A baleset helyszínétől nem messze lesz mentőhajóbázis

902A5212
2019.05.30. 11:25

A Hajógyári-sziget kikötőjében biztosítanak állandó mentőbázist a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata sürgősségi mentőhajójának, tudtuk meg Varga Miklóstól, a kikötőt üzemeltető Wiking Yacht Klub igazgatójától. A mentőhajó részt vett a baleset utáni dunai kutatásban is.

A dunai sürgősségi mentőhajónak két hónapja volt a műszaki átadása, mondta lapunknak Bagyó Sándor, Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. A jól felszerelt mentőhajót várhatóan a következő hónapban tudják rendszerbe állítani, de Bagyó Sándor elmondása szerint már az este derekasan helyt állt a baleset helyszínén: a mentésben ugyan már nem tudott segíteni, viszont az elsüllyedt roncs helyének meghatározásában részt vett. Bagyó szerint a baleset rávilágít arra, hogy milyen tempóval, milyen biztonsági intézkedéseket kell tenni a Duna fővárosi szakaszán.

A konkrét esetről Bagyó elmondta, hogy a hatóságok dolga vizsgálni, ki milyen mértékben felelős a balesetben. Hozzátette, hogy mentés szempontjából egy nagy szállodahajóval sok mindent nem lehet ilyen esetekben. A kapitánynak bölcs és megfontolt döntést kell hoznia, hogy újabb veszély ne álljon elő. Nem tudhatja például azt se, kapott-e a saját hajója sérülést, az utasok mielőbbi biztonságba helyezése nagyon fontos.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat a Balatonon működtet mentőhajókat. A dunai hajó a Wein János Alapítvány, a Fővárosi Vízművek és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata támogatásával áll üzembe.

(Borítókép: Kereső hajó a Dunán 2019. május 30-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport