Utálom magam, meg akarom ölni magam, mondta a futónő támadója a bíróságon

Napszemüvegben, baseballsapkában, lehajtott fejjel érkezett a perére a vádlott H. István, aki szexuális erőszak bűntette miatt áll a bíróság előtt. A férfi korábban beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíró viszont ezt elutasította, szerinte további vizsgálódás szükséges.

Könnyek között állt a bíró elé H. István, akit külön kérni kellett, hogy nézzen fel, amíg a bíró ismertette vallomástétellel kapcsolatos jogait. Az előzetes letartóztatás helyett már otthonában bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott végül úgy döntött, vallomásként mond néhány szót.

Sírásba fulladó szavaiból kiderült, hogy érettségizett, akvarisztikai nagykereskedésben dolgozott, árufeltöltő volt. Élettársa van, közös kiskorú gyermekük.

„Sokat dolgoztam, a munkahelyen megalázkodtam, konfliktuskerülő voltam, legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat... 18 éves koromban rúgtam be egyszer nagyon... Dolgoztam, megkomolyodtam...”

A támadásnak az áldozat férje megjelenése vetett véget, a vádlott ruháját hátrahagyva menekült el a helyszínről a közelben lévő otthonáig. A táskájában egy kötél is volt, amely elmondása szerint a bolti dobozok összekötözésére szolgált.

„...féltem, meg voltam ijedve, ideges voltam... Nemsokára jöttek a rendőrök értem, nem mertem elmondani a páromnak sem... nagyon röstellem magam, nagyon nagyon megbántam már, nem tudom, miért követtem el, mintha valami belém szállt volna, nem tudtam magamról. Nem vagyok alkoholista. Nem fogok egy kortyot sem inni. Nem vagyok visszaeső bűnöző.... Csak a családommal szeretnék lenni.”

„Bocsánatot szeretnék kérni Viktóriától. Meg mindenkitől, akinek ártottam. Nagyon szégyellem magam. Nem tudom, miért követtem el, normális életem volt, rendezett családi körülmények, saját házam, családom... munkahelyem... Nem tudom, mi vezetett ide. Megvolt mindenem, nem tudom, miért csináltam... sosem gondoltam, hogy valaha idáig fogok süllyedni” – mondta folyamatosan könnyek között.

A továbbiakban felolvasott korábbi vallomása szerint italozott kollégáival munka után a munkahelyén. „Sokat ittam, sört bort pálinkát, unicumot, nem számolgattam.” Rosszul lett, elindult haza biciklivel, többször el is esett.

A bódéknál lettem figyelmes a futónőre. „Utánamentem, nem tudom, miért, de gondoltam, megtámadom. Elkezdtem futni a nő után, a biciklit letettem... Gyorsan történt, féltem, de hajtott a kíváncsiság, hogy ezt megtegyem” – állt a vádlott írásos vallomásában. A sértett vallomása alapján H. István is elég pontosan írta le a történteket. „Behúztam valami mögé, a nő ellenkezett, de végül nem csinált semmit, beszélgetni akart... meg akartam erőszakolni. Emlékszem, lefogtam őt, befogtam a száját. Visszahúzódó vagyok, nem verekedtem, erre egy nővel ezt csináltam. Hányingerem van magamtól, utálom magam, meg akarom ölni magam... Lehúztam a nadrágját, mondtam, hogy dugunk. Lehúztam a ruháját, de rájöttem, hogy nem tudom felállítani a péniszemet.”  

Később „valaki üvöltözött, felpattantam, és futottam, megkerestem a biciklimet”. „Hazatekertem, féltem, hogy otthagytam mindenem, és értem jönnek... A nadrágom nem volt rajtam, nem mertem az élettársamnak elmondani, hogy mi történt... Féltem, hogy mi lesz, jönnek a rendőrök.” Nemsokára csengettek, H. István bebújt a hűtő mögé, a rendőrök innen szedték elő. „Teljes mértékben megbántam, sajnálom, nagyon sajnálom a sértettet undorodom magamtól.“

Egy dolog a megbánás, egy másik a támadás

A megbánással teli szavak után következett a sértett, aki rendkívül összeszedetten beszélt az átéltekről. Eközben a vádlott sírt, rá sem nézett a sértettre, akinek neve ugyan nyilvánosságra került, véleményt is mondott az előzetes letartóztatás házi őrizetre változtatásáról, de a perben ezúttal adatainak zárt kezelését érte.

Futóedzése közben támadott rá „az István”, utánafutott, vállon ragadta és lerántotta.  

