Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Ujhelyi levette a patkánykormányozós posztját és videóját

2019.04.30. 09:32

Meghallottam és megértettem ugyanakkor közösségünk véleményformálóinak féltő szavait is. Nincs vitánk egymással, sőt. Mi nem akarunk hazánk kútmérgezői lenni, nem akarjuk kirúgni magunk alól a rothadt hatalommal szemben meglévő morális mankónkat. Nem is tettük, nem is tettem. Nem is fogom soha. Mi különbek vagyunk ennél a rezsimnél és féktelen maffiacsaládjánál. Nem is folytatunk patkányozós kampányt.

- írta ki Facebookra az MSZP-s Ujhelyi István kedd reggel, miután hétfőn egy a Fidesz-kormányzást patkánykormányzásnak nevező posztot és videót tett ki, azt írva benne, hogy mostantól így fogják hívni ezt a kormányzást. Majd bejelentette, a videót eltávolították.

Ujhelyi István
Ujhelyi István
Fotó: Kovács Attila / MTI

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó az ATV műsorában a kérdésre, hogy lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik, azt válaszolta: "sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten". A visszakérdezésre pedig, hogy ennek mi az áthallása, azt felelte: "mindenki úgy gondolja, ahogy akarja".

Bangóné később tagadta, hogy a fideszes szavazókról beszélt volna, de hogy akkor a politikusokra utalt-e, arra nem volt hajlandó egyenesen válaszolni. Majd bocsánatot kért a Facebookon. Pártja azóta sem tudja kezelni ezt az azóta a Fidesz által már rendes kampányban tolt patkányozást: először a fideszesek ügyeiről kezdtek beszélni, majd teljes mellszélességgel beleálltak a fideszes politikusok patkányozásába. Ujhelyi István ugyanis egy posztban azt írta, hazugságkampány folyik Bangóné ellen, és mostantól bevállalják: a Fidesz-kormány patkánykormányzást folytat. Mostantól így hívják a rendszert, írta, majd aznap rá is küldtek egy Kásler és a patkánykormányzás - közleményt.

Hétfő este aztán az ATV vendége volt Ujhelyi, ahol mi más lett volna a téma. Itt Ujhelyi már kevésbé volt harcias, már csak egy reakcióvideónak nevezte a patkánykormányzásos anyagot, nem beszélt már arról, hogy mostantól ez lenne a Fidesz-kormány hivatalos elnevezése, meg is jegyezte a műsorvezető, Rónai Egon, hogy mintha visszavenne éppen a hévből.

És végül - egy héttel Bangóné patkányozása és egy nappal a patkánykormányozós videó megjelenése után - Ujhelyi mégis törölte inkább a posztját és videóját. A Civil Rádió reggeli műsorában Ujhelyi arról beszélt, ez nem kampány, csak visszaütöttek a Fidesznek ezzel a videóval, a visszajelzések pedig 80%-ban pozitívak voltak. 

Visszatérek a kampány normális hangneméhez

- mondta. Ujhelyi egyébként azt a videójukat is védte a beszélgetésben, amit Bangóné szereplésének napján posztoltak. Ebben "Ti írtátok" felütéssel kommentekből válogattak, elvileg a budapesti patkányhelyzettel kapcsolatos kommentekből, de hát beválogattak oda egy ilyet is: "Szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén". Nehéz elképzelni, hogy ez nem azért került bele, mert a Fidesz székháza a Lendvay utcában van, de Ujhelyi erről is azt mondta, ez csak egy komment a sok közül, és nem volt szándékos, ő egyébként nem is látta, amikor friss volt a videó.

Ujhelyi szerint a Fidesz utazik Bangóné Borbély Ildikóra, így minden mondatát figyelik, hogy mire lehet ráugrani. Külön gépezetet működtet a kormánypárt szerinte, hogy lejárassák szocialista párttársát. Amennyiben így van, ennek fényében pláne nagyon ügyes volt egy egyszerű újságírói kérdésre ekkorát patkányoznia Bangónénak.

Friss posztjában azt írta, "kampányfőnöknek lenni nem könnyű feladat. Egyszerre kell megfelelni a választói elvárásoknak, állni az ellenfél aljas támadásait és védeni a saját közösségünket, támogatóinkat", majd hozzátette, hogy bár most is ezt tette, de mégis leveszi a videót, mert nem akarnak "kútmérgezők lenni".

A válaszvideónk, a figyelemfelhívó üzenetünk elérte célját és célzottjait, a mai nappal le is vettük az oldalainkról. Mert nem süllyedünk le a mocsárba melléjük dagonyázni. De azt sem tűrjük, hogy minket belenyomjanak

- írta.

Közben Gyurcsány Ferenc is véleményezte Bangóné mondatait, szintén az ATV-ben volt Rónai Egon vendége. A részt Gyurcsány kedd reggel külön ki is posztolta Facebookjára. Szerinte érdemes ilyenkor végiggondolni, mit is akarunk. Ha egy normális, nyugodt, emberi országot, akkor ezekkel a célokkal össze kell vetni azt, amit közben mondunk. "Odáig elmenni, hogy bárkinek - akár a Fidesz vezetőinek - emberi mibenlétét meggyalázzuk és megkérdőjelezzük, ezt azért nem lehet, mert szembe megy az eredeti céljainkkal" - mondta Gyurcsány.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!