Ne szenvedjenek, mosolyogjanak, ha lecigányozzák őket

• Apa, megmutathatom a drónt, amit kaptam?
• Milyen drón? Az helikopter!
• Drón! Mindjárt hozom.
• Ez egy helikopter, ne szórakozz!
• De drón!

Tényleg helikopter volt, Kállai József kisiskolás nevelt fia azonban addig kötötte az ebet a karóhoz, míg el nem vonta a figyelmét egy pohár üdítő. Közben a felesége, Mária négy másik gyerekkel hadakozott az előszobában, ahonnan egyszer csak mindnyájan az udvarra rohantak. Senkit sem zavartak a hangoskodással, Kállaiék a maklári vasútvonal melletti utcában építették fel házukat évtizedekkel ezelőtt, József szüleinek szomszédságában. A gyerekek gyakran járnak át hozzájuk a kertek alatt, keresztül a virágágyásokon, veteményesen.

Kállaiék 2012-ben, három saját lányuk felnevelése után jelentkeztek nevelőszülőnek, ami a gyermekvédelmi szakellátás egyik formája. Az állam azokat a gyerekeket irányítja nevelőszülőkhöz, akiket a gyámhatóság valamiért kiemelt a vér szerinti családjából. A gyerekek akár évekig is náluk maradhatnak, de gyakran más nevelőszülőkhöz költöztetik őket, ritkábban visszatérhetnek a családjukba, vagy örökbefogadó szülőkhöz kerülhetnek. A kormány szeretné, ha minél többen jelentkeznének erre a feladatra, ezért az utóbbi években növelték a nevelőszülőknek járó juttatásokat és országos kampány-roadshowt is indítottak, ennek egri állomásán találkoztunk először a Kállai családdal.

“Makláron csak mi vagyunk, Füzesabonyban van még egy-kettő, meg Szihalmon egy, őket jól ismerem” – számolt össze József néhány ismerős nevelőszülőt a környékről. Máriával együtt romaként végzik ezt a munkát, ami nem példa nélküli Magyarországon, de a szakértők szerint jobb lenne, ha még gyakoribb lenne. Ezt a kormány is így gondolja, legalábbis a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia nyomonkövtési jelentésében szerepel, hogy “elő kell segíteni a roma nevelőszülő-jelöltek jelentkezését”.

Ha a nevelőszülők közt nem is, a családból kiemelt gyerekek között pont a romák vannak többségben, még ha erről adatvédelmi okokból nincsenek is országos statisztikáink. Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) 2010-ben huszonnégy szakellátási intézményben végzett kutatást szerte az országban, ezekben 66 százalékra becsülte a roma gyerekek arányát. Egy frissebb, Nógrád megyei mérésben 80 százalékos arányt találtak, ami persze sokkal magasabb, mint a romák lakosságon belüli aránya. (Arról, hogy mindez miért problémás, itt olvashat bővebben).

Ne legyenek színvakok!

“A magyar nevelőszülők körülbelül öt százaléka vélelmezhetően roma, ami egyedülállóan magas a közép-európai régióban” – mondta Herczog Mária gyermekvédelmi szakértő, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának korábbi tagja. Kollégáival együtt a 90-es évek közepén jutottak arra, hogy célzottan kellene roma embereket nevelőszülővé képezni, mert “jó, ha a gyereket a saját kultúrája szerint nevelik”.

Az akkori Munkaügyi Minisztérium támogatásából megvalósult képzés “fényes történet volt, Budapestről elterjedt az ország nagy részére. Az volt a célunk, hogy a roma gyerekek könnyebben továbbvigyék a roma kultúrát, és ne stigmaként éljék meg”. Herczog szerint a szakma ettől függetlenül eléggé megosztott a kérdésben, és nem mindenki ért egyet azzal, hogy a roma gyerekek jobban járnak egy roma nevelőszülővel. “Nem biztos, hogy ez minden gyerekre igaz, ezt mindig az egyéni szükségletei alapján kell eldönteni. Fontos, hogy a cigányságon belül markánsan elkülönült csoportok vannak. Az elhelyezéskor figyelni kell arra is, hogy a beás, romungró vagy oláh cigány gyerekek olyan családba kerüljenek, ahol ez nem okos feszültséget”.

Roma gyereket nevelni jelentős plusz feladattal is jár, hiszen valahogyan muszáj viszonyulni a gyerek származásához. Szilvási Léna, a nevelőszülői hálózatot fenntartó SOS Gyermekfalvak minőségfejlesztési igazgatója szerint “nem szabad, hogy a nevelőszülők színvakok legyenek”.

