Adományokból óriásplakátozik a Mi Hazánk Mozgalom
Országszerte összesen 150 óriásplakáttal kezdte meg az európai parlamenti (EP-) kampányt a Mi Hazánk Mozgalom, azaz a Jobbikból kilépett radikális szárny. Korábban a Jobbikot az Állami Számvevőszék éppen a plakátozási technikáik miatt sújtotta gigabírsággal. Most Novák Előd, a Mi Hazánk kampányfőnökea Magyar Hangnak azt mondta, hogy a 150 plakáthely bérleti díja egyenként 20 ezer forint plusz áfa, vagyis
egy hónapra összesen 3 millió forint plusz áfa.
A politikus szerint erre adományokból volt pénzük, mivel pártjuk nem kap állami támogatást, így ilyen adakozásokból tartják el magukat. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy kampányuk „jóval szerényebb, mint például Simicska Lajos támogatása idején a Jobbbiknak volt”, akkor 4000 óriásplakáton, 800 hirdetőoszlopon és 300 úgynevezett citylighton hirdetett a párt. Novák Előd fontosnak tartotta leszögezni, a Mi Hazánknak nincs és nem is lesz oligarchája, azt ugyanakkor már nem tette hozzá, hogy a most kifogásolt kampány idején ő maga és felesége, Dúró Dóra is tagjai voltak még a Jobbiknak.
A szélsőséges tömörülés kampányfőnöke a lapnak azt mondta, a Mi Hazánknak eredetileg némileg több pénze lett volna plakátolásra, azt tervezték, hogy 300 ilyen felületen hirdetik majd magukat, akár már márciusban. Tárgyaltak is több kisebb céggel, foglaltak is felületeket, ám az utolsó pillanatban ez a terv meghiúsult, mert a „kormányközelivé vált Publimont bekebelezte szinte az összes felületet”, így ezen a cégen múlott, hogy kinek ad lehetőséget és kinek nem. Így a Mi Hazánknak pedig márciusban nem jutott hely, Novák szerint a kormánypropagandának adtak mindent.
A mostani 150 plakát kihelyezésére végül egy olyan kis reklámügynökséggel szerződtek, amely kapcsolatban áll plakátcégekkel, így a párt lényegében nem is tudja, hogy pontosan kinek a felületein jelentek most meg szlogenjeik, állította. Novák szerint most egy hónapot látnak, hogy májusban mi lesz, azt még egyelőre nem tudta megmondani.
Mindezt a Facebook-oldalán már kissé máshogyan adta elő: