4 év fegyház nemi erőszakért
Első fokon négy év fegyházbüntetésre és a közügyektől való 5 évi eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 2015-ös nemierőszak-ügy másodrendű vádlottját, míg három másik tettestársa bűnsegédlet miatt 2 év fiatalkorúak börtönében letöltendő, 2,5 év börtönt és 3 év fegyházat kapott közügyektől való eltiltás mellett. Az másodrendű vádlottat többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt találták bűnösnek.
A vád szerint a gyanúsítottak 2015 nyarán egy erősen ittas állapotú külföldi nőt vettek fel az autójukba azért, hogy mindannyian közösüljenek vele. Ezért a Népligetbe hajtottak az akaratnyilvánításra és védekezésre képtelen nővel, ahol a másodrendű vádlott megerőszakolta. Mivel a nő magatehetetlen volt, és a többi vádlott nem tudott vele további szexuális cselekményt végezni, ezért a nőt végül kitették az autóból.
A nyomozás során az elsőrendű vádlott beismerő vallomást tett, az ítéletet ennek, rendőri jelentéseknek, a tanúvallomásoknak, szakértői véleményeknek és egyéb tárgyi, valamint okirati bizonyítékoknak köszönhetően hozták meg. A bíróság a vádlottak tekintetében enyhítő körülményként értékelte az eljárás elhúzódását, mivel a külföldi vonatkozás miatt a bizonyítás nehézkes volt. Továbbá azt is figyelembe vette, hogy a vádlottak cselekménye csak kísérletnek minősült, mert a többek által elkövetett szexuális erőszak feltétele, hogy legalább két elkövető cselekménye befejezett legyen, súlyosbító körülményként értékelték viszont, hogy a vádlottak egy kivétellel ittas állapotban voltak az erőszak elkövetésekor.
Az ítélet nem jogerős.