Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Majdnem leszakadt a körhinta egy kislány alatt a gödöllői majálison

2019.05.02. 16:17

Kis híján leszakadt egy körhinta egy kislány alatt a gödöllői majálison szerdán, írta olvasónk.

Május 1-jén majálist szerveztek Gödöllőn, ahol több hintába is beülhettek a látogatók. Egy fiatal lány egy elég réginek látszó lánckörhintát választott, aminek ülése pár perc múlva leszakadni látszott alatta. 

Az esetről megkérdeztük a szervezésért felelős Művészetek Háza Gödöllő ügyvezetőjét, Kovács Balázst, aki az Indexnek azt mondta, a kislány hintája nem fordult el teljesen.

A körhinta egyik láncszeme feltehetően a működtetés hatására megbillent, mivel a láncszemek összeakadtak. Ennek okát a későbbiekben már megállapítani nem lehetett, ugyanis a vizsgálatkor már mindent rendben találtunk

– írták. Kovács szerint a kislány szülei és a hinta üzemeltetői is ezt mondták neki.

A szülő közölte továbbá, hogy az ijedtségen kívül egyéb probléma nem merült fel, sérülés nem történt.

Az esetről egy nem túl jó minőségű videó is készült, amit a lány szülei csináltak. A pár másodperces felvételen azt látni, hogy egy ideig gond nélkül köröz a hinta, majd valaki hirtelen sikít, egy férfi pedig azt kiabálja, "állítsd meg". Olvasónk kiragadott egy képet a felvételről, amin azt látni, hogy a kislány hintája majdnem kilencben fokban elfordult, tehát nem állítható biztosra, hogy csak egy láncszem mozdult el, de a felvétel egyébként annyira rossz minőségű, hogy ezt nem egyszerű alátámasztani. A videót itt nézheti meg a kommentárok között.

Kovács azt nem árulta el, ki az üzemeltető, csak annyit, hogy korábban is dolgoztak már együtt, és eddig nem volt ellenük kifogás. A mostani majálison ez az egyetlen hintája ennek a cégnek, a többi nem hozzá tartozik.

A vállalkozónak szerintük megvannak a megfelelő hatósági engedélyei, amiket ők is láttak. A lánckörhintának pedig megfelelőségi tanúsítványa is van, ami 2020 májusáig érvényes. Ez azt jelenti, hogy a gyártó szerint a termék megfelel az irányelvekben előírt alapvető biztonsági- és egészségvédelmi előírásoknak.

A gödöllőiek szerint a hinta az eset után is tovább működött. Nem sokkal később közleményt adott ki a Művészetek Háza, amiben azt írták, bár nem volt gond a hintával, azt a szülők megnyugtatására leállítják.

A rendezvény felelőse, a gödöllői Művészetek Háza bejelentést tett a Gödöllői Rendőrkapitányságon, és kérték az eset kivizsgálását.

Borítókép: olvasó