Fél Budapest relaxált állapotba kerülhetett volna attól, amit Röszkén találtak a vámosok
Nyolcszázezer darab nyugtatót találtak két szerb teherautóban Röszkén, írja az MTI a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményére hivatkozva. Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök egy Szerbiából Németországba fagyasztott szilvát szállító autót röntgennel vizsgáltak át.
A röntgenképen feltűnt, hogy a raktérben a bejelentetten kívül más áru is van, ezért a rakományt tételesen átvizsgálták. A szigorított ellenőrzésen a fagyasztott szilvából 12 karton, összesen hétszázezer darab nyugtató került elő.
Egy másik szerb kamion átvizsgálásakor a pénzügyőrök a vezetőfülkében, a sofőr ágya alól, szerszámos dobozokból, több mint százezer darab nyugtatót pakoltak ki. A NAV munkatársai lefoglalták a több mint 10,5 millió forint értékű gyógyszerszállítmányt, és egészségügyi termék hamisítása, illetve engedély nélküli nemzetközi kereskedelmi tevékenység miatt tettek feljelentést.