek köze lenne a Cvetan Vaszilev elleni büntetőeljáráshoz is.
Az ügy kapcsán a kormányközeli médiában volt egy VIP-listás kör is. Azt írták, a bolgár bankár bankjánál a hírek szerint létezett egy VIP-lista, több százmilliárd forint értékben kaptak VIP-ügyfelek kölcsönt, ám az erről szóló dossziék eltűntek.
A kormányközeli lapok azt pedzegették, hogy Gyurcsányék is ott lehettek ezek között a VIP-ügyfelek között. Ebben a témában is van egy első fokos pernyerős körük Gyurcsányéknak. Az Origónak, a Ripostnak és a Lokálnak ezek szerint azt kell helyreigazításban tisztázniuk, hogy valótlanul híresztelték, hogy Czvetán Vaszilev és Gyurcsány Ferenc közt baráti kapcsolat áll fenn, és megalapozatlanul utaltak arra, hogy ezen VIP hitelfelvevői listán a Gyurcsány szerepelhet.
A fideszes állításokkal kapcsolatban kerestük Dobrev Klárát, de az eddigieken túl nem kívánt nyilatkozni.
(Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc érkezik a sajtó fogadtatásával a DK 2018-as kampányzáró eseményére. Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
20 perce
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől
Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.
45 perce
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
2 órája
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
15 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
3 órája
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Címlapon
Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
Ukrajna EU-tagsága a tét.
3 órája
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
8 órája
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
11 órája
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
58 perce
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
13 órája
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
1 órája
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
február 28., 13:15
- Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt
Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.
február 28., 13:01