Jávor Benedek: Állást keresek
Állást keresek.
Ezt válaszolta nemes egyszerűséggel Jávor Benedek a kérdésünkre, mi következik most. A Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője a negyedikként, gyakorlatilag a harmadikként szerepelt az MSZP-P közös listán, ám a kiszivárgott eredmények, az exit pollok alapján gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy újrázzon az EP-ben, és a szocialisták Villányi úti eredményváróján nem is rejtette véka alá ezt.
Jávor az Indexnek azt mondja, sajnálja, hogy nem folytathatja a munkát, de erre már a pártszövetség listaállításakor számítani lehetett. Sőt, politikusként mindig fel kell készülni a negatív forgatókönyvekre is, mondta. Azt, hogy nem volt egy szélesebb ellenzéki együttműködés az EP-választáson részben a saját, részben a teljes ellenzék kudarcának értékelte, mert szerinte már önmagában az, hogy nem tudták megakadályozni a Fidesz mandátumnövekedését, már vereség.
Vannak, akik több pozíciót szereztek, így a Fidesz is, de hogy ez az ország helyzetét mennyire viszi előre, az kérdéses.
Jávor szerint az sajnálatos, hogy Magyarországnak valóban nem lesz zöldpárti képviselője, miközben a zöldpártok Európa-szerte megerősödtek, és az éghajlatváltozás és környezetvédelem témája komoly jelentőséggel bír majd a következő uniós ciklusban. Éppen ezért csak bízik benne, hogy lesz olyan uniós képviselő, aki képes lesz hatékonyan és felkészülten képviselni a klímaváltozás okozta károk ügyében szükséges intézkedéseket érintő döntéshozatal során hatékonyan és felelősségteljesen képviselni az Unióban.

Rájuk marad ez a feladat, mondta Jávor az általa eddig vitt, például a Paks 2-őt, a magyarországi uniós forrásherdálást érintő, vagy egyéb korrupciós ügyekben gyakorolt aktivitását érintően arra, lehet-e a most mandátumot szerzők között utódja. Abban ő már biztos, hogy ő nem tudja folytatni eddigi munkáját. Kérdésünkre pedig, hogy a magyar belpolitikában keresi-e az új munkahelyét, úgy fogalmazott:
Egyelőre nem tudom megmondani, hogy hol és hogyan fogom folytatni, egyelőre szeretnék visszamenni a családomhoz és két és fél hónap után újra megismerkedni velük.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
3 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán kilépett az EU-ból
A DK elnöke is reagált a csütörtöki EU-csúcsra.
5 perce
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride
Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.
február 28., 15:05
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
4 órája
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában
Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.
február 28., 12:23
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
február 28., 06:42
- Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
február 28., 10:43
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan, hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
22 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?
Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.
február 28., 11:47
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos
Korábban egy baleset okozott fennakadást.
február 28., 11:08
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
33 perce