Kamuhírrel riogat a kormány

2019.05.11. 17:58 Módosítva: 2019.05.11. 19:12
A Magyar Nemzet a szombati címlapját és egy államtitkár a hétvégéjét is feláldozta arra, hogy elhitesse: ha csúszik az új, elvileg gyermekvállalást ösztönző program, az azért lesz, mert a brüsszeli bürokraták megtámadták azt. Csakhogy a brüsszeli bürokratáknak fogalmuk sincs, miről van szó, hiszen a kormány ugyan kérte, egyelőre mégsem indult semmiféle vizsgálat a babaváró támogatás ügyében.

Azzal a címlappal jelentkezett a Magyar Nemzet szombaton, hogy „Az Európai bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást”. Megkérdeztük a Bizottságot, hogy milyen kifogásuk van az alig néhány hete elfogadott magyar törvényekkel szemben, mikor indítottak vizsgálatot és milyen kifogást jeleztek a magyar kormánynak. Miután az uniós végrehajtó és ellenőrző testületek magyarországi képviseletén még csak előzetes vizsgálatról sem hallottak ebben a tárgyban, a Bizottság brüsszeli szóvivőihez fordultunk kérdéseinkkel.

így kiderült: az Európai Bizottság még csak nem is hallott arról, hogy bármiféle kifogása lenne a magyar babaváró támogatási programmal, amely ügyében éppenséggel a magyar kormány fordult hozzájuk, nem pedig fordítva.

Ráadásul: nemhogy nem vizsgálják, de semmiféle szakmai véleményük nincs is ezért a támogatási konstrukcióról, így ilyen álláspontról sem informálisan, sem hivatalosan nem is tájékoztathatták tehát a magyar kormány egyetlen tagját sem.

Pedig mindeközben Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította:

Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy „Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”. Ezt az MTI tudósítása szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára felháborító kettős mércének nevezte.

Jól látható, hogy egy olyan támogatást, ami nem a migránsokat, hanem a magyar családokat segíti, kritizálják

– fogalmazott.

Arról nem beszélt, hogy konkrétan milyen kritikák fogalmazódtak meg. A tájékoztatója reggelére időzített Magyar Nemzet címlapi cikke szerint azonban egyenesen csökkentené az állam által nyújtott babaváró támogatás kezességvállalási szintjét az Európai Bizottság, mivel álláspontja szerint a rendszer jelen állapotában uniós versenyjogot sérthet.

Csakhogy Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt közölte az Index megkeresésére: éppenséggel nem ők kezdeményeztek párbeszédet, hanem a magyar hatóságok fordultak az Európai Bizottsághoz a babaváró hitelprogram ügyében. Cardoso azt is írta:

Nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.

Hogy a magyar hatóságok miért is fordulhattak hozzájuk, azt a bizottsági szóvivő azzal magyarázta: az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy szabadon támogassák az általuk jónak látott társadalmi célokat és polgáraikat, és ne sérüljön a verseny sem.

Noha a kormánylap hivatalos források nélküli, értesülésekre hivatkozó cikkét ezek után nehéz lenne komolyan venni, érdekes további adalék ugyanakkor, hogy

az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok egyáltalán nem is vonatkoznak magánszemélyeknek nyújtott támogatásokra.

Magyarán, ha Brüsszel vizsgálódna is a kérdésben, kizárólag azt nézhetnék, hogy a bankoknak (tehát nem családtervező fiatal pártoknak, illetve 40 éven aluli házas nőknek) milyen versenytorzító támogatást ad az Orbán-kormány. Ám a magyar kabinet nem a bankokat támogatná a programmal, így a pénzpiaci versenyt érintő uniós versenyjogi szabályok megsértése fel sem merülhet.

Más kérdés, hogy mindezt miként illusztrálta az Orbán-kormány, illetve a pártlap. A Magyar Nemzet címlapján ugyanis egy fotómontázs szerepelt a cím alatt, melynek egyik oldalán egy kétgyermekes európai pár, a másik oldalon pedig két, hátulról látható férfi látható, egyik kezében egy gyermekkel, amint éppen egy ATM-automatát használnak. A képaláírás szerint „A kabinet a gyermekvállalást ösztönözné, az uniós bürokraták inkább ingyenpénzzel erősítenék a bevándorlás folyamatát”.

A Magyar Nemzet online felületén a képmontázs és az aláírás még a délelőtt folyamán megváltozott, a manipulatív címlapképet egy – vélhetően magyar – édesanyát újszülött gyermekével mutató fotó váltotta fel azzal a felirattal: „A magyar állam ösztönözné a gyermekvállalást, az unió viszont keresztbe tenne az elképzelésnek”.