Most, amikor írom ezt a cikket, se tudom, miről szól

Frissítés: svájci barátom és egykori szerkesztő társam, Karetka Bernát elküldte most az Internetto/index svájci mutációjának egykori címlapját. Itt lehet megtekinteni.

A kollégák közül is kevesen tudják, hogy ott voltam az indexes őskorban, a lap születésénél, igaz, csak külsősként.)

A kilencvenes évek egy részét Svájcban vészeltem át, ekkor még betárcsázós internet volt odakint is. Akkoriban az Internettó (az Index elődje) jelentette az online magyar újságot, a lapot Nyírő András főszerkesztette, nekem pedig ez jelentette az egyetlen hazai hírforrást. Egyszer amikor Budapesten jártam, elmentem valami netes rendezvényre és megláttam Nyírőt.

Erőt vettem magamon, mondtam, hogy szívesen csinálnám meg az Internetto svájci mutációját. Belement, és ezzel megpecsételődött a sorsom: ettől kezdve ki sem lehetett rángatni a migránsokkal teli fribourgi egyetem informatikai tanszékének gépterméből. Akkor ez az egész történet olyan volt, mint most a közösségi net, aki nagyon akarta és lelkesnek bizonyult, lehetőséget kapott. Már létezett szegedi mutáció (Szemők Árpi csinálta), volt egy New York-i, egy római, és az X. lett a svájci.

Még az internettós korban, a nővérem egyik újságíró barátnőjétől elkértem a szakdolgozatát (egy flopin!), amit aztán hátéemelesítve kiszerkesztettem a svájci mutáció oldalára még 1998-ban, közvetlenül a parlamenti választások másnapján. A Fidesz és a sajtó kapcsolatáról szólt. Szabályosan felrobbant a világháló, ami persze nem az én, hanem a szakdolgozat írójának érdeme volt. Volt egy rész, egy Bayer Zsolttal folytatott beszélgetés leirata, a téma meg a már unalomig ismert népi-urbánus vita mindenféle frusztrációval. Bayer abban a pár sorban magyarázta el, miért fordított hátat a liberálisoknak. Érdekes sztori volt egy sértett embertől.

Vidéki gyerekként nőttem fel, az egyházi gimnáziumot egy olyan burokban végeztem el, ahol fogalmam nem volt ezekről az értelmiségi harcokról, pláne az arcokról, szóval nem érdekelt, Bayer miért lett jobbos, mert valami ilyesmi volt emlékeim szerint a leiratban. Egy valami viszont érdekelt: az, hogy az Internettón rommá olvasták az anyagot. (Sajnos a linket nem találom, a szerző nevét pedig azért nem írom le, mert már visszavonult a média világából.)

A közzétett dolgozat sikere miatt lehetőséget kaptam, hogy egy külpolos témájú mellékletet csináljak. Szerencsére az akkor írt anyagaim már nincsenek meg, így az a meglehetősen béna interjúm sem, amit egy szudáni emberrel készítettem egy svájci panellakás alatti illegális mecsetben. Később jelentkezett be e-mailen Angliából egy fiatal egyetemista olvasó, Szlankó Bálint, akiről rögtön levettem, hogy sokkal műveltebb és tájékozottabb nálam, onnantól ketten csináltuk. Bálint ma már profi haditudósító Irakban, de akkor még mindketten csak kezdő, álmodozó srácok voltunk. 

A mutációk szerkesztői amolyan mostohagyereknek számítottak az Internettón belül, de azért egy levlista révén úgy-ahogy betekinthettünk a budapesti szerkesztőség életébe, így a szemünk előtt játszódott le, amikor Nyírőék szakítottak az akkori kiadóval, és létrehozták az Indexet. Ekkortájt hoztam létre az Index konfliktuszónákat bemutató mellékletét, ez a mai napig elérhető. Aztán egy egyiptomi kalandozásomról is írtam, de szerencsére az erről szóló, ma már nevetségesnek tűnő beszámolót nem találom a neten, hiába próbáltam visszakeresni, pedig az a három részes cikk is az Indexen jelent meg.

Aztán hazatértem Svájcból, de nem lettem főállású indexes, mert időközben vidékre mentem kényszerkocsmárosnak. Nagyon béna, Világtükör címmel indítottam egy rovatot, ami nemzetközi lapszemlékből állt, ezek hetente jelentek meg az Indexen. Aztán amikor kiderült, hogy a vendéglátóipar nem az én műfajom, a vidéki pubban tartottam egy nagy bulit, amire meghívtam az akkori indexeseket, emlékszem, Ökrös Csabi, Zappe Gábor, Bogád Zutyu és még sokan eljöttek a buliba, amiről az utolsó élményem, hogy másnap eltűnt a nagy bejárati kapu kulcsa és azóta sincs meg.   

Ahogy a bejárati kulcs, én is elkeveredtem az Indextől, tíz évig a HVG-nél dolgoztam. Nem volt közöm az Indexhez, legfeljebb csak annyi, hogy a kétezres évek közepén megjelenő szépirodalmi verekedősregényemhez, a Párduc bosszújához Uj Péter írta az ajánlót, ami sokat dobott rajta. Majd 2013 tavaszán megkeresett Dudás Gergely akkor Index-főszerkesztő, és elhívott a laphoz. Egy meglehetősen összezuhant szerkesztőségbe csöppentem, közvetlenül előtte sok újságíró lépett le és csatlakozott a 444-hez, ezért elég nagy kihívás volt a maradóknak és az újonnan érkezőknek bebizonyítani az olvasók felé, hogy bár valóban nagy vérveszteség érte a lapot, de az nem halt meg.

Amikor Miklósi Gábor megkért, hogy írjam meg ezt a cikket, nem nagyon volt koncepcióm arról, miről és mit is írjak, és érdekes módon most, hogy éppen írom ezt a cikket, se nagyon tudom, mi a mondanivalója, és hova akarom kifuttatni. Talán a legjobb lenne egy híres költőt idézni, de most nem fogok nekiállni guglizni, úgyhogy egy kis laza levezetésnek elmondok pár olyan színes sztorit, ami az Indexnél történt velem 2013 óta:

• Pár éve a fideszes Németh Zsolttal megbeszéltem, hogy találkozunk és beszélgetünk. Felhívtam, és magam is meglepődtem, milyen könnyen kötélnek áll. Amikor találkoztunk, akkor esett le, hogy véletlenül egy névrokonát hívtam fel és akivel a találkozót megbeszéltem, annak semmi köze nincs a fideszes Németh Zsolthoz.
• Egyetlen alkalom volt, amikor nem bírtam ki röhögés nélkül egy forgatást. Ennek a videónak a végén nevettem el magam (ez mondjuk nem látszik), egyszerűen túl sok volt már abból, hogy a szemem előtt játszódott le az Office sorozat. Utána egy időre leálltam a realista videók forgatásával.
• Volt egy állami csajozós videó, amit még 2013 körül készítettem, néhány nappal azután, hogy itt kezdtem el dolgozni. Miután megjelent, Gerlóczy Marci író rám írt a messengeren, hogy az egyik lány, akit leszólítottam, egy azóta már elhunyt ismert magyar politikus unokája. Magam is meglepődtem, de nem ezen, hanem azon, hogy én őt (mármint a lányt) még 4 éves korából ismertem, mert anno az anyukájával Svájcban éltek egy ideig. Egyikünk sem ismerte meg a másikat.

Ezek voltak tehát a nagy gondolatok, sztorik. És mivel jó lenne még sokáig szabadon dolgozni, ezért a többit majd elmesélem a rendszerváltás után.