Konstantin
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Kövér fizetése fél év alatt több mint egymillióval nőtt

2019.03.11. 20:10

A parlament fideszes javaslatra tavaly fogadta el azt a törvényt, amely alapján a képviselők fizetését a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazították. Egy átlagos országgyűlési képviselő ennek a háromszorosát kapja meg alapilletményként, és mivel idén 30 ezer forinttal nőtt a nemzetgazdasági átlagkereset, így külön nem is kellett szavazni az emelésről, hiszen automatikusan nőttek a képviselői tiszteletdíjak is.

Egy mezei képviselőnek így 90 ezerrel nő a fizetése. A tavaly augusztusra már 891 ezret elérő tiszteletdíjból kis híján egymillió lesz, számolt be az újabb automatikus ugrásról az RTL.

A Fidesz-frakció a törvényjavaslatra tavaly úgy reagált, hogy szerintük 2010 óta a közszolgálat számos területén volt béremelés, a képviselők az utolsók a sorban voltak. „Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak" – írták akkor.

A csatorna most kiszámolgatta, hogy kinek mennyivel emelkedik a fizetése. A mezei képviselők 90 ezres emelkedése mellett azok a képviselők, akik bizottsági tagságot is viselnek, azoknak a már tavaly augusztusban 1.069.261-ra nőtt fizetésük március 1-től 1 millió 187 ezer forint lesz, míg a frakcióvezetők 1,78 millió helyett 1,98 milliót kapnak majd.

A legnagyobb mértékben pedig Kövér László, fideszes házelnök fizetése nő.

A házelnök tavaly júliusig 1,5 milliót keresett, tavaly augusztustól 2,4 milliót kapott, idén március 1-től pedig már 2,67 millió kap bruttóban. 

A tavalyi fideszes javaslatot az ellenzékiek egy része is megszavazta, azzal védekezve, hogy ha nem teszik, akkor a frakciók támogatását csökkentették volna, ami ellehetetlenítette volna a munkájukat. Ám azt ígérték akkor többen is, hogy nem költik el az emelést, hanem jótékony célra fordítják.

A szocialista Bangóné egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy már 11 millió forint értékben költöttek jótékonysági célokra, és az RTL kérdésére a DK, az LMP és Jobbik is azt mondta most, hogy jótékonykodnak a többletből. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!