Heisler András marad a Mazsihisz elnöke
Újra Heisler Andrást választották a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökévé a szervezet vasárnapi tisztújító közgyűlésén, írja az MTI. A 106 jelen lévő küldött közül 74-en támogatták Heislert, míg 32 szavazat érvénytelen volt.
Az elnöki posztra korábban két jelölés érkezett: Heisler András mellett Ács Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi vezetőjét javasolták a tisztségre, ám ő az ülésen úgy nyilatkozott, hogy családi okok miatt nem indul a szavazáson.
![A szervezet újraválasztott elnöke Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) tisztújító közgyűlésén a Mazsihisz fõvárosi székházának dísztermében 2019. május 12-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2773/27734/277347/27734731_43611bf9dec601f27069298bc5ac05ce_wm.jpg)
Heisler András a közgyűlésen arról beszélt, hogy a Mazsihisz legfőbb feladata a szervezet belső békéjének megteremtése lesz. Fontos feladatnak nevezte továbbá, hogy a kormányzattal tovább konszolidálják a kapcsolatukat, ami a Sorsok Háza projekt megvalósításáig harmonikus volt. Kooperálni kell, de nem kollaborálni, mondta, és hozzátette, hogy Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter levélben tárgyalást javasolt a Mazsihisznak az európai parlamenti választás utánra.