WWF: Kivágták az ország egyik legidősebb erdejét
Védett területen álló, 180 éves erdőt vágtak ki a Bükki Nemzeti Parkban, közölte a WWF Magyarország.
A környezetvédő szervezet szerint a Bükk-fennsík peremén lévő Tar-kő szomszédságában egy védett, nemzeti parki területen álló, 180 éves bükkösben végzett egyhektáros fakitermelést az Egererdő Zrt. állami erdőgazdaság. Mint írják,
Magyarország egyik legidősebb, természetvédelmi szempontból különösen értékes, az európai Natura 2000 hálózat részeként is nyilvántartott erdejében olyan ritka madárfajok fordultak elő, mint a fehérhátú fakopáncs vagy a kék galamb, emellett 13 védett és fokozottan védett növényfaj példányainak adott otthont.

A WWF szerint ráadásul a kitermelt mintegy 600 m3 faanyag a fák igen magas kora miatt nagyrészt csak alacsony piaci értékű tűzifának vagy rostfának alkalmas.
A 180 évnél idősebb erdők területe országosan nem éri el az 1000 hektárt - ami az országos erdőterületnek kevesebb, mint fél ezreléke.
Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője közölte, sajnálatos, hogy Magyarország természeti és turisztikai szempontból legértékesebb erdeinek fennmaradása még a nemzeti parkokban, védett területen sem minden esetben biztosított.
Az Index többször kereste a Bükki Nemzeti Park kommunikációs osztályvezetőjét, hogy reagáljon a WWF állításaira, egyelőre nem sikerült elérnünk.
Frissítés 15:45-kor: Az állami Egererdő Zrt. közleményt adott ki az ügyről, miszerint a természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon végeztek fakitermelést, ami
az erdő megfiatalítását szolgálta.
Közlésük szerint nem gazdasági okokból vágták ki a fákat, hanem azért mert az érintett erdőrészben több évtizeden át tartó erdőfelújítási munka folyik, melynek során az idős erdő mintegy felét hátrahagyták. A fennmaradó részen is csak azon a szűk egy hektáron vágták ki az idős fákat, amelyen a természetes úton születő csemeték további növekedéséhez ez már szükséges volt. Az Egererdő Zrt. szerint
a WWF hazai hivatásos természetvédelem munkáját veszi semmibe, amikor a tények egy részének ismertetése nélkül ágazatok közötti ellentétként próbálja ábrázolni a szakmailag egyeztetett folyamatokat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Lázár János újabb Lázárinfót tart, ezúttal Pátyon
Az eseményen bárki kérdezhet bármit, bármiről.
április 2., 15:02
- Belföld
A Momentum ismét útját próbálja állni Orbán Viktor rádióinterjújának
Egy héttel korábban a rendőrök vetettek véget az akciónak.
április 2., 13:42
- Belföld
Kiderült, mikor búcsúztatják Wachsler Tamást
Az egykori országgyűlési képviselő 59 évesen halt meg.
április 2., 15:03
- Mindeközben
Robert Pattinsonnal bővülhet a Dűne 3. csapata, az is megvan, melyik karaktert alakíthatja
50 perce
- Mindeközben
Sárközi Ákos éttermében óriási balhét csapott egy vendég, mert nem ízlett neki az étel, de ami ezután történt, arra senki sem számított
4 órája
- Mindeközben
Bódi Csabi közel egymillió forintot csengetett ki éjszakánként a luxusnyaralásán, így lepte meg feleségét
5 órája
- Címlapon
Vámháború: beszakadtak a piacok az elmúlt napok drasztikus döntései után
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a világgazdaság legfrissebb fejleményeiről.
23 perce
- Mindeközben
Szabó Zsófi váratlan diagnózist kapott: „Hosszú időn át nem sikerült teherbe esnem”
8 órája
- Mindeközben
Shiloh Jolie stílust váltott, és most jobban hasonlít az édesanyjára, Angelina Jolie-ra, mint valaha
9 órája
- Belföld
Politikai földindulás Nyugat-Magyarországon, a komplett városvezetés kilépett a pártokból
A polgármester is így döntött.
április 2., 12:54
- Belföld
Videón, ahogy felborult egy autó az M0-s autóúton történt szerdai balesetben
A jelenlegi információk szerint a sofőrnek nem esett bántódása.
3 perce
- Belföld
Vona Gábor beszólt a hídon tüntetőknek, szerinte besétáltak Orbán Viktor csapdájába
A Második Reformkor elnöke szerint a szervezőknek vissza kéne adniuk a mandátumukat.
április 2., 15:20
- Belföld
Attól lett világhírű, hogy papírra vetette számtalan lányszöktetését és szerelmi kalandját
Ma háromszáz éve, 1725. április 2-án született Giacomo Girolamo Casanova.
