Négyből három kórház lemondta a súlyosan sérült betegek fogadását a hétvégén

2019.05.13. 09:47 Módosítva: 2019.05.14. 08:11

Csütörtök óta a négy budapesti sürgősségi centrum közül három mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását, írja a Népszava. A Honvédkórház a teljes hétvégére lemondta az ügyeletet, majd a Dél-pesti Centrumkórház és a János is megtette ugyanezt. Egyedül a Péterfy baleseti intézete működött.

Frissítés: Az ügyben az érintett kórházakat és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkérdeztük. Választ nem kaptunk. Másnap az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Hvg.hu-nak azt írta: semmilyen zavar nem volt a sürgősségi ellátásban, a feladatokat helyettesítő kórházak vették át. 

A Népszava szerint a Honvédkórház után szombat éjszaka már a Dél-pesti Centrumkórház Merényi úton működő traumatológiája jelezte: oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők, mert az intenzív ágyaik megteltek. Ezután pedig a Szent János Kórház közölte, hogy lemondja a további ügyeletet, mert már több mint fél tucat sürgős műtétjük volt.

Egy átlagos napon legalább 30 sokszorosan és súlyosan sérült, úgynevezett politraumatizált sérülthöz riasztják a mentőket. Azt nem tudni, hogy ezen a hétvégén mennyi súlyos sérülés történt. Az viszont biztos, hogy a négy centrumkórházban összesen 52 intenzív ágy van ezekre az esetekre, azonban szombat reggelre már csak öt volt szabad.

A Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium elismerte, hogy voltak ellátási gondok a Honvédkórházban. Mint írták, a sürgősségi-baleseti ellátás folyamatos. A hétvégére a III. progresszivitási szintű betegek ellátását mondta le a kórház, mert a Baleseti Sebészeti Osztály több orvosa is megbetegedett.

Az Index megkereste az ügyben a másik két kórházat és az Emmit, amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük a cikket.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája

  • Belföld
Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Az idős asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

4 órája

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája

  • Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni

Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.

március 2., 15:51

Neked ajánlott