![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Salvini Magyarországra jön, és szeretne szövetséges maradni a Fidesszel
Rómába látogatott Kövér László, és találkozott többek között az olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel, aki a tervek szerint április végén-május elején Magyarországra látogat majd Pintér Sándor magyar belügyminiszter meghívására.
A magyar házelnök gratulált az olasz belügyminiszternek az elmúlt hetek, napok választási sikereihez meg ahhoz a teljesítményhez is, "amellyel az illegális migrációt sikerült megállítaniuk Olaszország partjainál". Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, a szélsőséges pártokat koncentrálná Matteo Salvini egy új európai pártszövetségében, és Ide várnák a Fideszt is, ez azonban nyílt szakítás lenne az Európai Néppárttal.
Kövér viszont arról beszélt, hogy a Fidesz az Európai Néppártban képzeli el a jövőjét, Matteo Salviniék pedig egy új szövetséget próbálnak építeni. Kövér szerint az álláspontjuk ott találkozik, hogy az EPP-nek nyitottnak kell lennie a tőlük jobbra lévő politikai erők felé is, nem csak balra. Ezzel részben az EPP-t is felértékelik, részben alternatívákat is nyithatnak a választók előtt, hogy milyen Európát is akarnak valójában.
![Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b) és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter kezet fog Rómában 2019. április 3-án](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2724/27245/272456/27245691_1e9e942bd492d89a61631e078aceb111_wm.jpg)
Matteo Salviniék szeretnék, ha a partnerek és szövetségesek maradnának, és nem vetették fel, hogy a Fidesznek el kellene hagynia a néppártot, és a Fidesz ezt nem is tervezi.
Salvini és pártja nyilvánvalóan el fogja dönteni, hogy a választások után adott esetben egy megújuló, vagy magát újrafogalmazó EPP-be kíván belépni, vagy egy új szövetséget építenek az Európai Parlamentben.
(MTI)