Jogerősen öt évet kapott a törökszentmiklósi verekedő

2019.04.12. 19:08 Módosítva: 2019.04.12. 21:23

A Szegedi Ítélőtábla az első fokon életveszélyt okozó testi sértés miatt 3 év 10 hónap börtönt kiszabó Szolnoki Törvényszék ítéletét jogerősen öt évre súlyosbította – közölte a bíróság

A vádlott ellen két másik büntetőeljárás is folyamatban van, tettét ittas állapotban, kitartó szándékkal követte el, a kézzel, lábbal történő bántalmazás után még vascsővel is sérülést okozott, mindezek miatt első fokon túl enyhe büntetést kapott – állt az indoklásban. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megölje a sértettet, és a vádlott társadalomra való veszélyességével az 5 év börtön áll arányban.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

A Szolnoki Törvényszék 2018. június 7-én életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki bűnösnek a H. D. R. vádlottat, és ezért őt – egy korábban elkövetett garázdaság miatt is – halmazati büntetésül 3 év 10 hónap börtönre és 4 év közügyektől való eltiltásra ítélte. 

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője a enyhítés érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

2017. június 30-án este a vádlott Törökszentmiklóson, a sértett, L. A. egy szórakozóhelyen baráti társaságban mulatott. Beszélgettek, alkoholt fogyasztottak, és leittasodtak – írja a bírósági közlemény. Ebbe a vendéglőbe tért be a barátaival H. D. R. vádlott is, és nem sokkal később a sértett társaságában lévő nő és a vádlott között szóváltás alakult ki. Ebbe a sértett is belefolyt, de ekkor tettlegesség még nem volt.

Később a sértett egyedül elhagyta a szórakozóhelyet, majd csatlakozott hozzá testvére és sógora is. A sértett távozását látva a vádlott két ismerősével együtt elindult a sértetti társaság után, majd amikor utolérték őket, szóváltás alakult ki. Ekkor a vádlott egyszer ököllel fejbe vágta a sértettet, aki ettől a földre esett. A sértett öccse, látva a vádlott ütését, egy sörös üveget dobott a vádlott fejéhez, amivel vérző sérülést okozott. Ezt követően a vádlott és barátai elfutottak a helyszínről.

Az ittas sértett a történtek miatt indulatba jött, számon akarta kérni a vádlottat, ezért visszament a szórakozóhelyre, majd egy nőismerősével kimentek az utcára, és egy árokparton ülve beszélgettek. Éjjel fél 2 körül érkezett ide a szintén ittas vádlott, aki a sértettet hátba rúgta. A sértett erre felállt, a távozó vádlott után indult, majd ismét veszekedni kezdtek, aminek során a sértett egy sörös üveggel fejbe dobta a vádlottat, míg az kétszer ököllel megütötte a sértettet.

A verekedés folytatásában a vádlott egy közeli építkezésről kibontott vascsővel támadt a sértettre, háromszor megütötte, az utolsó ütés a sértett fejét érte. Ettől a férfi ájultan az aszfaltozott úttestre zuhant, és beütötte a fejét. A vádlott a helyszínről elszaladt, míg az életveszélyes sérülést elszenvedett sértett csak a gondos orvosi beavatkozásnak köszönheti, hogy életben maradt.