“A gyerekek hároméves koruktól pontosan tudják, hogy különböző bőrszínű emberek vannak, és ha egyedül érzik magukat a bőrszínükkel, rengeteg megválaszolatlan kérdésük marad. Fontos, hogy a nevelőszülő tudatosan reagáljon, ha a gyerek szóbahozza a saját származását, kulturális hátterét, ne ijessze meg, és védje meg, ha kirekesztés éri” – mondta Szilvási. Ez nehéz feladat, amit persze nemcsak roma emberek tudnak elvégezni, de a gyerek “nagyobb eséllyel találkozik egy roma család kapcsolati hálójában pozitív roma szerepmintákkal. A saját jövőképe szempontjából nem mindegy, hogy felnőtt romákat csak fizikai munkásként, vagy mondjuk ápolóként, nevelőszülőként is lát”.

Az SOS Gyermekfalvak kecskeméti területén 47 kecskeméti és környékbeli nevelőszülő dolgozik, Szilvási szerint közülük heten romák, amit jó aránynak tart. “A legtöbben maguk is nagy családban nőttek fel, és szuper, elkötelezett nevelőszülőkké váltak” – mondta Szilvási, aki úgy látja, a náluk dolgozó roma nevelőszülők többsége asszimilálódott családban nőtt fel. “Igaz, van köztük olyan is, aki büszke rá, hogy a szegregátumból küzdötte fel magát. Van, aki nem törődik tudatosan a gyerekek cigányságával, egyszerűen kevésbé foglalkozik ezzel a kérdéssel. tMások viszont kifejezetten elkötelezettek a cigányság helyzete iránt”.

Jöhet a nyolcadik gyerek, minket nem zavar

Utóbbiak közé tartozik a kerekegyházi Bodi Ágnes és férje, Jakab József is, akik egyetlen vér szerinti gyerekük felnevelése után úgy érezték, nem ülhetnek otthon csendben. “Mi nyolcan vagyunk testvérek, férjemék hatan. Nem ijednénk meg, ha most idejönne egy nyolcadik gyerek. De szerintem ezt az SOS-nél is tudják, mert ha kicsit ürülni kezd a brancs, már jelentkezünk is, hogy nagyon magányosnak érezzük magunkat” – nevetett Ágnes, aki régebben a helyi családsegítőnél és a kunszentmiklósi szociális osztályon dolgozott, egyedüli romaként.

“A munkám miatt beleláttam a mélyszegénységbe, láttam, milyen az, amikor két napja nem ettek a gyerekek. Mi vittük nekik a krumplit, az olajat, hogy tudjanak főzni az asszonyok. Előfordult, hogy a kolléganőm megkért, menjek már ki egy roma családhoz, mert ő fél tőlük. Volt valamilyen tartozásuk, kimentem hozzájuk, és mondtam, hogy ha megkapják a családi pótlékot, lehetőleg fizessék már be. Én sem tudtam megváltani őket, legfeljebb ösztönözni. De befizették”.

Ágnes harcias és temperamentumos embernek tartja magát, aki, ha kell, a gyerekei érdekében akár hivatalos szervekkel is konfliktust vállal. Szerinte abban, hogy ilyen határozottan kezeli ezeket a helyzeteket, szerepe van annak is, hogy egy zárt roma közösségből jutott technikumig, érettségiig, majd a szociális szféráig. “Bárhová megyek, mindig rögtön elmondom a származásom, hogy ne legyen probléma. Igazából el se kellene mondani, hiszen látszik rajtam, de kihangsúlyozom, viccelődök vele, így védekezem”. Mindez gyerekkorában sem esett nehezére, egyszer az iskolaigazgatóig ment, miután elege lett egy tanárnő állandó cigányzásából. “Utána soha többé nem merült fel ez a téma az órán”.

Ne szégyellje, hanem legyen rá büszke

Ritka eset, hogy az ózdi származású, de hét éve Kecskeméten élő Varga Máriáéknál éppen csak öt nevelt gyerek van. A legkisebb kéthónapos, a legidősebb 14 éves, nem számítva a nemrég nagykorúvá vált, vér szerinti fiukat, akinek két bátyja már elköltözött a házból. Mária nem romaként jókora családi konfliktust vállalt, amikor 34 éve összejött későbbi férjével, a roma származású Károllyal. “15 éves voltam, az első gimibálon roptam. Ő szakmunkásba járt, de ilyenkor összejöttek a testvérosztályok is. Így ismerkedtünk meg”.

Hiába nem roma, Mária is telepen nőtt fel, ahonnan jó néhány barátot szerzett. “Nekem ez sosem jelentett problémát”. A szülei sem bánták, hogy Károlyt választotta, inkább a távolabbi rokonok vonták össze a szemöldöküket. Később előfordult, hogy férje származása miatt nem kaptak meg egy albérletet, vagy nem jött össze egy munka. “Amikor Borsod megyéből az SOS-hez jelentkeztem, azt mondta a férjem, menjek egyedül az interjúra, úgy jobbak az esélyeim. Nem voltam hajlandó, hiszen mi ketten vagyunk egyek”. Mária később sem bánta meg, hogy Károly mellett maradt, pedig előfordult, hogy férje származása miatt nem kaptak meg egy albérletet, vagy emiatt nem jött össze egy munkahely.

