István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Ólmot és rákkeltő anyagokat lőttek a védett Holt-Tiszába

2019.05.08. 10:31 Módosítva: 2019.05.08. 14:56

Ólomsörét és rákkeltő anyag kerülhetett a Holt-Tiszába, aminek partján koronglövészetet szerveztek - számolt be egy felháborító rendezvényről a Népszava

Négynapos fesztivált tartottak múlt héten koncertekkel és kirakodóvásárral Tiszafüreden, és a programok között agyaggalamb-lövészet is szerepelt. Ez még nem lenne baj, de ennek helyszíne egy Natura 2000-es terület volt, a szigorúan védett RAMSARI övezettől légvonalban alig háromszáz méterre, a fészkelőmadarak tőszomszédságában.

A galambokat jelképező szétlőtt korongok, és az ólomtartalmú sörétek pedig a Holt-Tiszába hullottak - írja a lap. 

Egy helyi természetvédő elmondta, hogy az emberek a holtág felé lődöztek, miközben a célterület mögött a nádasban ott bújtak meg a récefélék vagy nádiposzáták tojáson ülve vagy épp a nemrég kikelt fiókákat védelmezve.  Érthetetlennek tartotta, miért éppen lövészetet szerveztek oda, ahol egyébként az élővilág, a fák, a madarak, a víz a fő vonzerő akár a turisták és a helyiek számára.

A tiszafüredi önkormányzat azt mondta, nem ők szervezték az eseményt, a rendezvény felelősei pedig nem reagáltak a Népszava kérdéseikre. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint ők nem illetékesek ebben, és hozzájuk nem érkezett olyan bejelentés, ami a rendezvény után kárelhárítást tette volna szükségessé.

Az egyik szervező nem hivatalosan azt  mondta a lapnak, hogy minden engedélyük megvolt, és szerinte a szabadstrandnak egy olyan területéről van szó, ami egyébként is zajos és forgalmas, a motorcsónakok is itt járnak a főszezonon kívül, így a madarak megszokták a nagyobb hanghatást. A töltényhüvelyeket a lövések után összeszedték, és szerinte a holtágba pottyanó korongdarabok majd csak elbomlanak egyszer.

Kiss Balázs, a természetvédő kiderítette, hogy a száztíz milliméter átmérőjű, biológiai úton nem lebomló korongok mészkőporból és kőszénkátrányból készülnek, utóbbi erősen mérgező, rákkeltő, környezetszennyező anyag. Ezek most ott pihennek a Holt-Tisza fenekén, az ólomtartalmú, mérgező sörétek társaságban. 

Énekes nádiposzáta
Énekes nádiposzáta
Fotó: tiszatoelovilaga.hu

A lövések a költési időszakot is megzavarhatták, a hanghatás miatt a tojók otthagyhatták a fészküket, és egy néhány napos fióka – például egy nádiposzáta – egy-két óra alatt kihűlhet. Védett állatot szaporodásában akadályozni szigorúan tilos. A Natura 2000 térképről kiderül, hogy az egész Tisza-tavi terület ebbe az övezetbe tartozik, és teli van különlegesen védett madarakkal, amikre fokozottan kellene vigyázni.

Ráadásul a sörétet a récefélék meg is eszik, kavicsként használják a zúzógyomrukban, így képes huzamosabb ideig kifejteni toxikus hatását, ólommérgezést okozhat bennük.