„Kiabáltam, befogta a számat. Azt mondta, kussoljak, és erővel igyekezett elhallgattatni... kérdeztem, mégis mit akar, beszéljünk normálisan" – mondta a sértett, hangsúlyozva, hogy időt akart nyerni, miután látta, hogy menekülési próbálkozásait újabb és újabb ütéssel torolja meg a vádlott. 

Folyamatosan a szemét érték ütések, H. István mindenképp azt akarta, hogy ne nézzen rá. A férfi ugyanis látásból ismerte áldozatát, ami a nőnek is feltűnt: a gyerekekkel útban iskolába, óvodába elmentek az akvarisztikai bolt mellett. „Legtöbbször illedelmesen köszönt.” Ez az élmény is közrejátszott, hogy az áldozat próbálta szóval tartani az erőszakolót, aki közölte: „Csak dugunk egyet, és elengedlek.”

Az áldozat próbált ugyan menekülni, de

az ütésekből egyértelműen úgy éreztem, hogy olyan erősek és kontrollálatlanok, hogy gondoltam, ha ezt folytatom, az az életembe kerül." 

„Erős ütések értek, örültem, hogy huhh, most se tört be az orrom, most se tört be az arcom. Éreztem, hogy minden ütés, amit nem visz be, azzal beljebb vagyok az életben.”

Itt már a kivilágított lakóterület közelében voltak, innen cipelte, lökdösve, hajánál fogva az áldozatot egy raktárépület közelében álló munkagéphez. „De nem akarok hatásvadász lenni, hanem objektív” – mondta a kifejezetten kimérten beszélő áldozat. „Örültem, hogy nem jutottunk tovább a munkagépnél, utána elzártabb erdős rész jött.”

„A jármű takarásába érve az egyik szemem már teljesen bedagadt, a másikon egy résnyire láttam. Fontos volt Istvánnak, hogy ne nézzek rá."

A férfi hasra fordította, hogy megerőszakolja.

Gondoltam is, milyen jó neki, hogy a sértetlen testemet látja, és nem a vérben tocsogó fejemet.

A támadáskor többször mondta, sajnálja, nagyon rossz a lelkiismerete – idézte fel az áldozat.

Maga a közösülés nem sikerült, de a szexuális erőszak folytatódott. „Igyekeztem közben beszéltetni, mert úgy éreztem, ez eltereli rólam a figyelmét. Normális emberként próbáltam megszólítani, ez emberség és stratégia is volt a részemről.” 

Bár mint kiderült, köszönő viszonyban voltak, a férfi a kérdésekre hazudott magáról. Petinek mondta magát, akinek nincs gyereke, és bántalmazott gyerekkora volt. A valótlanságoknak jelentőségük lehet: az ügyész kérdései alapján úgy tűnik, ez bizonyíthatja, hogy H. István tisztában volt azzal, mit tesz, ami kétségbe vonja az alkoholos állapottal való védekezés alapját is.

M. Viktória vallomása után egy szokatlan szembesítés jött:

A félórás támadásnak a késés miatt aggódó férj érkezése vetett véget. Amikor felkiáltott, és meglökte a támadót, az felpattant és elrohant. „Sok munkám van abban, hogy a részleteket elfelejtsem" – mondta a férj, felidézve a történteket. Ő sem érezte kifejezetten ittasnak H. Istvánt.

Az igazságügyi orvosszakértő elmondása alapján az áldozatnak nyolc napon túl gyógyuló szemsérülése, kettős látása volt, és a fejet ért ütéseknek komoly következményük lehetett volna.

Kedves, udvarias ember

A bíró felolvasta H. István szomszédai által adott jellemzését is: az egybehangzó vélemények szerint a férfi kedves, udvarias, előzékeny, távol áll tőle az erőszak, hosszú évtizedek tapasztalata alapján állítják.

Az előzetes letartóztatás idején a büntetés-végrehajtási intézet pszichológusai vizsgálták a férfit, akiben szerintük olyan elfojtások vannak, amelyek a kontroll alól kikerülve akár bűncselekményekhez is vezethetnek. Az őrizet hónapjai alatt ugyanakkor alkalmazkodó, példamutató módon viselkedett. „Erős benne a motiváció tette következményeinek csökkentésére” – állt az írásos szakvéleményben. – Várható büntetésére egyfajta vezeklésként tekint.”

A per október elején folytatódik, szakértők és azok meghallgatásával, akik a munkahelyi italozás alatt látták H. Istvánt. Ítélet még abban a hónapban várható.

(Borítókép: M. Viktória beszél a tárgyaláson, előtérben H. István 2019. június 4-én. Fotó: Huszti István / Index)