Áder templomában kihangosítva buzdítják szavazásra a híveket
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
A Pasaréti tér nagy autóforgalmának zaja is alig tudta elnyomni a katolikus templomból hangszórókkal kihangosított istentiszteletet. A szomszédos bisztróban azt mondják, hónapok óta így van ez vasárnap délelőttönként, ami a vendégek közül talán zavaró lehet néhányaknak.
A templom főbejárata fölött és az oldalsó falán vannak kirakva a hangszórók, amik a plébánons szavait az utca felé közvetítik. A kihangosítást az indokolhatja, hogy a kisgyermekek szemmel láthatóan inkább a templom melletti parkos részen játszanak, és így a szüleiknek se kell teljesen lemaradni az istentiszteletről, plusz olyannyira teltház van odabent, hogy van, aki inkább kint ült le.
Nézze meg videónkon, hol imádkozott az európiai parlamenti választás napján Áder János, köztársasági elnök:
"A választásokkal kapcsolatban ajánljuk figyelmetekbe a Hittani Kongregáció dokumentumát, amely szerint, mivel szavazatunkkal is az evangéliumot hirdetjük,
politikai szimpátiánkat meg kell előznie katolikus elköteleződésünknek.
- mondta a két éve lovagkereszttel kitüntetett Kálmán Peregrin katolikus plébános a vasárnapi misén.
Hozzátette, a hívek semmiképpen sem támogathatnank olyan csoportosulást, amely
- népszerűsíti az abortuszt és az eutanáziát;
- egyenlő rangra akarja emelni a különböző együttélési formákat, és nem támogatja a család klasszikus intézményének megőrzését, valamint a gyermeknevelés szabadságát;
- elősegíti a modern rabszolgaság, drogfüggőség kialakulását, és nem biztosítja a vallásszabadságot, valamint a gazdasági fejlődés jogát.
A középső kijelentés talán annyiban meglepő, hogy épp egy fideszes kampányrendezvényen hasonlította Kövér László néhány hete a pedofíliához a homoszexuális párok gyermeknevelését, ami finoman szólva se a gyermeknevelés szabadságának támogatása. Igaz, a házelnök messze nem emelte egyenlő rangra a homoszexuális párok együttélését, kijelentette ugyanis, hogy egy normális homoszexuális tudja, mi a világ rendje és nem tartja magát egyenrangúnak.
Kérjük, katolikus erkölcsünk e szempontjai szerint mérlegeljetek a választások során!
- erősítette meg még egyszer a ferences plébános, mielőtt véget ért az istentisztelet. A templom honlapjára feltett hirdetményekből az látszik, hogy a kampányhajrát már múlt vasárnap beindította Peregrin atya, a dokumentum szerint akkor nagyjából ugyanezt mondhatta el a híveknek.
A templom soraiban ült Áder János, köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is, akik a mise után egyenest szavazni mentek a Zugligeti Általános Iskolába.