április 2., 14:31
- Belföld
Ismét visszaéltek Karikó Katalin nevével az interneten
A biokémikus kéri mindenkitől, hogy körültekintően tájékozódjon.
április 2., 13:11
- Belföld
Fontos változás lép életbe, új táblák jelennek meg a magyar utakon
A bírságok csökkentése a cél.
április 2., 14:41
- Belföld
Porig égett egy távolsági busz Debrecen határában
Az utasoknak még időben sikerült elhagyniuk a járművet.
április 2., 12:28
- Belföld
A kormány újabb fél évig fenntartaná a háborús veszélyhelyzetet
Semjén Zsolt nyújtotta be a törvénymódosítási javaslatot.
április 2., 06:19
- Belföld
Kék fénybe borul a Lánchíd és a Müpa is
Több fővárosi, valamint vidéki intézmény és egyesület is csatlakozott a kezdeményezéshez.
április 2., 16:08
- Belföld
Sztojka Attila: A digitalizáció ma már nem lehetőség, hanem elkerülhetetlen valóság
A főként svájci finanszírozással induló képzések hátrányos helyzetű magyarok digitális felzárkóztatását célozza.
április 2., 12:17
- Belföld
Hiába a hágai elfogatóparancs, sem Putyint, sem Netanjahut nem tartóztatják le Budapesten
Ma hazánkba érkezik az izraeli miniszterelnök.
április 2., 05:59
- Címlapon
Kína 84 százalékos vámmal vág vissza az Egyesült Államoknak, felbolydultak a piacok
Egyre durvább a helyzet a vámfronton.
4 órája
- Belföld
Figyelemfelhívást küldött a GVH elnöke a videójátékos egyesületeknek és a fejlesztőknek
Új, uniós fogyasztóvédelmi iránymutatásokra figyelmeztetnek.
április 2., 12:48
- Mindeközben
Sydney Sweeney hiába is próbálkozott, nem bírt elrejtőzni a lesifotósok elől exvőlegénye oldalán
12 órája
- Címlapon
Döntött az Európai Bizottság, Magyarországon kívül mindenki megszavazta az amerikai termékekre kivetett vámokat
Az indoklás szerint a testület a tárgyalásokat részesítené előnyben.
3 órája
- Belföld
Cirkuszfesztivál, koncertsorozatok és cseresznyevirágzás vár a fővárosiakra hétvégén
Mindenkit vár a Szkéné Színház, a Trafó és a Capa Központ is.
április 2., 15:33
- Belföld
A saját házában égett benn egy 73 éves nő Kerepesen
A rendőrség emberölési kísérlet miatt indított eljárást.
április 2., 07:51
- Belföld
Átalakul a kisgyermekes anyák támogatási rendszere
Az anyák 3 hónap után visszatérhetnek dolgozni, és a csedet is megkaphatják.
április 2., 11:56
- Belföld
Életük végéig fegyházban bűnhődhetnek a Marina parti kettős emberölés vádlottjai
A szlovák maffia Budapesten bujkáló tagjára és annak barátnőjére csaptak le.
április 2., 11:15
- Belföld
Módosítják a törvényekben a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos szóhasználatot
A régi megnevezés katonai szakszó, amit az állománnyal kapcsolatosan használ a honvédség.
április 2., 12:02
- Címlapon
Még jobban elmérgesedhet a diplomáciai front, Kína határozott reakciót küldött Kijevnek
12 órája
- Mindeközben
Köllő Babett olyan kivágott ruhában ment zsiráflesre, ami mellett nem lehet némán elmenni
tegnap, 21:15
- Belföld
Élesben tesztelte a tanulóvezetőt egy szabálytalan autós
A gyors reakcióidőnek köszönhető, hogy nem történt baleset.
április 2., 11:12
- Belföld
Ketyeg az óra Rákosrendezőn, kevesebb mint 60 nap áll rendelkezésre
A Rákosrendezői Projektiroda vezetőjét a megfizethető lakásokról és az állam feladatairól is kérdeztük.
április 2., 09:52
- Címlapon
Új irányt vehet a magyar kormány Oroszország-politikája
Szijjártó Péter meglepő kijelentést tett.
9 órája
- Címlapon
Amerika támadásba lendült: bombáztak a lopakodók
A B–2-es bombázók feltehetően egy föld alatti bunkert támadtak.
6 órája
- Belföld
A rendőrség épülete elé ásta el a kábítószert egy díler a rendőrök szeme láttára
Szürreális jelenetek játszódtak le Budapesten.
április 2., 10:57
- Mindeközben
Majka vallomása: „Nagyon nagy kés volt a gyomromba, de el kellett őt engednem”
tegnap, 19:30