Foci helyett színházra és útfelújításra irányított forrásokat az ellenzéki többség Szombathelyen

2019.03.27. 21:13

A többségben lévő ellenzék alkotta meg és fogadta el a város költségvetését szerdán a szombathelyi közgyűlés rendkívüli ülésén. A város fideszes polgármestere, Puskás Tivadar és a Fidesz-frakció tartózkodott a végszavazáskor, tudósít az MTI.

A költségvetést eredetileg a polgármester készítette és terjesztette be a testület február 28-ai ülésére, amelyhez azonban az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt-frakció, valamint a Jobbik és a Pro Savaria alkotta ellenzék 130 módosító indítványt tett. Az átformált költségvetésben változatlanul hagyták a 30 milliárd 188 millió forintos főösszeget, az előírásoknak megfelelően továbbra is működési hiány nélkül terveztek, de más területekre irányítottak forrásokat.

Többször írtunk arról, hogy Szombathelyen – az alpolgármester és a Fidesz konfliktusa miatt – elvesztette a többségét a Fidesz, így az eddigi ellenzék átvette a hatalmat, és első lépésként le is cserélte a fideszes delegáltakat az önkormányzati cégekben. A Fidesz–KDNP-s polgármester, Puskás Tivadar „posztbolsevista puccskísérletről beszélt”, majd láthatóan minden erejével igyekszik blokkolni az új többség által elfogadott határozatokat. Az MSZP-s Nemény András, az Éljen Szombathely! nevű ellenzéki tömörülés polgármesterjelöltje azonban sikeresen állította maga mellé az ellenzéki képviselőket, így legutóbb migrációs bizottságot is létrehoztak – noha ez a testület a letelepedési kötvényeket fogja vizsgálni.

Sikerrel járt az ellenzéki együttműködés a város költségvetése ügyében is, az eredeti előterjesztésben szereplő 500 millió forint helyett például 1 milliárd forintos útfelújítási programot irányoztak elő, felsorolva azokat a – az állami hírügynökség szerint főként az ellenzéki képviselők körzetében lévő – utcákat, ahol javaslatuk szerint utak és járdák újulhatnak meg.

A Fidesz-KDNP-frakció szerint "választási látványköltségvetés" született, az ellenzék szerint módosító javaslataik a szombathelyiek igényét tükrözik.

Azokat a – szintén út- és járdafelújításokat célzó – javaslatokat amelyeket a Fidesz-KDNP tett, döntő részben elutasították. Nemény András ellenzéki frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy a fideszes képviselők a vagyongazdálkodási többletbevételeket jelölték meg forrásként, szavai szerint ha teljesülnek a bevételek, a költségvetés módosításával támogatni fogják azokat is.

Az egymilliárd forintot meghaladó változtatás forrásait az évről évre növekvő – 2018-ban 9 milliárd forintot meghaladó – iparűzési adóból, valamint az oktatási, kulturális és sporttámogatások csökkentéséből szándékozik előteremteni a szombathelyi ellenzék. Kevesebből gazdálkodhat például a Szombathelyi AGORA Kulturális Központ, 20 millió forinttal kevesebbet kap a városi múzeum, 9 millió forinttal a Segítés városa program, valamint

37,5 millió forinttal csökken Haladás Labdarúgó Kft. támogatása.

Megvonták a szombathelyi vásárcsarnok átépítésére kialakított tartalékot, kevesebb támogatást kap a diákönkormányzat és elbocsátanak a polgármester kabinetjéből egy politikai munkatársat. Ez utóbbit Lendvai Ferenc (Fidesz) frakcióvezető politikai tisztogatásnak nevezte.

Szintén ellenzéki javaslatra megemelték viszont a városháza dolgozóinak bérét 10 százalékkal és egyszeri cafeteria-juttatásban is részesülnek az önkormányzati dolgozók. Kilencvenkét millió forinttal többet kap a TAO-támogatás pótlására a Weöres Sándor Színház is, részletezte az MTI.