“Számomra a romaság a legérzékenyebb téma, egyben a legnagyobb szívügyem is” – mondta Mária, aki éppen ezért a vér szerinti és a nevelt gyerekeivel is sokat beszél erről a témáról. “Egy 4-5 éves gyerek már tisztában van a saját származásával. Arra biztatom őket, hogy vállalják fel, legyenek büszkék rá, és emelkedjenek ki valamiben, mert ezzel lehet harcolni az előítéletek ellen. A férjemnek és a fiaimnak is kétszer annyit kell dolgozniuk, míg elismerik őket”.

Mária szerint “muszáj felvértezni a gyerekeket az előítéletekkel szemben. Azt akarom, hogy ne szenvedjenek sérülést, hanem mosolyogjanak egyet, ha lecigányozzák őket. Fontos, hogy úgy nőjön fel, hogy tudja, mi az a cigányság, és közben értse azt is, mitől léteznek ezek az előítéletek”.

“Egyszer az óvodában a padon sírva találtam a roma származású, nevelt kislányomat. Kiderült, hogy egy másik kislány azt mondta neki, nem lehetek én az anyukája, hiszen szőke vagyok, ő pedig barna bőrű. Meg kellett kérnem az óvónőket, hogy beszéljenek erről valahogy a gyerekekkel, nehogy hátrány érje azért, mert roma, és mert nevelőszülőknél lakik”.

Ágnesék az egyik 11 éves, nem roma nevelt fiukkal is beszélgettek erről. “El kellett neki magyaráznunk, hogy romák vagyunk. Nagyon jól esett, hogy azt mondta, nem szeretne más nevelőszülőket”.

Bátyja, segíts már!

A maklári József szerint romaként a roma gyerekek vér szerinti szüleivel is könnyebben szót ért. “Hamar megtalálom velük a hangot. Alázatosnak kell lenni, emberként kell kezelni őket. Kezdettől fogva tegeződünk, és nem úgy viselkedek, mint aki a hivatalhoz tartozik, mert akkor rögtön gonosz embernek tartanak, aki sokat képzel magáról” – mondta. Úgy látja, egy nem roma nevelőszülő kevésbé tudja átlépni ezeket a határokat, amihez az is hozzájárul, hogy romák és nem romák általában véve “egyre kevesebbet beszélgetnek egymással”.

“Nem szabad ítélkezni egyik gyerek szülei felett sem, hallottunk már olyat, hogy valaki lopott, börtönbe csukták, de csak azért ment lopni, mert nem volt mit enni. Persze értem, attól még törvénytelen. Vagy előfordult, hogy meghalt az egyik szülő. Hogy nevelsz utána három gyereket?”

Ettől függetlenül Józseféknek is vannak konfliktusaik, a nem roma vér szerinti szülők például nem mindig örülnek, hogy romák nevelik a gyerekeiket. “Egyszer egy hölgy számonkért, hogy miért hozzánk kerültek a gyerekei. Érthető volt, mire célzott, és csak annyit mondtam: azért, mert valószínűleg itt jobb helyen lesznek. Először mérges volt, de aztán kiderült, hogy nem is érdeklődik a gyerek iránt, azóta sem jelentkezett érte”.

Kecskeméten Mária is megtapasztalta már, milyen sokat tud segíteni roma férje jelenléte olyan helyzetekben, amikor roma vér szerinti szülőkkel találkoznak. “Van, hogy megörülnek neki, sokkal jobban bíznak benne. Eleinte általában nagyon nehezen fogadják el a gyámhivatal döntését, de később szinte családtagokként tekintenek ránk. Sokan tanácsért is fordulnak Karcsihoz, mondják neki, hogy ‘bátyja, segíts már!' Előfordult, hogy amikor az első látogatáson kiszálltam a kocsiból, szinte nekem támadtak, de ahogy meglátták a férjemet, megdöbbentek, és teljesen lehiggadtak”.

“Ebben nincs különbség romák és nem romák között, vannak köztük drogosok, alkoholisták is. Ezt a viszonyt csak alázattal lehet csinálni” – mondta Ágnes Kerekegyházán. “Mindig nagyon szépen megköszönjük nekik, ha a vér szerinti szülők látogatóba jönnek. Nem problémázunk azon sem, ha késnek”. Előfordult már az is, hogy a szülő a látogatási idő jó részét a közeli kocsmában töltötte, “ilyenkor szépen megkérjük, hogy legközelebb ne így legyen”.

(Borítókép: Végh László)