Rémálomvölgy lett az Álomvölgyből
A vállalkozó egyszer csak kerítést kezdett húzni Budakeszin a természetvédelmi területre
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
FRISSÍTÉS: A rendőrségtől az üggyel kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy "a Budaörsi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el a bejelentésben foglaltak vizsgálata céljából. Ez jelenleg is folyamatban van, így bővebb tájékoztatást e tárgykörben jelenleg nem ad a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság."
Tiltott övezetben (kiemelt természetvédelmi területen) kezdtek titokzatos építkezésbe Budakeszin, és eléggé paprikázódik a hangulat
– hívta fel figyelmünket egy olvasónk, aki szerint az érintett terület a budakeszi Bodzás-árok egyik sarka, az úgynevezett Álomvölgy.
Olvasónk szerint tehát van egy érintetlen, paradicsomi természetvédelmi terület Budakeszin, ahol most azt látják, hogy valaki elkezdett felhúzni egy kerítést, ez pedig zavarja a helyieket.
Mi is ez a terület?
A Farkashegyi repülőtér melletti területet az 1990-es évig még lőtérként használta a Belügyminisztérium, a privatizáció alatt viszont még abban az évben eladták egy befektető cégnek.
Ennek a területnek egy részét – 32 hektárt – aztán 1996-ban megvásárolta két befektető. Egyikük a volt Forma–1-es pilóta, Baumgartner Zsolt apja, a nagyvállalkozó, autószalon-tulajdonos Baumgartner Antal.
Pár évvel később jött a 2005-ös agglomerációs törvény, ami szerint a területet nem lehet beépíteni. A helyszínen csak olyan építményeket lehet felhúzni, amik növénytermesztéshez, terményfeldolgozáshoz, állattenyésztéshez és tároláshoz kellenek. Lakást csak akkor lehet építeni, ha a helyben lakást a mezőgazdasági termelés vagy az állattartás indokolttá teszi.
2009-ben aztán a terület Natura 2000 természetvédelmi minősítést kapott a védett növényállománya miatt. A kijelölt terület továbbra is úgy hasznosítható, ahogy a kijelölés előtt is volt, ebben az esetben tehát korábbi agglomerációs törvénynek megfelelően.
Ráadásul a budakeszi önkormányzat – főképp a természetvédelmi szempontok miatt – nemrégiben változtatási tilalmat rendelt el a területre, ami 2020. május 9-ig van érvényben.
Mindezek igen nagy hátrányt jelentettek az Álomvölgy két magántulajdonosának, hiszen a kilencvenes években vásároltak egy telket, amivel az időközben életbe lépett rendeletek miatt ma nem tudnak mit kezdeni.
Márciusban mégis valamilyen munkálatokba kezdtek a helyszínen. Előbb csak kerítésoszlopokat, dróthálótekercseket tettek le, majd neki is láttak egy kerítés építésének. Erről néhány helyi Facebook-csoportban is lehet olvasni.
Mi készül?
Nemrég mi is kimentünk megnézni a helyet. A terület tényleg hatalmas, percekig autóztunk a leendő kerítés mentén, ahol a cölöpök már hosszú sorban követték egymást. És az Álomvölgy valóban nagyon szép és hívogató. Két helyen is láttuk a Magánterület, belépni tilos táblát. Ehhez képest egy fiatal srác épp ottjártunkkor sétált be két oszlop között a területre könnyíteni magán.
Olvasónk szerint a terület beépítése már a kilencvenes évek végétől téma volt a városban, legalább azóta, mióta az Baumgartnerékhez került.
Az ügyben megkérdeztük az érintettet, Baumgartner Antalt is. Azt mondta, amikor a kilencvenes években megvásárolták a területet, még egy biztonságtechnikai tanpályát akartak építeni, ahol például a gyerekek kilencéves koruktól kezdve tanulhatták volna a közlekedést, kezdve a biciklivel. Ez végül nem valósult meg, Baumgartner szerint az ötletet az önkormányzat hiúsította meg. 2001-ben a helyi lakosság népszavazással vetette el a beépítés ötletét.
Évekkel később, 2016-ban már olyan hírek röppentek fel, hogy a helyszínen luxusfarmot épít majd Baumgartner, akinek érdekében még a KDNP-s Rubovszky György is lobbizott, írta az akkori Népszava. Ezt akkor szintén elutasították, így a dolog nem valósult meg. Baumgartner ezt hazugságnak nevezte. Azt mondta, ő akkor saját magának akart farmot építeni. Mindenesetre jópár védett növényt eltüntettek akkor onnan valakik.
aztán egészen most márciusig a területen nem is történt semmi.
Amikor is elkezdték felhúzni ezt a bizonyos kerítést a terület körül. Megkerestük a budakeszi önkormányzatot is, amelynek illetékesei azt mondták, ők nem tudnak arról, hogy Baumgartnernek erre lenne engedélye.
Állítják, ők nem kötöttek a tulajdonosokkal településrendezési szerződést, és a hely övezeti besorolását sem változtatták meg. A jegyző szerint bár a tulajdonos hivatkozott az engedélyekre, de felszólításra sem küldte meg azokat a város vezetőségének.
Az önkormányzat mezőőre be is járta a területet, majd egy sor hivatalt értesítettek a dologról, így például a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának építésügyi- és természetvédelmi osztályát, valamint a Budaörsi Rendőrkapitányságot. A Párbeszéd és Szél Bernadett feljelentést is tett az ügyben.
Baumgartner viszont az Indexnek azt mondta, nem érti, milyen engedélyeket akarnak, ő nem csinál mást,
csak a harminc éve saját tulajdonában lévő telket keríti körbe vagyonmegőrzés miatt, mert az állandó szeméthalomban állt.
Ezzel akarja megakadályozni, hogy teleszemeteljék a telkét. Ehhez pedig szerinte a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága hozzájárult. Ez a szerv foglalkozik többek között a Natura 2000-rel védett területekkel.
A birtokvédelem joga legalább még megvan nekem
– mondta erről. A tulajdonhoz való alapjog a Natura 2000 besorolásával sem szűnik meg, csak korlátozódhat.
Ottjártunkkor éppen munkások dolgoztak a kerítésen, akik azt mondták, Baumgartner minden évben elhordatta a szemetet, rendszeresen bejárogattak a területre quaddal az emberek, ezt elégelte meg.
Tíz darab öt köbméteres konténerben vitték el a feltakarított szemetet a helyszínről, mielőtt nekiláttak volna a kerítésnek.
Kiemelték, hogy még vibrátort is találtak a sok szeméthalom egyikében. Ahol pedig egy másik cég a területen átfutó csatornahálózat miatt pár négyzetméteren feltúrta a domboldalt, új fákat is ültettek.
Olvasónk szerint viszont ugyanezek a munkások az arra kirándulgatóknak azt mondták, nyolclakásos lakópark épül. Ő maga viszont nem beszélt a munkásokkal, ezt csak hallomásból állította. Erről Baumgartner azt mondta az Indexnek, azzal nem tud mit csinálni, hogy a munkások miket beszélnek.
A helyszínen mi is rákérdeztünk náluk, vajon beljebb is épül-e valami, nekünk viszont azt mondták,
nem épül itt semmi más, csak a kerítés.
Az érvényben lévő rendelet szerint a területen nem is lehet rekreációs, szabadidős vagy sportlétesítményeket felhúzni, tehát semmiféle ingatlanfejlesztési tevékenységbe, építkezésbe nem kezdhetnek ott.
Baumgartner annyit mondott, hogy jövőbeni terveiben szerepel egy saját ház felhúzása is a területen, de azt is tudja, hogy ehhez már más engedélyek kellenek.
A helyiek viszont mindenféle építkezés ellen tiltakoznak. Olvasónk a budakesziek „kis természeti kincsének” nevezte a területet. Egy másik budakeszi lakos pedig így kommentelt egy erről szóló Facebook-bejegyzés alá:
Az Álomvölgyből rémálomvölgy lett. Azt mondták, nem lehet keríteni, és a kerítés mégis megépül az állítólagos változtatási tilalom ellenére!
Március végén Budakeszi polgármestere kezdeményezte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél, hogy a hely természeti értékeire (például kaptárkövek, a magyar tarsza szöcskefaj lelőhelye) tekintettel a területet vegye meg az állam.
Az ügyben kerestük a Budakeszi Rendőrséget és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot – cikkünk megjelenéséig egyik szervezet sem válaszolt. A Pest Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály pedig későbbre ígért tájékoztatást.
(Cikkünk a megjelenés után bővült. Egy 2016-os cikk linkjét és Szél Bernadett feljelentését tettük bele utólag.)